Téli olimpia: Goggia teljesítette az első lesiklóedzést

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.12. 07:41
null
Sofia Goggia teljesítette az első edzését (Fotó: AFP)
Sofia Goggia nemhogy már Pekingben van januári sérülését követően, szombaton teljesítette is a női lesiklók első edzését a téli olimpián – írja az MTI.


A szakág olasz címvédője húsz nappal azután csatolt újra lécet a lábára, hogy január 23-án kificamodott a bal térde és részleges sérülést szenvedett a 2013-ban operált keresztszalagja a Cortina d'Ampezzóban rendezett szuperóriásműlesikló-viadalon. Ennek megfelelően a 29 éves sztár megkönnyebbült sóhajjal és széles mosollyal az arcán haladt át a célvonalon.

„Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy be tudtam fejezni ezt a futamot. Nem volt garancia arra, hogy itt lehetek, úgyhogy már ez is siker – jelentette ki Goggia, aki a 12. legjobb időt érte el. – Természetesen néha van egy kis fájdalmam, de ezt kezelni tudom. Bár az állapotom a tízes skálán 5.5-ös, nekem az olimpiai játékok a legfontosabb. Ez az a verseny, amelyen megvalósíthatjuk gyermekkori álmainkat, úgyhogy nem érdekel a kondícióm, itt akarok lenni.”

Az esélyeit illetően csak annyit mondott egy mosoly kíséretében, hogy nem lesz lassú. A bergamói születésű sportoló hozzátette, mindent meg fog tenni, ami tőle telik, és amit a jelenlegi állapota lehetővé tesz. Dolgozik azon, hogy visszanyerje a formáját, de tudja, hogy ez három nap alatt, a keddi versenyig szinte lehetetlen.

„Ő a legkeményebb ember, akivel valaha találkoztam. Okosan síelt és mégis látszott, ő Sofia Goggia. Nagyon fontos, hogy itt van” – méltatta riválisát a sportág egyik legnagyobb klasszisa, a kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok Mikaela Shiffrin, akinek eddig nem sikerült jól a pekingi játékok, így továbbra sem döntötte el, hogy rajthoz áll-e lesiklásban.

Goggia – aki ha nem sérül meg, vihette volna az olasz zászlót a nyitóünnepségen – a világkupa-sorozat eddigi hat lesiklófutamából négyet megnyert úgy, hogy az utolsón már nem tudott elindulni a sérülése miatt, azaz ha nincs a balesete, toronymagas esélyese lett volna a számnak.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
12 perce

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07
Ezek is érdekelhetik