Párizs: Szávay nem teljesen elégedett, folytatás pénteken

Vágólapra másolva!
2008.02.07. 16:47
Szávay Ágnes nem volt teljesen elégedett az olasz Tathiana Garbin elleni második fordulós teljesítményével, igaz, így is bejutott a legjobb nyolc közé a 600 ezer dollár összdíjazású, párizsi női tenisztornán.
A hetedik helyen kiemelt magyar kiválóság három szettben, 6:3, 4:6, 6:2-re verte a világranglista 39. helyén álló riválisát a szerda esti, 23:30 óráig tartó meccsen."Igazság szerint a koncentrációmmal voltak problémák, nagyon hullámzóan teniszeztem. Az első szettben minden rendben volt, a másodikban azonban lankadt a figyelmem, Tathiana pedig jobban játszott akkor, mint korábban" - mondta a mérkőzés után a viadal honlapjának Szávay. "Mindent egybevetve, játszottam már sokkal jobban is."A világranglistán 20. Szávay legközelebb csak pénteken lép pályára a negyeddöntőben, a Katarina Srebotnik-Daniela Hantuchova párharc győztesével."Jól jön nekem az extraszünnap. Csütörtökön megpróbálom kipihenni magam és tökéletesen felkészülni a negyeddöntőre. Talán ütögetek is majd egy kicsit" - vázolta terveit a fiatal játékos.
Legfrissebb hírek

Szávay 48 perc alatt jutott a 2. fordulóba

Tenisz
2010.02.08. 19:10

Tenisz: Szávay 48 perc alatt jutott Párizsban a második fordulóba

Tenisz
2010.02.08. 18:56

Nem kapott fejmosást Szávay, edzőjével a sima vereség okait boncolgatják

Tenisz
2009.08.06. 12:03

Szávay osztrák edzővel, Ausztriában készül a kemény pályás szezonra

Tenisz
2009.07.14. 11:03

Szávayt az első szett végén még a sírás kerülgette, de edzője segített

Tenisz
2009.07.13. 10:40

Megvan a harmadik: Szávay Ágnes a Teniszakadémia új uralkodónője

Tenisz
2009.07.12. 17:14

Szávay Ágnes lemosta a pályáról az ukrán Aljona Bondarenkót

Tenisz
2009.07.11. 16:06

Tenisz: Szávay döntős, lemosta a pályáról Bondarenkót

Tenisz
2009.07.11. 15:52
Ezek is érdekelhetik