Rövid pályás gyorskorcsolya: Oda akarok érni a legjobbak közé! – Jászapáti Petra

– Egy olimpiát rendszerint mindenhol hosszabb leállás követ, no meg általában változások is zajlanak a csapatokban – mindkettőben volt részünk Peking után, de nagyszerű volt látni, hogy Jászapáti Petra mit sem változott, s ezt december közepén az almati világkupa-viadalon ötszázon és a váltóval szerzett bronz is mutatta. Ön is úgy érzi, hogy a régi Jászapáti Petra száguld a jégen?
– Igen is, meg nem is – válaszolta az olimpiai bronzérmes Jászapáti Petra (SZKE). – A nyáron részt vettem a pályakerékpáros Európa-bajnokságon, így nekem még később kezdődött a felkészülés: jó volt ott folytatni, ahol abbahagytam, a nem viszont azt takarja, hogy magabiztosabbnak érzem magam a jégen, mint korábban.

– Akkor ezt mindjárt megtárgyaljuk, de térjünk ki röviden a pályakerékpáros kalandra: országos bajnokságon már indult, de azért egy Eb más.
– Ezúttal is Pataki Ibolya keresett meg, lenne-e kedvem indulni az Eb-n, s mivel a szövetség engedélyt adott, belevágtam: augusztusban Münchenben a hatodik helyen végeztünk a csapattal. Ennek is örültem, de még jobb volt, hogy nemzetközi szinten beleszagolhattam egy másik sportágba – már az fura volt, hogy ők a pálya közepén öltöznek, míg mi ugye éppen ott versenyzünk. De ezen túlmenően ellestem néhány, leginkább a bemelegítéskor használt mozdulatsort, szokást, ezeket alkalmazom is az edzések, versenyek előtt.

– Lesz folytatás?
– Ebben a szezonban már biztosan nem, hiszen a két sportág versenyei ütköznek, én meg mégiscsak rövid pályás gyorskorcsolyázó vagyok.

– Késve ugyan, de csatlakozott a csapathoz: nyár óta külön edz a férfi és a női short track sor, önök ráadásul új edzővel, a brit Nicky Goochcsal. Ismerte őt korábbról?
– A pjongcsangi olimpia előtti évben nálunk edzett Elise Christie, vele itt volt Nick – akkor már azt is élveztem, hogy egy ilyen világklasszis versenyzővel készülhetek együtt, mellette azonban láttam, milyen a kapcsolat közöttük, és ez nagyon tetszett. Kíváncsi voltam, belőlem, belőlünk mit képes kihozni Nick, s bár még az út elején járunk, máris vannak pozitív változások, például az, hogy igazi csapattá váltunk, ilyenre pedig legutóbb Pjongcsangban volt példa.

– Egyedül dolgozik a brit tréner önökkel?
– Nem, Knoch Viktorral.

– Ez nem furcsa önnek, hiszen nemrég még csapattársakként versenyeztek?
– Az elején az volt, de nagyon jó, hogy ő is velünk van, rendkívül sokat tud segíteni nekünk. Viktor is, Nick is partnerként kezel mindannyiunkat.

– Változott valamelyest a női mezőny, hogy látja, kik lehetnek a legjobbak Gdanskban?
– A hollandok továbbra is erősek, és az olaszok is, bár tőlük hiányzik Arianna Fontana. Mellettük ott van a belga Hanne Desmet, a német Anna Seidel és persze a lengyel Natalia Maliszewska.

– Odaérhet közéjük-melléjük Jászapáti Petra?
– Oda akarok érni!

– Ez határozott kijelentés.
– Tényleg így gondolom, még akkor is, ha azon az almati világkupa-viadalon megsérültem.

– Az ötszázas befutónál, ahol a döntőben hatan indultak, és öten buktak a célban, köztük ön is.
– A mögöttem érkező önhibáján kívül lökött fel hátulról, a bokaszalagjaim sérültek, így kimaradt a felkészülésemből két hét a jégen, csak biciklizni tudtam. Az előző volt az első olyan hét, amikor végig ott tudtam lenni a jé­gen, bár még mindig érzem a lábam, és fáj is, ha korcsolyát húzok. Ennek ellenére az Európa-bajnokság kiemelten fontos nekem, ám nemcsak helyezésbeli célokat tűztem ki magam elé, hanem fizikai és mentális téren is figyelni szeretnék sok mindenre, például arra, hogyan étkezem a futamok között, vagy arra, hogy maradjak végig higgadt.

– Ha már ilyen határozott: arra a kérdésre, lesz-e ebből érem Gdanskban, mit felel?
– Hogy ezt majd kérdezze meg tőlem az Európa-bajnokság után. Tényleg sok minden változott, így például a technikám is, emellett azon dolgoztunk, hogy legyek még agilisabb a jégen, s tudjak nagyobb tempón menni és előzni is közben. Úgy tekintünk erre az Eb-re mint olyan versenyre, amely azt segíti, hogy a jövőben úgy igazán megérkezzünk a jégre.