Liu Shaoang: Még zöldfülűnek érzem magam!

– Sokan mondják, hogy az olimpia a versenyek versenye, minden más – a körítés, a hangulat, de még a futamok is. Önnek a pjongcsangi lesz az első, érez ebből a felfokozott várakozásból, ebből a „másságból” valamit?
– Kétségtelenül más lesz, már csak azért is, mert mínusz húsz fok lesz – válaszolta mosolyogva Liu Shaoang.
– A jégcsarnokban csak nem lesz ilyen hideg…
– Reméljük. Igazából szerintem nem lesz semmiféle különbség az olimpia és más versenyek között, hiszen az ellenfelek ugyanazok. Meglepetés nem fog minket érni, ismerünk mindenkit, vagyis nem kell megijedni, és félni sem, azt kell megnézni, ki milyen formában van és hogyan mozog a jégen – ez dönt majd el mindent.
– Ön milyen formában van?
– Nem tudom, még nem, ez is majd a helyszínen dől el valójában. Az elutazás előtt még keményen edzettünk, mindannyian fáradtak vagyunk, ezt az állapotomat nem jellemezném úgy, hogy olyan nagyon jól csúsznék a jégen…

– Még nem volt ugyan olimpián, de mennyire tetszik a program? Részint az, hogy az ezerötszáz méterrel kezdenek a férfiak, részint az, hogy egy-egy versenynapot három szünnap követ?
– Elsőre még erre is azt mondom, hogy nem tudom – az biztos, a formát az olimpia ideje alatt végig fent kell tartani, ráadásul este héttől tízig leszünk jégen, meglátjuk, mennyire tudunk alkalmazkodni hozzá. Az pedig nem baj, hogy a leghosszabb távval kezdünk, ez egyébként minden versenyen így van, én személy szerint örülök, hogy hamar végzünk az ezerötszáz méterrel, nekem inkább a két másik táv, az ötszáz és az ezer méter fekszik, különösen az utóbbi, az a kedvencem.
– Jó az, hogy már két héttel az olimpiai rajt előtt elutaztak?
– Az átállás miatt feltétlenül.
– No meg talán azért is, mert hosszabban élvezheti a népszerűséget: ha jól tudom, Ázsiában kifejezetten nagy rajongótábora van a Liu fivéreknek.
– Igen, ez igaz, szinte mindig megrohamoznak minket a szurkolók, sokszor annyi kis ajándékot, kézzel készített apróságot, csokit kapunk, hogy zsákokban cipeljük magunkkal. De rendszerint inkább szétosztjuk, a versenyen dolgozóknak például mindig adunk belőle.
– A korcsolyázónak vagy a fiatalembernek szól ez a rajongás?
– Szerintem mindkettőnek, a kinézetnek és a tudásnak egyaránt, mondjuk tény, hogy csak női rajongóim vannak.
– Fürdőzik a népszerűségben?
– Naná! Szurkoljanak inkább nekem, mint másnak vagy a hazaiaknak! Szerintem Dél-Koreában is sok olyan néző lesz, aki nekünk szurkol.

– Beszéljünk a váltóról: érdemes azon keseregni, hogy a miénk az erősebb elődöntős futam?
– Nincs jelentősége. Az olimpián induló nyolc csapatból mindegyik képes a fináléba jutni, vagyis mindkét futam döntőnek is beillik.
– A magyar férfiváltó sem gyengült, pedig a kvalifikációs világkupa-sorozatban nemhogy érmet nem szereztek, még döntőt sem futottak.
– Én sem érzem úgy, hogy gyengültünk volna, egyszer-kétszer bizonytalanság, de leginkább a balszerencse okozta, hogy ez a vk-sorozat így sikerült. Voltak futamok, melyeket nagyon szépen megoldottunk, ez azt mutatta, hogy erősek vagyunk. A szerencse nemigen volt mellettünk, márpedig ebben a sportban erre is szükség van – remélem, az olimpián mellénk szegődik.
– Van olyan csapat, amelyik ellen nem szeret versenyezni?
– A francia.
– Nocsak, pedig nem tartozik a legjobbak közé, no meg nem is a francia váltó az, amelyiket a magyar ne verne meg szinte mindig.
– De egyikőjük, Thibault Fauconnet mindig vérlázító dolgokat művel a jégen, például rendszeresen megfogja a combomat, úgy csinál magának helyet, de mondhatnék cifrábbakat is – elég mocskos kezű short trackes a fiú.
– Ha már a neveknél tartunk: úgy hírlik, hogy a januárban összetett Európa-bajnoki aranyérmet ünneplő holland Sjinkie Knegt nemigen szereti, ha a Liu testvérekkel kerül egy futamba.
– Ha Shaolinnal mindketten ott vagyunk a futamban, tényleg látszik rajta, hogy reszket. Ha van mumusa a hollandnak, azok mi vagyunk. Ha csak egyikőnkkel fut, nem biztos, hogy ugyanennyire fél, persze akkor is ránk fókuszál, de ha ketten, akkor tényleg remeg.
– És Liu Shaoang remeg valakitől?
– Én még ugyanolyan zöldfülűnek érzem magam, mint néhány esztendeje, bár azért ahhoz képest már van némi tapasztalatom, ám az évek még hiányoznak belőlem.
– Ki az a korcsolyázó, akit irigyel, akinek a tudása, a gyorsasága, a technikája imponál?
– Aki bejut egy döntőbe bármilyen versenyen, arra mindig figyelni kell. Aki ott van a legjobbak között, az technikailag és fizikailag is kiváló.
– Megkerüli a választ. Hallja, mit kiabál a bátyja?
– … Várjon! … Igen, már hallom.
– Liu Shaolin Sándor azt mondja, Liu Shaolin Sándor a válasz a kérdésre.
– Persze hogy azt mondja! Én meg fenntartom, amit mondtam: mindenkire figyelni kell.