Siketlimpia: a második kiemeltet kiejtve Máthé Gábor a teniszelődöntőben

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2022.05.10. 08:31
null
Máthé Gábor és az általa legyőzött equadori Andrés Vázquez (Fotó: Facebook/Magyar Hallássérültek Sportszövetsége)
A teniszező Máthé Gábor a második kiemelt equadori Andrés Vázquezt 6:3, 6:4-re legyőzve az elődöntőbe jutott a Caxias do Sul-i siketlimpián, így továbbra is reménykedhet, hogy megismétli 2013-ban aratott sikerét.

 

A brazíliai, Caxias do Sul-i siketlimpián a férfi teniszezők május 3-án még 34 tagú mezőnye négytagúra szűkült hétfőn, és nagy örömünkre Máthé Gábor is versenyben van a végső győzelemért.

A 37 éves debreceni sportoló az első fordulóban erőnyerő volt, a másodikban a brazil Carlos Puchecut (6:0, 6:0), a harmadikban a francia Vincent Novellit (6:2, 6:2), a hétfői negyeddöntőben pedig az equadori Andrés Vázquezt (6:3, 6:4) verte meg. Mostani sikere értékét két körülmény is növeli: egyrészt a második kiemeltet búcsúztatta, másrészt a legutóbbi, 2017-es siketlimpián éppen Vázquez ütötte el a négy közé jutástól.

Érdekesség, hogy a 2013-ban Szófiában aranyérmes Máthé több mint egy éve a korábbi kiváló teniszező, Temesvári Andrea irányításával készül. Az 1984 februárjában az egyéni WTA-világranglistán a 7. helyen álló, 1986-ban Martina Navratilovával az oldalán párosban Roland Garrost nyerő Temesvári néhány héttel a siketlimpia kezdete előtt optimistán, a sikerben reménykedve nyilatkozott tanítványáról, akinek az eddigi három mérkőzésén mindössze négy gémet vesztő indiai Prithvi Sekhar lesz az ellenfele az elődöntőben. Legutóbbi meccsükön a Caxias do Sulban férfi- és vegyes párosban is induló, nyolc évvel fiatalabb indiai rivális győzött, ám szerdán Máthé visszavághat.


Asztaliteniszben a Fekete Zsuzsanna, Szécsi Krisztina páros indiai ellenfelet legyőzve jutott a legjobb nyolc közé, ahol kikapott egy ukrán kettőstől, így az 5. helyen végzett. A Bencsik Gergely, Budavári Attila duónak ukrán páros állta az útját még a 16 között.

 

Legfrissebb hírek

Australian Open: Máthé Gábor nyerte párosban a hallássérültek versenyét

Tenisz
2025.01.26. 10:48

Letette az esküt a XX. téli siketlimpiára utazó magyar csapat

Téli sportok
2024.02.19. 18:02

A tenisz az élete – Máthé Gábor sporttörténelmi sikert ért el az Australian Openen

Tenisz
2023.02.21. 12:57

Tenisz: Máthé Gábor győzött az Australian Open hallássérülteknek kiírt betétversenyén

Tenisz
2023.01.29. 23:37

Siketlimpikonok fogadása: „Példát nyújtanak a teljesebb élet megélésére”

Egyéb egyéni
2022.06.02. 19:38

Parasport: felavatták a Siketlimpiai Bajnokok Falát az Olimpia Parkban

Egyéb egyéni
2022.05.31. 18:33

Siketlimpia: „Nem volt egyszerű megbirkózni a körülményekkel” – Máthé a teniszezüstről

Tenisz
2022.05.19. 15:38

Siketlimpia: a magyar csapat az 1973-as malmői játékok óta a legtöbb érmet szerezte

Egyéb egyéni
2022.05.15. 21:03
Ezek is érdekelhetik