A harmadik kiemelt Andy Roddick nincs már versenyben Cincinnatiban

Vágólapra másolva!
2007.08.16. 23:36
A Cincinnatiban zajló, 2,2 millió dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán a nyolcaddöntőben nem kis meglepetésre a harmadik helyen kiemelt amerikai Andy Roddick kétjátszmás mérkőzésen szenvedett vereséget a spanyol David Ferrertől. Így a második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadalt követően újabb, a végső győzelemre is esélyes játékos búcsúzott a tornától, idő előtt.
Nadal után egy másik, a végső győzelemre is esélyes, Roddick (képünkön) is búcsúzni kényszerült
Nadal után egy másik, a végső győzelemre is esélyes, Roddick (képünkön) is búcsúzni kényszerült
Nadal után egy másik, a végső győzelemre is esélyes, Roddick (képünkön) is búcsúzni kényszerült
Nadal után egy másik, a végső győzelemre is esélyes, Roddick (képünkön) is búcsúzni kényszerült

Az első játszma még csak a rövidítésben lett a Ferreré, a másodikban viszont a torna egyik esélyesének tartott amerikai mindössze négy játékot tudott megnyerni.

Ferrer ellenfele a negyeddöntőben a tizedik kiemelt cseh Tomas Berdychet nagyon simán elintéző, harmadikként rangsorolt orosz Nyikolaj Davigyenko lesz.

Nagy csatára késztette a ciprusi Markosz Bagdatisz a világelső svájci Roger Federert, aki csak két, kiélezett játszmát követően jutott be a nyolc közé.

A világelső ellenfele a negyeddöntőben a spanyol Nicolas Almagro lesz, aki a finn Jarkko Nieminent verte, nagyon simán.

Az elődöntőbe jutásért játszik egymással az ausztrál Lleyton Hewitt és a spanyol Carlos Moyá. Előbbi osztrák riválisát simán, utóbbi argentin ellenfelét nehezen, csak három játszmában verte.

CINCINNATI, 2,2 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:

FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ:
Federer (svájci, 1.)-Bagdatisz (ciprusi) 7:5, 7:6
Ferrer (spanyol, 16.)-Roddick (amerikai, 3.) 7:6 (7-4), 6:4
Moyá (spanyol)-Del Potro (argentin) 7:5, 3:6, 7:5
Almagro (spanyol)-Nieminen (finn) 6:2, 6:2
Hewitt (ausztrál)-Melzer (osztrák) 6:3, 6:3
Querrey (amerikai)-Monaco (argentin) 6:3, 7:5
Davigyenko (orosz, 5.)-Berdych (cseh, 10.) 6:3, 6:2

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Federer (svájci, 1.) Almagro (spanyol)
Moyá (spanyol) Hewitt (ausztrál)
Davigyenko (orosz, 5.) Ferrer (spanyol, 16.)
Querrey (amerikai) Ferrero (spanyol) vagy Blake (amerikai, 9.)
Legfrissebb hírek

Fucsovics továbbjutott a cincinnati tenisztorna selejtezőben

Tenisz
2024.08.11. 19:31

Tenisz: Federer és Djokovics korábbi edzőivel készül a világranglistán nyolcadik dán

Tenisz
2023.12.20. 16:50

Videó: Federer elsírta magát a színpadon az éneklő Andrea Bocelli mellett

Tenisz
2023.11.23. 10:15

Tenisz: Roger Federer nem gondol a visszatérésre

Tenisz
2023.10.17. 09:49

Tenisz: Teljesen elégedett vagyok, hogy csak nézem és élvezem a játékot – Federer

Tenisz
2023.08.04. 10:21

Videó: Alcarazék szinte lemásolták Nadalék 15 évvel ezelőtti meccslabdáját

Tenisz
2023.07.17. 17:08

Videó: hatalmas tapsviharral fogadta Federert a wimbledoni centerpálya közönsége

Tenisz
2023.07.04. 15:37

Tenisz: Federerrel és Nadallal lehetetlen összebarátkozni – Djokovics

Tenisz
2023.05.16. 15:25
Ezek is érdekelhetik