Cél a harmincba jutás

– Javában tart az alapozás, és bár kemény kondiedzéseken veszek részt, rengeteget erősítek és futok, komolyan mondom, élvezem. Különben is hamarosan Ausztrália felé veszem az irányt.
– Ahhoz képest, hogy milyen hosszúra nyúlt az évad, nem tűnik túl fáradtnak.
– Megmondom őszintén, az utolsó versenyeimre már nem tudtam megfelelően felkészülni, érződött rajtam, hogy sok mérkőzést játszottam az idén. Higgye el, volt miben elfáradnom. De most fitt vagyok, ez nem is lehetne másként, ha az ember jól akarja érezni a pályán, meg aztán szeretnék előrelépni onnan, ahol most vagyok.
– Grand Slam-győzelem?
– Azt azért nem mondanám.
– Párosban sem?
– De, az összejöhet.
– Tényleg komolyan kérdeztem.
– Én meg tényleg komolyan válaszoltam. Nyilván nem mondhatom meg előre, hogy ekkor és ekkor Grand Slamet nyerek, de úgy érzem, párosban bármelyik nagy versenyen sikerülhet, az idei Australian Openen például a négy közé jutottunk Gagliardival. Máskor is összejöhet egy ilyen vagy ennél is jobb szereplés, ugyanakkor tudni kell, ahhoz bizony a szerencsére is szükség van.

– Ezek szerint valamelyik Grand Slam-trófea megszerzése a következő cél?
– Inkább az, hogy egyesben bekerüljek a világranglista első harminc helyezettje közé. Most ez motivál. Húsz éve, amikor elkezdtem teniszezni, az volt a célom, hogy a legjobb ötvenbe kerüljek, ami az idén sikerült is. De nem laktam még jól, és úgy érzem, maradt bennem annyi tartalék, hogy a mostani negyvenedik helyről legalább tízet ugorjak előre. Igaz, ezt a tervemet minden eddiginél nehezebb lesz megvalósítanom, mert rendkívül erős és sűrű a mezőny.
– Ha azt vesszük alapul, hogy a szűk elithez tartozó játékosok közül jó néhányat megvert már…
– Az orosz Miskinát jószerével rendszeresen megverem, a Roland Garroson, ahol az idén a legjobb tizenhatban végeztem, őt győztem le a második fordulóban. És a nyolc közé jutásért, az amerikai Rubin ellen nagyon közel kerültem a sikerhez.
– Bántja, hogy nem verte meg, és hogy ezzel lemaradt a negyeddöntőről?
– Egyáltalán nem. Nézze, ha megverem, és a következő meccsen kikapok, azt hallgattam volna, milyen kár, hogy nem jutottam be a négy közé. Arról bezzeg kevesebb szó esett, hogy igazából a Miskina elleni győzelemmel alapoztam meg a nyolcaddöntőbe jutást… De nem vagyok elégedetlen, sőt kifejezetten elégedett vagyok az idei teljesítményemmel.
– Záróakkordként mindenesetre nem volt rossz a Noszály Sándor felett aratott sikere.
– Szerintem sem. Bár az is igaz, hogy Sanyi hullafáradt volt, és nem edzett túl sokat az utóbbi időben, ráadásul semmilyen tétje sem volt a mérkőzésnek, felszabadultan teniszezhettem. Ettől függetlenül dolgozott bennem a bizonyítási vágy, az, hogy megmutassam: ilyet is tudok. Mármint legyőzni egy férfit.
– Ennél azért komolyabb kihívások várnak Önre.
– Ezeket várom a legjobban, mert hiányzik a versenyzés, az izgalom. Mondjuk, lesz belőle bőven, nemsokára a perthi Hopman-kupán játszom Sávolt Attilával, és ha megverjük a selejtezőben a kanadaiakat – amire szerintem még úgy is esélyünk van, hogy Attila újabban a sarkát fájlalja –, akkor nagyszerű teniszezőkkel mérhetem össze a tudásomat, méghozzá egy olyan versenyen, ahol voltaképpen nem nyomja agyon az embert a győzelmi kényszer. Utána pedig az Australian Open. Na, ott már más lesz a helyzet.

Az év külföldi sportolója: Roger Federer
Maestro Svájcból

Az amerikai Andy Roddick zárta elsőként a világranglistát az uraknál, a hölgyeknél a belga Justine Henin-Hardenne két Grand Slam-tornát nyert, ráadásul ő is ranglistavezetőként várhatja a 2004-es esztendőt, mi mégis úgy gondoljuk, hogy Roger Federer volt az idény legjobbja.
Mellékesen a 22 éves svájci zseni eredménysora sem utolsó: Wimbledonban elhódította élete első Grand Slam-trófeáját, az év végén veretlenül, mindössze egy játszmát veszítve győzött a világbajnokságon (Mesterek Kupája), további öt ATP-tornán diadalmaskodott, 95 meccséből 78-at megnyert – így lett végül második Roddick mögött.
De amiért leginkább mellette tettük le voksunkat, az a játéka. Merthogy korábban senki sem teniszezett olyan látványosan, mint ő, még elődje, Pete Sampras sem. Egyszerűen nincs gyenge pontja, sőt minden ütésformája a világklasszis kategóriájába tartozik. Olyasvalaki, aki miatt az ember kimegy a teniszpályára, vagy leül a televízió képernyője elé. Ô a XXI. század teniszének maestrója.