Tenisz: sokkoló bejelentés – visszavonult a női világelső!

Vágólapra másolva!
2022.03.23. 06:57
null
Ashleigh Barty az Ausztrál nemzetközi bajnokság trófeájával idén januárban (Fotó: AFP)
A női teniszezők világranglistáját vezető Ashleigh Barty úgy döntött, hogy befejezi profi pályafutását – tudósít a 25 éves ausztrál teniszező szerdai bejelentéséről a Magyar Távirati Iroda.

„Visszavonulok a tenisztől. Nagyon hálás vagyok mindazért, amit a sportág adott nekem” – közölte az Instagram-oldalára feltöltött videóban Ashleigh Barty, hozzátéve: a tenisztől megkapott minden álmot, és sok minden mást is, de tudja, most van itt a megfelelő idő, hogy lépjen, és más álmokat kergessen.

„Mindig is szeretni fogom a teniszt, hiszen eddig erről szólt az életem, de úgy gondolom, fontos, hogy az életemet ezentúl Ash Barty mint ember élvezhessem, és nem úgy, mint Ash Barty sportoló” – fogalmazott, megemlítve, hogy fizikailag már semmit sem tud hozzátenni ahhoz, amit eddig elért.

NEM ELŐSZÖR
Barty nem először hagy fel a tenisszel: 2014 végén,16 évesen a US Open után közölte, hogy egy ideig nem fog teniszütőt a kezébe, és a pályafutása első sikereit éppen csak elérő ausztrál hölgy krikettre váltott. Bő másfél év kihagyás után, 2016 februárjában jelentette be, hogy visszatér a teniszhez.

A 2010 óta hivatásos Barty egyéniben három Grand Slam-tornán diadalmaskodott: 2019-ben a párizsi Roland Garroson, tavaly Wimbledonban, idén pedig az Australian Openen. Egyesben 15 versenyt nyert, párosban 12 tornán, köztük a 2018-as US Openen győzött, a három másik GS-viadalon finalista volt.

Azt követően, hogy január 29-én Melbourne-ben diadalmaskodott, már egyetlen versenyen sem szerepelt. Március elején közölte, hogy még nem pihente ki magát az Australian Open óta, ezért kihagyja az Indian Wells-i és a jelenleg zajló miami viadalt.

Akkor úgy tűnt, hogy április közepén, a Billie Jean King (korábbi nevén Fed)-kupa selejtezőjében folytatja a szezont. Másként történt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Tenisz
18 órája

Mégis folytatja pályafutását a teniszező Alizé Cornet

Tenisz
2025.03.24. 16:46

Videó: Sportszerűtlen? – így nyert az ukrán teniszező Miamiban

Tenisz
2025.03.24. 13:23

Djokovics megdöntötte Nadal rekordját

Tenisz
2025.03.24. 08:33

Baboséknak a nyolcaddöntő volt a végállomás Miamiban

Tenisz
2025.03.23. 23:07

Djokovics bejutott a 3. fordulóba a Miami Openen

Tenisz
2025.03.21. 22:25

Stollárék nem bírtak az első kiemelttel Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 19:26

Gauff lenullázta Kenint Miamiban, Szabalenka is továbbjutott

Tenisz
2025.03.20. 21:15
Ezek is érdekelhetik