Minden idők legnagyobbja? – Novak Djokovics kibérelheti az örökranglista első helyét

Természetesen a tenisz rajongói és szakértői között is állandó beszédtéma, sőt hitvita tárgya, hogy ki minden idők legnagyobb játékosa. Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a verseny háromszereplős, Novak Djokovics, Roger Federer és Rafael Nadal vesz benne részt. Aki Federer és Nadal fensőbbségét hirdeti, annak nagyon szomorú hírrel kell szolgálnunk: Djokovicsnak megvan az esélye arra, hogy egyedüli és vitathatatlan legjobbja legyen a tenisz történetének. Jelenleg Nadallal holtversenyben a legtöbb, 22 Grand Slam-győzelme van, Federerrel megegyező, hat világbajnoki címmel büszkélkedik, messze a legtöbb héten át volt világelső (jelenleg is az), hétszer zárta a világranglista első helyén az esztendőt, ebben is Djokovics a rekorder. Hogy mi hiányzik neki? Az egyéni olimpiai bajnoki cím, de az speciel Federernek is, hármójuk közül csak Nadalnak jött össze (aki viszont sohasem volt ATP-világbajnok) – a szerb játékos viszont jövőre Párizsban begyűjtheti, igaz, helyzetét nehezíti, hogy salakon rendezik a versenyt.

Bár egyikük fejébe sem láthatunk bele, elfogadottnak tekinthető az a nézet, miszerint a „nagy hármas” tagjai közül Djokovicsnak a legfontosabb, hogy mi áll a neve mellett, vagyis ő hajszolja leginkább a sikereket, ő szeretné kibérelni az örökranglista első helyét. A triótól az elért eredményeket tekintve fényévekre van, de egy lapon szokták említeni vele a skót Andy Murrayt, akinek legnagyobb tette az volt, hogy megvédte egyéni ötkarikás címét, egyébként meg arról híres, hogy 35 évesen csípőprotézissel ütöget hetente, továbbá idén mind a hét döntő játszmába torkolló összecsapását megnyerte.

A hármas tagjai amúgy totálisan megváltoztatták a teniszt, mellettük képtelenség volt labdába rúgni másfél évtizeden át. Djokovics 2008-ban az Australian Open megnyerésével robbant be a közvetlen elitbe, akkor már három éve csak Federer és Nadal nyert majortornát, s Melbourne-ben megszakította a svájci sorozatát, mivel kiütötte az elődöntőben, aki így nem jutott be egymást követő 11. GS-fináléjába.

„Nole” 2011-ben és 2015-ben csak a Roland Garrost „adta oda” másnak, a másik három nagy tornát megnyerte – a 2015-ös negyeddöntőben simán legyőzte a párizsi egyeduralkodó Nadalt, aztán a döntőben váratlanul kikapott a svájci Stan Wawrinkától. 2021-ben került a legközelebb ahhoz, hogy Rod Laver nyomdokai­ba lépve összejöjjön neki a naptári Grand Slam, csakhogy a US Open döntőjében jobbnak bizonyult nála az orosz Danyiil Medvegyev – emlékezetes, hogy a vele szemben mindig kritikus közönség akkor mellé állt, Djokovics a mérkőzés hajrájában el is sírta magát.

„Nole a legerősebb, ezt a számok is bizonyítják, de őt szeretik a legkevésbé a három nagy közül. Nehéz rá megfelelő jelzőt találni. Tavaly két Grand Slamen és négy mestertornán nem játszott, mégis bejutott az ATP-világbajnokságra” – hangsúlyozta az olasz Fabio Fognini, aki eddig nyolcból nyolc alkalommal kikapott Djokovicstól.

Sokan állnak egyébként elő azzal az érveléssel, hogy pályafutása felívelő szakaszában Federernek nem voltak igazi ellenfelei, ezért könnyebben gyűjthette a nagy sikereket, mint két riválisa, ám ezzel nehéz egyetérteni – a Nadal 2005-ös berobbanásáig megszerzett négy GS-trófeájáért olyan remek teniszezőket kellett legyőznie a fináléban többek között, mint Marat Szafin, Andy Roddick vagy Lleyton Hewitt. A sportág tavaly visszavonult művésze a 2018-as Australian Openen győzött utoljára, és ami érdekes, úgy nyerte meg a legtöbbször (nyolcszor) Wimbledont, hogy a döntőben háromszor is kikapott Djokovicstól, kétszer öt szettben, négy évvel ezelőtt ráadásul adogatóként packázott el két mérkőzéslabdát. Nadallal szemben három nagy döntőt nyert meg, míg hatot elbukott – Djokovics és Nadal relációját nézve négy öt az egymás elleni mérleg a finálékban, a nagy hármas tagjai közül a legtöbbször, 33-szor a szerb jutott be a döntőbe a majorökön, Federernél 31, Nadalnál 30 ez a szám, vagyis utóbbi a leghatékonyabb ebben a tekintetben.

Magasan Federer játszott a három gigász közül a legtöbb Grand Slam-tornán, 81-en, Djokovics 69-nél, Nadal 67-nél tart, könnyen előfordulhat, hogy utóbbi kettő nem éri utol ebben a listavezetőt. Djokovics esetében egyébiránt már korábbra predesztinálták, hogy egyeduralkodóvá válik a győzelmek számában, aztán Nadal tavaly – kis túlzással a semmiből – két GS-t is be tudott húzni (az Australian Openen és a US Openen sem indult a 35 esztendős délszláv, a New York-i tornát a spanyol Carlos Alcaraz nyerte meg, aki évek múlva szintén esélyes lehet arra, hogy legalább tíz Grand Slam-diadalt magáénak tudhasson).

Nem is lehet kérdés, Federernek, Nadalnak és Djokovicsnak egymásra is szükségük volt ahhoz, hogy ennyire sikeresek lehessenek, egyikük sem léphetett le a gázról, ha tartani akarta a másik kettő tempóját. Salakon a legnagyobb igyekezet ellenére sem lehetett Rafael Nadal nyomába lépni, és bizony ha újra összedrótozza magát a spanyol, címvédőként ismét ő lesz a legesélyesebb arra, hogy Párizsban diadalmaskodjon (noha a tornaszerepléseit érdekessé teszi az a tény, hogy hosszú idő után kicsúszott a top 10-ből a világranglistán, ez azzal járhat, hogy a versenyek korai szakaszában már szembetalálkozhat magasan rangsorolt ellenlábassal). Djokovics egy év kihagyás után nagy győzelemmel tért vissza idén Mel­bourne-be, az Australian Open az ő felségterülete, 28 találkozó óta nem kapott ki ott, ez az open éra leghosszabb sorozata az idénynyitó Grand Slamen. Wimbledonban idén utolérheti a nyolcszor nyerő Federert, egyértelmű favorit lesz, nehéz elképzelni, hogy bárki megszorongassa őt Nick Kyrgioson, esetleg Matteo Berrettinin, vagy Medvegyeven kívül (azért ha egészséges, Nadalt se írjuk le).

A US Open volt mindig is a legkiszámíthatatlanabb verseny a nagy hármas szempontjából, Federer ötször (2004 és 2008 között) húzta be, Nadal négyszer, míg Djokovics csak háromszor ünnepelhetett – a New York-i szereplés mindig függ attól, kinek marad elég ereje a szezonzáró klasszikusra, Nadal például négyszer is kihagyta az eseményt az elmúlt 11 esztendőben.

Azzal nem vállalunk különösebb kockázatot, ha kijelentjük, nem lesz még egyszer ilyen időszak a tenisz történelmében, amikor a sportág fejlődését, létezését ennyire meghatározó három figura – akik mind az egyetemes sport legnagyobb alakjai közé tartoznak – egyszerre domináljon, az általuk összesen megnyert 64 Grand Slam-trófea gyakorlatilag felfoghatatlan.

Novak Djokovics nagy előnye, hogy fizikai állapota még mindig kifogástalan, a mentális tulajdonságairól meg aztán ne is beszéljünk, s bár vannak arra utaló jelek, hogy rajta is fog a kor, ez messze nem annyira szembeötlő, mint a hanyatló korszakában a térdével rengeteget bajlódó Federernél vagy Nadalnál, a spanyol pályafutását szinte végig megkeserítette krónikus lábsérülése, arról nem is beszélve, hogy messze ő volt a legsérülékenyebb az ikonok közül.

És hogy mennyire meg kell becsülni az elmúlt 15-20 évet a pályatársaknak is, arra jó példa a Federerhez hasonlóan 81 Grand Slam-főtáblás szerepléssel büszkélkedő (a negyeddöntőnél messzebb sohasem jutó) spanyol Feliciano López esete. A nyáron visszavonuló 41 éves versenyző 26 esztendőt húzott le profiként, s a közelmúltban arról beszélt, ha öreg lesz, biztosan nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy Djokovicsék korszakát gyakorlatilag végigteniszezhette, ezt nem mindenki mondhatja el magáról – Federertől egyébként 13-ból 13-szor kikapott, Djokovicsot tízből egyszer verte meg, ehhez képest a Nadallal szembeni 4–10-es mutatója kifejezetten kedvező.

És hogy mivel zárhatnánk le sorozatunk negyedik epizódját? Például a hat GS-elődöntővel büszkélkedő korábbi klasszis, Tim Henman szavaival, aki még Djokovics 22. GS-győzelme előtt hangsúlyozta: „A GOAT-verseny (Greatest of All Time, vagyis minden idők legjobbja – a szerk.) nekem a számok játéka. Négy-öt éve mondom már, de úgy gondolom, Novak nyeri a legtöbb Grand Slamet a férfiaknál. Fitt és egészséges, a legjobb teniszt játssza, viszont ezt be is kell bizonyítania.”

(Sorozatunk következő részében: Mit gondolnak Djokovicsról Szerbiában és a nagyvilágban?)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. március 11-i lapszámában jelent meg.)