A döntő már sok volt, Nadal simán kikapott portugál ellenfelétől

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.07.21. 15:57
Rafael Nadal és Nuno Borges a mérkőzés után (Fotó: AFP)
Nem sikerült a tornagyőzelem Rafael Nadalnak: a 38 éves spanyol teniszező – aki 2022 nyara óta először jutott be ATP-viadal döntőjébe – 6:3, 6:2-re kikapott Nuno Borgestől a bastadi salakpályás verseny vasárnapi fináléjában. A portugál játékos az első ATP-tornagyőzelmét aratta. Gstaadban az olasz Matteo Berrettini, Hamburgban az első kiemelt Alexander Zverevet óriási csatában legyőző francia Arthur Fils lett a végső győztes, míg a newporti amerikai belharcot Marcos Giron nyerte meg.

BASTAD. Rafael Nadal idei bastadi útján nem először fordult elő, hogy mérkőzése első hat játékából ötöt a fogadó nyert meg; mivel a vasárnapi döntőben a spanyol bukott el több ilyet (az első hármat), Nuno Borges brékelőnnyel fordult a szett hajrájára, és élt is az eséllyel. A második játszma elején jobban összpontosítottak a felek, az első brék 2:2-nél jött, ismét a hetedik kiemelt portugál került lépéselőnybe, és fárasztó hete utolsó napján a 38 éves Nadalnak már nem volt ereje megismételni az előző napok nagy fordításait. A következő szervagémjében két bréklabdát hárított, csakhogy Borgesnek volt egy harmadik is, azt már kihasználta, és az utolsó adogatójátékát semmire nyerve lezárta a mérkőzést. A 27 éves portugál játékos élete első ATP-tornagyőzelmét ünnepli. 

 ATP 250-ES TORNA 
NORDEA OPEN, BASTAD (651 865 euró, salak)
DÖNTŐ
Borges (portugál, 7.)–Nadal (spanyol) 6:3, 6:2


HAMBURG. Arthur Fils kiválóan kezdett az 500-as torna fináléjában, az első adandó alkalommal elnyerte Alexander Zverev adogatójátékát, és a sajátját egyszer sem vesztette el a nyitó szettben. Volt olyan, hogy négy bréklabdát hárítva védte meg a magáét (4:1), az övé lett az első játszma. Az ifjú francia a második szettben is végrehajtotta a négyes mentést (2:2), de a következő – megint csak igen hosszú – adogatójátékában már megtörte őt Zverev, és a brékelőnnyel eljutott 6:3-ig. A döntő játszmában csak a németnek voltak bréklabdái, de mind az ötöt eltékozolta, és a feszült pillanatokban bővelkedő csata rövidítésében eljött Fils ideje: a szívósan küzdő 20 éves francia teniszező három Zverev-adogatásból is pontot csinált – karrierje második ATP-diadala lett a jutalma.    

 ATP 500-AS TORNA 
HAMBURG OPEN, HAMBURG (2 047 730 euró, salak)
DÖNTŐ
Fils (francia, 5.)–A. Zverev (német, 1.) 6:3, 3:6, 7:6 (7–1)


GSTAAD. Matteo Berrettini karrierjének kilencedik ATP-tornagyőzelmével ért véget a svájci 250-es viadal. Az első játszma eleje kiélezett volt: a selejtezőből érkező, élete első ATP-döntőjét játszó Quentin Halys 3:2-re vezetett, három bréklabdája volt, ám az olasz remek első szervákkal mindhármat hárította, és – a harmincperces esőszünet stresszét is jól kezelve – egymás után négy gémet nyerve behúzta a szettet. A második játszma első öt játéka is az övé lett, és végül egyórányi játékidőbe sem telt neki a finálé megnyerése. Berrettininek ez volt a második diadala az idén salakpályás versenyen, és sérülésekkel teli időszak után – 2023 augusztusa óta első alkalommal – visszaverekszi magát a világranglista első 50 helyezettje közé.

 ATP 250-ES TORNA 
EFG SWISS OPEN, GSTAAD (651 865 euró, salak)
DÖNTŐ
Berrettini (olasz, 6.)–Halys (francia) 6:3, 6:1


NEWPORT. A 19 éves Alex Michelsen és a 30 éves Marcos Giron is az első ATP-tornagyőzelmére hajtott a vasárnapi döntőben. Michelsen rögtön adogatásvesztéssel nyitott, de küzdelmes csatában javított, és rövidítésben behúzta az első szettet. A másodikban Gironnak már elég volt a brékelőny, egyenlített, míg a harmadikban 5:5-nél jött az adogatáslopás – a rutinos Giron nyert, neki lett meg az első ATP-diadala. 

 ATP 250-ES TORNA 
HALL OF FAME OPEN, NEWPORT (fű, 742 350 dollár)
DÖNTŐ
Giron (amerikai, 2.)–Michelsen (amerikai, 3.) 6:7 (4–7), 6:3, 7:5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik