Davenport vár Czink Melindára

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.08.28. 21:54
Címkék
Az érintett is nehezen barátkozik meg vele, ettől még tény: Czink Melinda bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open harmadik fordulójába. Temesvári Andrea óta nem volt képes ilyen bravúrra magyar hölgy az esztendő utolsó GS-tornáján, most olyan lány hajtotta végre, aki korábban a négy kiemelt verseny egyikén sem tudott meccset nyerni.
Czink Melinda a második meccsét is szetthátrányból nyerte meg a US Openen
Czink Melinda a második meccsét is szetthátrányból nyerte meg a US Openen
Czink Melinda a második meccsét is szetthátrányból nyerte meg a US Openen
Czink Melinda a második meccsét is szetthátrányból nyerte meg a US Openen
Czink Melinda a második meccsét is szetthátrányból nyerte meg a US Openen
Czink Melinda a második meccsét is szetthátrányból nyerte meg a US Openen
Flushing Meadowsban már nyert. Rögvest legalább kettőt. A nyitó fordulóban az argentin Clarissa Fernándezt, a második körben pedig az amerikai Lisa Raymondot, a torna 2001-es párosbajnokát, a viadal huszonnyolcadik kiemeltjét verte meg, ugyanazon recept szerint. Azaz: az első játszmát elveszítette, a következő kettőt pedig hozta. (A különbség annyi, hogy Fernández ellen a befejező játszmában 2:5-ről állt fel, most pedig Raymond ellen nagyon simán gyűjtötte be a továbblépéshez szükséges szettet.)
"Bár megnyerte az első szettet, már akkor éreztem, győzhetek, mert nem volt biztos magában, negatív volt a testbeszéde – értékelt lapunknak Czink Melinda. – Jól szerváltam, különösen a kifelé pörgő adogatásaim jöttek be, emellett igyekeztem hosszan játszani, támadni, de ami talán döntő volt, hogy a hosszabb labdameneteket rendre én nyertem meg. Már a meccs előtt is úgy éreztem, ha hozom, amit tudok, Raymond képtelen lesz megverni. A mostani életem eddigi legnagyobb sikere, még nem is dolgoztam fel igazán, hogy mit értem el. De az is igaz, hogy ez csak egy állomás, most már a következő ellenféllel, Lindsay Davenporttal kell foglalkoznom.”
Igen, az 1998-as US Open-bajnok, az egykori világelső az újabb akadály, miután kisebb döccenőkkel túljutott az olasz Maria Elena Camerinen. "Úgy gondolom, ha Melinda a saját stílusában játszik, keményen megüti a labdákat és nem kerül ritmushátrányba, szoros meccset vívhat Davenporttal – mondta védence esélyeiről Veres Nándor edző-menedzser. – Az amerikai sérült volt, ha Melinda tudja mozgatni, folyamatosan futtatni, akkor lehet ellene esélye. Az akaraterejével biztosan nem lesz gond, Fernández ellen is úgy győzött, hogy a meccs közben kiszáradt és begörcsölt, ilyen állapotban tudta megnyerni kettő ötről a döntő szettet. Raymond ellen a második játszmára múlt el a lámpaláza, akkor elkapta a fonalat, attól sem tört le, hogy több gémben sem tudta kihasználni az előnyét, sőt, ettől csak nőtt az önbizalma.”

Pierce bírta idegekkel

Az urak különösebb szenzációk nélkül vágtak bele a 32 közé jutásért zajló második fordulóba, a volt világelsô ausztrál Lleyton Hewitt egy elszórakozott szett után áthámozta magát a dél-koreai Li Hjung Taikon, de a thaiföldi Paradorn Srichaphan sem ismert könyörületet a szebb napokat is megélt szlovák Dominik Hrbaty ellen.
A hölgyek között ellenben szokásosan hullámzó produkciókat láthatott a világ. Még csütörtökre virradóra a dél-afrikai Amanda Coetzer nyert reménytelen helyzetbôl a gyôzelmét könnyedén elszórakozó osztrák Barbara Schett ellenében, majd a korosztályok csatájában a francia díva, Mary Pierce döntô szett 2:5-rôl verte meg a nála évekkel fiatalabb szerbet, Jelena Dokicsot.
Czinknek köszönhetően sorozatban a harmadik GS-viadalon megy legalább két fordulót magyar versenyző: Mandula Petra a Roland Garroson a nyolcaddöntőig jutott, Kapros Anikó pedig Wimbledonban a legjobb 32-ig menetelt. Ôk ketten az Egyesült Államokban is indultak, de már egyikük sincs versenyben: Kapros az első mérkőzésén elbukott, míg Mandula néhány órával Czink sikere előtt intett búcsút a mezőnynek. Éljátékosunk az orosz Szvetlana Kuznyecovával párbajozott, és két szettben fejet hajtott előtte. A két hölgy csatájában a szervák döntöttek: Petra nyolc kettős hibát követett el, Kuznyecova mindössze egyet, a magyar lány hét bréklabdát tékozolt el (és csak egyet használt ki), míg riválisa csupán egyet hagyott veszendőbe menni, négyet pedig értékesített.
Mandula csütörtökön párosban is bemutatkozott, bevált partnere, az osztrák Patricia Wartusch oldalán. A kilencedikként kiemelt magyar, osztrák "vegyesvállalkozás” az amerikai Christina Fusano, Raquel Kops-Jones kettőssel csapott össze, és a vártnál nagyobb csatában ugyan, de sikerült kiharcolnia a továbbjutást. Manduláék elveszítették a második játszmát, igaz, után a harmadikban már taroltak.
A nap mérkőzése
Czink Melinda (magyar)–Lisa Raymond (amerikai, 28.) 4:6, 6:4, 6:1
1. adogatások (%-ban)6052
Ászok33
Kettős hibák28
Ki nem kényszerített hibák2334
Az 1. adogatásból megnyert pontok (%-ban)7667
A 2. adogatásból megnyert pontok (%-ban)4334
Az 1. adogatások átlagsebessége (km/óra)138156
A 2. adogatások átlagsebessége (km/óra)127132
Legerősebb adogatás (km/óra)154168
Direkt pontok (adogatásból is)2324
Sikeres brékpontok6/113/5
Pontok/kísérletek a hálónál2/819/30
Összes pontok9275
Amerikai nemzetközi bajnokság,
US Open, Flushing Meadows (17 074 000 dollár, kemény pálya)
Férfi egyes
1. forduló: Moyá (spanyol, 7.)–S. Draper (ausztrál) 4:6, 6:4, 7:5, 7:6; J. Novák (cseh, 10.)–Ancic (horvát) 3:6, 6:3, 6:7, 6:2, 6:2; Nalbandian (argentin, 13.)–Kohlschreiber (német) 6:4, 7:6, 6:3; J. Blake (amerikai)–Zabaleta (argentin, 27.) 7:6, 6:3, 6:2; Gambill (amerikai)–D. Sánchez (spanyol) 7:6, 6:2, 6:2; Szargszjan (örmény)–Delic (amerikai) 4:6, 6:3, 6:7, 6:2, 7:5; Lisnard (francia)–M. Norman (svéd) 6:2, 6:2, 6:7, 0:6, 7:6. 2. forduló: Ferrero (spanyol, 3.)–Melzer (osztrák) 1:6, 7:6, 6:2, 6:4; Hewitt (ausztrál, 6.)–Li Hjung Taik (dél-koreai) 5:7, 6:2, 6:2, 6:4; Srichaphan (thaiföldi, 11.)–Hrbaty (szlovák) 6:4, 6:4, 6:3; Chela (argentin, 33.)–Berdych (cseh) 2:6, 6:1, 6:4, 6:3; Verdasco (spanyol)–Sanguinetti (olasz) 7:6, 7:6, 4:6, 6:3

Női egyes
2. forduló: Kuznyecova (orosz, 27.)–Mandula Petra (magyar) 6:3, 6:3; Czink Melinda (magyar)–Raymond (amerikai, 28.) 4:6, 6:4, 6:1; K. Clijsters (belga, 1.)–Granville (amerikai) 6:1, 6:1; Davenport (amerikai, 3.)–Camerin (olasz) 6:2, 6:4; Molik (ausztrál)–C. Martínez (spanyol, 12.) 7:5, 6:4; Zvonarjeva (orosz, 13.)–Harkleroad (amerikai) 6:3, 4:6, 6:1; Coetzer (dél-afrikai, 14.)–Schett (osztrák) 3:6, 7:5, 6:2; Szugijama (japán, 15.)–Razzano (francia) 1:6, 6:3, 6:3; Shaughnessy (amerikai, 17.)–Matevzic (szlovén) 6:3, 7:5; Petrova (orosz, 19.)–Chladková (cseh) 6:1, 6:2; Pierce (francia)–Dokics (szerb-montenegrói, 22.) 6:2, 6:7, 7:6; Suárez (argentin, 24.)–Sequera (venezuelai) 6:1, 6:0; Obata (japán)–Mikaelian (svájci, 32.) 7:5, 6:4; Szafina (orosz)–Cervanová (szlovák) 6:4, 6:1; Schaul (luxemburgi)–Reeves (amerikai) 6:1, 4:6, 6:3; Aszagoe (japán)–Garbin (olasz) 6:2, 3:6, 6:2

Férfi páros
1. forduló: Bhupathi, Mirnij (indiai, fehérorosz, 1.)–Hrbaty, Sa (szlovák, brazil) 6:3, 7:6; Arthurs, Hanley (ausztrál, 5.)–González, Puerta (chilei, argentin, 7:5, 6:7, 6:4; Llodra, Santoro (francia, 6.)–Arazi, el-Ajnaui (marokkói) 6:3, 6:4; Damm, Suk (cseh, 8.)–Landsberg, Tarango (svéd, amerikai) 6:1, 3:6, 6:1; Koenig, Pala (dél-afrikai, cseh)–Etlis, Rodríguez (argentin, 11.) 6:3, 6:4; Cibulec, Vízner (cseh, 12.)–Gimelstob, Zimonjics (amerikai, szerb-montenegrói) 7:6, 2:6, 7:5; Cermák, Friedl (cseh, 14.)–Carrasco, A. Costa (spanyol) 6:7, 6:0, 7:6; Leach, MacPhie (amerikai)–Calleri, Schneiter (argentin) 7:5, 1:0, fa.; Sluiter, Verkerk (holland)–A. Martín, Massu (spanyol, chilei) 6:2, 6:4; Malisse, Vanhoudt (belga)–Davigyenko, Koubek (orosz, osztrák) 6:1, 6:3; Knowle, Kohlmann (osztrák, német)–Kuerten, J. van Lottum (brazil, holland) 7:6, 6:7, 7:6; Perry, O. Rochus (ausztrál, belga)–Bowen, Fisher (amerikai, ausztrál) 3:6, 6:4, 7:6; Prieto, Thomas (argentin, amerikai)–Erlich, Ram (izraeli) 6:1, 1:6, 6:1; Luxa, Skoch (cseh)–A. Kim, Salzenstein (amerikai) 6:2, 6:4; López-Morón, Mantilla (spanyol)–Dabir, Isner (amerikai) 7:6, 6:2; N. Lapentti, F. López (ecuadori, spanyol)–Coupe, Spadea (amerikai) 6:1, 6:4

Női páros
1. forduló: Mandula Petra, Wartusch (magyar, osztrák, 9.)–Fusano, Kops-Jones (amerikai) 6:3, 5:7, 6:1; C. Black, Lihovceva (zimbabwei, orosz, 3.)–Vanc, Voracová (román, cseh) 6:4, 6:3; Bovina, Stubbs (orosz, ausztrál, 5.)–Augustus, Habsudová (amerikai, cseh) 6:1, 6:2; L. Huber, Maleeva (dél-afrikai, bolgár, 8.)–Yelsey, Zalameda (amerikai) 6:4, 6:2; Hantuchová, Rubin (szlovák, amerikai, 12.)–Freye, Kruger (német, dél-afrikai) 6:2, 6:4; Aszagoe, Mijagi (japán, 14.)–Boogert, Dominikovic (holland, ausztrál) 6:4, 6:4; Bejgelcimer, Pucsek (ukrán, fehérorosz)–Pennetta, Washington (olasz, amerikai) 6:4, 7:5; Bedanová, Tatarkova (cseh, ukrán)–Jan Ci, Zseng Csie (kínai) 6:4, 5:7, 6:1; Mattek, Perry (amerikai)–De Villiers, Navratilová (dél-afrikai, cseh) 6:0, 6:0; Loit, Schiavone (francia, olasz)–Daniilidu, Grande(görög, olasz) 6:7, 6:4, 6:4; McShea, Musgrave (ausztrál)–Ani, Dhenin (észt, francia) 7:6, 6:7, 6:4; Cohen-Aloro, Perebijnisz (francia, ukrán)–Jeyaseelan, Kostanic (kanadai, horvát) 7:6, 6:4; Granville, Stevenson (amerikai)–Majoli, Marrero (horvát, spanyol) 6:1, 6:4

Vegyes páros
1. forduló: Ruano-Pascual, Knowles (spanyol, bahamai, 3.)–Cargill, Vahaly (amerikai) 6:1, 6:2; Krasznoruckaja, Nestor orosz, kanadai, 5.)–Hantuchová, Ullyett (szlovák, zimbabwei) 6:4, 7:5; Srebotnik, B. Bryan (szlovén, amerikai, 8.)–Callens, Etlis (belga, argentin) 6:3, 7:6; Vento-Kabchi, Hood (venezuelai, argentin)–Pistolesi, Coetzee (izraeli, dél-afrikai) 6:2, 6:4

ATP-challengertorna, Brindisi (25 000 dollár, salak)
Egyes. Nyolcaddöntő: Peya (osztrák)–Kisgyörgy Gergely (magyar) 6:3, 7:5
Páros. Negyeddöntő: Kisgyörgy Gergely, Tenconi (magyar, olasz, 1.)–Veronelli, Villagran (argentin) 1:1-nél fa.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik