Sportrádió: Jobban csillog a bronznál az ezüst – Kónya Zsófia

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 17:41
null
Kónya Zsófia és társai mindent megtettek az éremszerzésért (Fotó: Árvai Károly, archív)
Mint arról beszámoltunk, ezüstéremmel zárta a gdanski Európa-bajnokságot a magyar rövid pályás női gyorskorcsolyaváltó. A toronymagas esélyes hollandok mögött célba korcsolyázó kvartettből Kónya Zsófia értékelte a döntő eseményeit Virányi Zsoltnak a Sportrádió Hazafutás című műsorában.

 

Nagyon szerettünk volna egy érmet, örülök, hogy a bronznál eggyel javítani tudtunk. Jobban csillog azért ez az ezüst. Igazából végig a második helyen voltunk, rajttól a célig. Sacinak volt néhány előzési kísérlete, de nem volt meg igazán a sebessége, így jobb volt, hogy nem ment bele az előzésbe. Volt néhány szituáció, amikor nekünk kellett pályát védeni vagy a lengyelekkel, vagy az olaszokkal szemben, de szerintem nagyon jól csináltuk, és mondhatni, hogy szinte a futam végéig ott voltunk a hollandok nyakán” – mondta a 3000 méteres váltó döntőjéről Kónya Zsófia, aki kitért a magyar csapat taktikájára is.

Arra számítottunk, hogy a hollandok el fognak menni előre, és húzni fogják a tempót. Az volt a fő taktika, hogy ragadjunk rájuk és védjük a pályáinkat. S ha becsúszna esetleg egy pozícióvesztés, akkor higgadtan, nyugodtan, de szép lassan vissza kellett volna venni a pozíciót, de erre nem került sor. Mindenki a végsőkig ki akart tartani, és menni akart. Úgy gondolom, ez sikerült” – nyilatkozta a 27 éves kiválóság.

A TELJES BESZÉLGETÉST ITT HALLGATHATJA MEG!

Legfrissebb hírek

Nemzeti Sportrádió: Jobbak voltak a törökök – Vincze István

Magyar válogatott
2025.03.26. 12:02

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
2025.03.25. 12:34

Rövid pályás gyorskorcsolya: hatodik a női váltó a pekingi vb-n; Liu Shaoang bronzérmes

Téli sportok
2025.03.15. 11:18

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a női váltó a vb-n

Téli sportok
2025.03.14. 15:26

„Molnár Attila mint az atlétika nagykövete? Szerintem már az” – Gyulai Miklós

Atlétika
2025.03.12. 22:47

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

Egyéb egyéni
2025.02.19. 08:12
Ezek is érdekelhetik