Tenisz: Nadal izgatott, hogy Alcarazzal párosozhat az olimpián

Vágólapra másolva!
2024.04.27. 09:36
The Netflix Slam
Párizsban összeállhat a Carlos Alcaraz (balra), Rafael Nadal kettős (Fotó: Getty Images)
Rafael Nadal szerint izgalmas dolog lenne, ha Carlos Alcaraz lenne a párospartnere a nyári, párizsi olimpián.

A 37 éves, 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes játékos arról beszélt, 20 éves, kétszeres GS-bajnok honfitársának – aki korábban kijelentette, szívesen játszana példaképe oldalán az ötkarikás játékokon – „semmit sem kell kérnie”, ha minden jól alakul, akkor együtt indulnak Párizsban.

„Ez nekem is nagyon izgalmas, és ahogy hallottam, neki is. Nagyszerű lenne az olimpia előtt néhány tornán együtt elindulni, hogy legyen némi tapasztalatunk egymás oldalán” – fogalmazott Rafael Nadal, aki várhatóan a mostani idény végén visszavonul.

Nadal 2008-ban egyéniben, 2016-ban pedig párosban állhatott az olimpiai dobogó tetejére, ezzel szemben a szintén korábbi világelső Alcaraz először lehet ott az ötkarikás játékokon.

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: rég nem látott siker a korosztályos csapat Eb-n

Utánpótlássport
2025.02.27. 08:59

Tenisz: Fucsovics ezúttal kikapott Narditól, és búcsúzott a dubai tornától

Tenisz
2025.02.25. 13:26

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01

Tenisz: felülmúlták a várakozásokat az U16-os lányok a csapat Eb-n

Utánpótlássport
2025.02.17. 09:03

Tenisz: ezüstérmes az U16-os leánycsapat az Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.02.16. 15:48

Tenisz: Európa-bajnoki döntős az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2025.02.15. 19:26

Tenisz: Eb-elődöntős az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2025.02.14. 19:04

Tenisz: péntektől Eb-nyolcas döntőben szerepelnek az U16-os lányok

Utánpótlássport
2025.02.13. 14:58
Ezek is érdekelhetik