Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2026.02.03. 09:15
null
Lindsey Vonnt semmi sem tudta annyira boldoggá tenni, mint a száguldás a lejtőkön (Fotó: Reuters)
Nemcsak az alpesi szakág, hanem a teljes téli olimpia legnagyobb sztorija lenne, ha a 41 éves Lindsey Vonn újabb ötkarikás aranyérmet szerezne. Bár esélyei óriási csapást szenvedtek múlt pénteki bukásával, az amerikai csillag még nem adta fel álmát.

Extraklasszisok jönnek-mennek, de globális szupersztárrá kizárólag Lindsey Vonn tudta kinőni magát az alpesi sí közegéből – nem csoda, hogy a teljes sportvilág lélegzet-visszafojtva várta visszatérését az elitbe. Noha az amerikai klasszis (többek között makacs és sorozatos sérülései miatt) 2019-ben visszavonult, a civil életben semmi sem tudta annyira boldoggá tenni, mint korábban a száguldás a lejtőkön. Mindezzel együtt is valószínűtlen volt a visszatérés, hiszen térdfájdalmait már csak protézis beültetésével tudta megszüntetni, ám a beavatkozás sokkal jobban sikerült a vártnál.

Vonn nemcsak újra lécet tudott csatolni, hanem privát edzésein vissza is nyerte néhány évvel azelőtti formáját, és mivel veszítenivalója nem volt, gondolt egyet, és 2024 végén visszatért a világkupába. Nyilvánvalóan sokan kételkedtek benne, és voltak, akik csupán marketingfogásnak tartották az akcióját, ám hamar elhallgattatott minden kritikust, amikor 2025 márciusában dobogós helyezést szerzett a világkupában. Mire elérkezett a következő idény rajtja, már betöltötte a 41. életévét, de az idő múlására fittyet hányva hihetetlen módon rátett még egy lapáttal, és 2025. december 12-én St. Moritzban vk-versenyt nyert.

FIS Alpine Ski World Cup - Women's Downhill
Kérdés, ilyen előzmények után mekkora esély van arra, hogy a maximumot tudja kihozni magából Lindsey Vonn (Fotó: Reuters)

Idén január 10-én ráadásul duplázott, így amennyire elképzelhetetlennek hangzott volna két-három évvel korábban, diadala után teljesen komolyan kijelenthettük: Vonn a küszöbön álló olimpia egyik legnagyobb esélyese lesiklásban. De nem is róla lenne szó, ha a sors nem tartogatott volna számára újabb csavart az „ezredik” sérülése képében, amelyet múlt pénteken szenvedett el Crans-Montanában. Az időzítés nem is lehetett volna pechesebb, hiszen az alpesi sí programjában épp a lesiklás szerepel a legkorábban, és a nők első edzését már csütörtökön megtartják, vasárnap pedig következik a verseny.

Ami biztató, hogy törésről és szakadásról valószínűleg nincs szó, mivel az amerikai klasszis legutóbbi szöveges Instagram-bejegyzésében kiemelte, ha van valami, amiben igazán kiemelkedő, az a sérülések utáni hatékony visszatérés, így olimpiai álmát sem adta fel. Más kérdés, hogy ilyen előzmények után mekkora az esély arra, hogy a maximumot tudja kihozni magából? Nos, nyilvánvalóan nem sok… Ennek ellenére, ha oda tud állni a rajthoz, mindenképp számolni kell vele, fanatizmusa és kitartása ugyanis nem ismer határokat, és ha végre Fortuna is mellé szegődik, összejöhet a tündérmese.

A férfiak mezőnyében több aranyéremre is esélyes a svájci Marco Odermatt, aki az előző idény óta szakágakon átívelően halmozza a győzelmeket a világkupaversenyeken. A 28 éves klasszis az aktuális szezonban máris nyolc diadalt aratott – hármat-hármat óriás-műlesiklásban és lesiklásban, kettőt pedig szuper-G-ben, így nem csoda, hogy mindhárom szakági összetettet vezeti.

Mindezt figyelembe véve Cortinában elméletileg „csak” a legjobbját kell hoznia ahhoz, hogy három aranyat nyerjen – sőt, ha indul csapatkombinációban, akár a négy is meglehet. De a svájciak a favorit esetleges megingása esetén is gazdag éremtermésben reménykedhetnek, hiszen Loic Meillard és Franjo von Allmen is remek formának örvend. Más nemzetek képviselői közül a férfiaknál esélyesnek számít még a brazil-norvég Lucas Pinheiro Braathen, valamint a norvég kontingensből Henrik Kristoffersen, Timon Haugan és Atle Lie McGrath is. 

Ami a nőket illeti, szlalomban minden idők egyik legjobbja, az amerikai Mikaela Shiffrin a toronymagas favorit, óriás-műlesiklásban viszont mások is odaérhetnek az élre: többek között az osztrák Julia Scheib és a svájci Camille Rast is kiváló formában van. A gyorsasági szakágakban sérülése mértéke függvényében Lindsey Vonn robbanthat, de második olimpiai aranyára hajt az olasz klasszis Sofia Goggia is.

Ez Marco Odermatt olimpiája lehet

Miklós Edit káprázatos szocsi hetedik helyezése óta most először bízhatunk abban, hogy alpesi síben magyar versenyző a legjobb húsz között zár olimpián. A csíkszeredai kiválóság Pjongcsang előtt megsérült, visszavonulása után pedig a technikai szakágakban induló Tóth Zita Pekingben még nem tudott az elit közelébe kerülni. A 23 éves sportoló viszont azóta rengeteget fejlődött, amit tavaly novemberben bizonyított – Leviben a műlesiklók versenyén a 25. helyet elérve először lett pontszerző a világkupában. Az olimpián annyiból könnyebb a helyzete, hogy egy szakágban a legsikeresebb sínemzetek is csak négy versenyzőt indíthatnak, így ha Olaszországban tökéletesen teljesít, odaérhet a top 20 környékére. Férfi indulónk, Úry Bálint esetében szerényebbek az elvárások, hiszen világkupaversenyeken nem szerepel, ugyanakkor tavaly műlesiklásban 31. lett a világbajnokságon. Megsüvegelendő teljesítmény lenne, ha ezt az olimpián is megismételné.

Tökéletes futamokkal a top 20 is összejöhet Tóth Zitának

A PROGRAM
Február 7.: férfi lesiklás, 11.30.
Február 8.: női lesiklás, 11.30.
Február 9.: férfi csapatkombináció – lesiklás, 10.30, műlesiklás, 14.00.
Február 10.: női csapatkombináció – lesiklás, 10.30, műlesiklás, 14.00.
Február 11.: férfi szuper óriás-műlesiklás, 11.30.
Február 12.: női szuper óriás-műlesiklás, 11.30.
Február 14.: férfi óriás-műlesiklás (Úry Bálint), 10.00, 13.30.
Február 15.: női óriás-műlesiklás (Tóth Zita), 10.00, 13.30.
Február 16.: férfi műlesiklás (Úry Bálint), 10.00, 13.30.
Február 18.: női műlesiklás (Tóth Zita), 10.00, 13.30

 

A skót eredetű sportág már az első, 1924-es téli olimpián is szerepelt a programban. Ezt követően azonban az 1998-as naganói játékokon küzdöttek legközelebb az érmekért, immár külön a férfi- és a női csapatok, míg 2018 óta már a legjobb vegyes párosok is összemérik erejüket. Utóbbiak kezdik el legkorábban a versenyzést a cortinai Olimpiai Jégcsarnokban, már február 4-én szerdán, sajnos a mieink nélkül. Bár versenyzőink a selejtezőkön megpróbálták kiharcolni az indulási jogot a legjobb tíz csapat között, ez sem most, sem korábban nem sikerült nekik.

A program
Február 4.: vegyes páros, selejtező, 19.05. Február 5.: vegyes páros, selejtező, 10.05, 14.35, 19.05. Február 6.: vegyes páros, selejtező, 10.05, 14.35. Február 7.: vegyes páros, selejtező, 10.05, 14.35, 19.05. Február 8.: vegyes páros, selejtező, 10.05, 14.35, 19.05. Február 9.: vegyes páros, selejtező, 10.05, elődöntő, 18.05. Február 10.: vegyes páros, bronzmérkőzés, 14.05, döntő, 18.05. Február 11.: férfi selejtező, 19.05. Február 12.: női selejtező, 9.05, 19.05, férfi selejtező, 14.05. Február 13.: férfi selejtező, 9.05, 19.05, női selejtező, 14.05. Február 14.: női selejtező, 9.05, 19.05, férfi selejtező, 14.05. Február 15.: férfi selejtező, 9.05, 19.05, női selejtező, 14.05. Február 16.: női selejtező, 9.05, 19.05, férfi selejtező, 14.05. Február 17.: férfi selejtező, 9.05, 19.05, női selejtező, 14.05. Február 18.: női selejtező, 9.05, 19.05, férfi selejtező, 14.05. Február 19.: férfi selejtező, 9.05, női selejtező, 14.05, férfi elődöntő, 19.05. Február 20.: női elődöntő, 14.05, férfi bronzmérkőzés, 19.05. Február 21.: női bronzmérkőzés, 14.05, férfi döntő, 19.05. Február 22.: női döntő, 11.05

A curlingesek már két nappal a megnyitó előtt elkezdik

 

 

Legfrissebb hírek

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
14 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
16 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
16 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
17 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
21 órája

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
Tegnap, 7:16
Ezek is érdekelhetik