Téli olimpia: a sífutó Pónya Sára megérkezett a helyszínre

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 03:26
null
Pónya Sára már Pekingben készül (Fotó: Getty Images)
A sífutó Pónya Sára helyi idő szerint szombat este megérkezett a pekingi olimpiára, és már elfoglalta szállását a fővárostól közel 200 kilométerre fekvő csangcsiakoui zónában található faluban.

A Honvéd Zalka SE sífutója egy számban érdekelt az olimpián: csütörtökön a klasszikus stílusú 10 kilométeren.

Pónya a múlt héten pozitív koronavírustesztet adott, ezért csak most tudott kiutazni az olimpiára.

A másik magyar sífutó, Kónya Ádám szombaton kemény edzést teljesített, de amint edző-testvére, Kónya Bálint az MTI-nek elmondta: a januári koronavírus-betegség után látszik, hogy nincs olyan formában, mint amilyenben decemberben volt.

„Most meghajtottuk a tréninget, vasárnap kicsit lazább lesz, hétfőn pedig a verseny előtti koordinációs edzést vesszük végig pár sprinttel. Aztán kedden jöhet az olimpiai sprintverseny – mondta Kónya Bálint. – Szeretnénk tartani azt a célt, hogy a hátrány a legjobbaktól közel 10 százalék legyen; hogy helyezésben ez mire lehet elegendő, azt nem lehet tudni."

A 30 éves rutinos Kónya Ádám Pjongcsangban sprintben a 64., 15 kilométeren pedig a 85. helyen végett. Most ezen két számon kívül a tömegrajtos szabadstílusú 50 kilométeren is rajthoz áll.

A férfi sprintet kedden, a 15 kilométert pénteken, míg az 50-et február 19-én, az utolsó előtti versenynapon rendezik.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
4 órája

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
6 órája

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
22 órája

Négy sífutókvótát szerzett Magyarország a jövő évi téli olimpiára

Téli sportok
Tegnap, 11:53

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

Északisí-vb: Karlsson nyerte meg a női sífutók történelmi 50 kilométeres versenyét

Téli sportok
2025.03.09. 14:46

Északisí-vb: Klaebo sporttörténelmi tarolása

Téli sportok
2025.03.08. 16:12
Ezek is érdekelhetik