Tenisz: Danielle Collins diadalmaskodott a San José-i tornán

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.09. 09:45
null
Danielle Collins karrierje második WTA-trófeáját gyűjtötte be, miután legyőzte Darja Kaszatkinát (Fotó: AFP)
A hetedik kiemelt Danielle Collins nyerte meg a San Joséban rendezett, 565 ezer dollár (170 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornát – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A 27 éves játékos a vasárnapi fináléban a negyedik helyen rangsorolt Darja Kaszatkinával csapott össze. A mérkőzést remekül kezdte az amerikai teniszező, az első szettet magabiztosan nyerte, majd a másodikban már 5:3-ra is vezetett, 24 esztendős orosz ellenfele azonban ekkor magára talált, visszavette elveszített adogatójátékát, majd a rövidítésben kiküzdötte a sikert. A harmadik játszmára aztán ismét Collins került fölénybe, Kaszatkina pedig ekkor már nem tudta tartani vele a lépést.

Danielle Collins karrierje második WTA-trófeáját gyűjtötte be azután, hogy két hete Palermóban emelhette magasba a trófeát.

WTA-TORNA, SAN JOSÉ, 565 ezer dollár
DÖNTŐ, kemény pálya

Collins (amerikai, 7.)–Kaszatkina (orosz, 4.) 6:3, 6:7, 6:1

(MTI)

Legfrissebb hírek

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
2 perce

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54

Andrejeva a győzelmével top 10-es játékos lesz

Tenisz
2025.02.22. 19:02
Ezek is érdekelhetik