Újrakezdi a sífutást a norvégok olimpiai bajnoka

Vágólapra másolva!
2024.08.08. 08:56
A 2022-ben visszavonult négyszeres olimpiai bajnok norvég sífutó, Therese Johaug a jövő évi trondheimi világbajnokságon visszatér (Fotó: Getty Images)
A norvégok már visszavonult sokszoros olimpiai és világbajnok sífutója, Therese Johaug újrakezdi pályafutását médiajelentések szerint.

A 36 éves sportoló már a jövő év eleji trondheimi világbajnokságon indulhat, amelyet február 26. és március 9. között rendeznek.

„Butaság lenne, ha nem próbálnék meg versenyezni a világbajnoki címért. Jól kihasználtam az elmúlt két évet, most pedig az aranyról álmodom” – mondta Johaug az őt megszólaltató NRK televíziós csatornának.

A sífutó első olimpiai aranyát 2010-ben, váltóban érdemelte ki, majd 2022-ben három egyéni ötkarikás győzelmet ünnepelhetett. A 2014-es szocsi olimpián ezüst- és bronzérmet szerzett. A norvég ráadásul 14-szeres világbajnok is. 2016 októberében bejelentette, hogy doppingtesztje egy versenyen kívüli ellenőrzésen pozitívnak bizonyult az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebolra, amiért 18 hónapra eltiltották, és ezért ki kellett hagynia a 2018-as phjongcshangi olimpiát. Visszavonulását 2022-ben jelentette be.

 

Legfrissebb hírek

Északisí-vb: Klaebo sporttörténelmi tarolása

Téli sportok
2025.03.08. 16:12

Északisí-vb: a nőknél svéd, a férfiaknál norvég győzelem született a sífutók csapatsprintjében

Téli sportok
2025.03.05. 16:18

Északisí-vb: minden magyar sífutó búcsúzott a sprint selejtezőjében

Téli sportok
2025.02.27. 12:52

Mindkét magyar sífutó bejutott a női főversenyre az északisí-vb-n

Téli sportok
2025.02.26. 16:57

Pénteken és szombaton rendezik a sífutó ob-t a Normafánál

Téli sportok
2025.02.20. 11:57

Nehéz döntések napja az EYOF-on

Téli sportok
2025.02.13. 15:46

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Túl szexi cukrosbácsi – visszavonták az ötszörös olimpiai bajnok reklámját

Téli sportok
2025.01.08. 13:38
Ezek is érdekelhetik