Milánó 2026: Tóth Zitát kézsérülése segítette a jobb sítechnikához

Vágólapra másolva!
2025.12.01. 11:36
Fotó: Getty Images
Tóth Zita alpesisízőnek a tavalyi kézsérülése következtében javult a technikája, amely a februári milánói-cortinai téli olimpiai játékokon is segítheti.

„A sérülésem miatt kénytelen voltam bot nélkül elkezdeni a felkészülést, de minden rosszban van valami jó, ugyanis éppen ez a kényszerűség segített, hogy javuljon a technikám” – részletezte az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában hétfőn. Tóth Zita novemberben, a finnországi Leviben rendezett világkupa-versenyen a 25. helyen végzett a műlesiklás 84 fős mezőnyében, ezzel pályafutása során először jutott a második futamba, vagyis pontokat szerzett.

A 23 éves síző, aki négy éve a pekingi téli olimpia megnyitóünnepségén a magyar zászlót vitte, elárulta, hogyan készül a milánói-cortinai ötkarikás eseményre.

„Karácsonyig három Európa-kupa-versennyel, utána a világkupa-futamokkal Franciaországban és Ausztriában” – mondta, majd hozzátette, korábban világbajnokságon már versenyzett a cortinai pályán, vagyis sok meglepetés nem érheti, legfeljebb a pályatűzés lesz számára új.

„Csak közvetlenül az olimpiai versenyszámom előtt utazom Olaszországba, ami azért is jó, mert a folyamatos versenyekkel nem lesz időm túlizgulni az olimpiát” – fogalmazott, s elmondta, az olimpiai szereplés mellett nagyon örülne, ha első magyar sízőként dobogón végezne az Európa-kupa-sorozatban.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: két orosz rövid pályás gyorskorcsolyázó is indulhat

Téli sportok
Tegnap, 12:54

Alpesi sí: Marcel Hirscher nem indul a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.09. 14:26

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Agyrázkódása miatt lemarad a téli olimpiáról a háromszoros világbajnok szabadstílusú síző

Téli sportok
2026.01.08. 12:36

Milánó 2026: az imolai F1-es pályán is járt az olimpiai láng

Téli sportok
2026.01.07. 10:38

Egy hónap múlva kezdődik a téli olimpia

Téli sportok
2026.01.06. 10:59

Alpesisí-vk: Tóth Zita kiesett Kranjska Gorán

Téli sportok
2026.01.04. 12:04

Milánó 2026 : az amerikai hokicsapat tagjai keresik a legtöbbet

Jégkorong
2026.01.03. 18:16
Ezek is érdekelhetik