Djokovics a szettek elején bealudt, de nyert

Vágólapra másolva!
2011.03.18. 21:26
null
Novak Djokovics 16. meccsét nyerte 2011-ben (fotó: Action Images)
Címkék
Novak Djokovics is bejutott az Indian Wells-i tenisztorna elődöntőjébe, miután két játszmában legyőzet a 18. helyen kiemelt Richard Gasquet-t. Ellenfele Roger Federer vagy Stanislas Wawrinka lesz.

Nem indult jól az idén még veretlen Djokovics számára a Gasquet elleni meccs, ugyanis a francia miután hozta a saját adogatását, elvette az ellenfeléét is. Előnyét nem sokáig tudta megtartani, ugyanis a szerb rögtön visszabrékelt, köszönhetően Gasquet túl hosszú ütésének.

A játszma ezután úgy folyt, ahogy azt az Australian Open győztese elképzelte, 2:2 után újra brékelni tudott, sőt a szettben Gasquet már nem tudott több játékot nyerni.

Djokovics a második szettet még rosszabbul kezdte, mint az elsőt, ugyanis ezúttal 3:0-ra engedte el Gasquet-t. Ám utána ismét magához tért, hozta a saját adogatását, majd elvette ellenfeléét is, sőt 3:3 után újra brékelni tudott. Gasquet a hátrányból már nem tudott visszajönni, és két játszmában vereséget szenvedett.

„Az utóbbi három hónap pályafutásom legszebb időszaka, Grand Slam- és Davis Kupa-siker van a hátam mögött, és itt is jól megy a játék” – nyilatkozta a meccs után a szerb.

A 23 éves teniszező az elődöntőben svájci ellenfelet kap, a kérdés az, hogy Roger Federer vagy Stanislas Wawrinka jut el a legjobb négy közé. Rafael Nadal és Juan Martín del Potro már korábban biztosította helyét az elődöntőben.

ATP 1000-ES TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS (4 760 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 3.)–Gasquet (francia, 18.) 6:2, 6:4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik