Dimitrov feladta Medvegyev ellen, Navarro kiejtette Gauffot

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.07. 22:36
Emma Navarro először került a negyeddöntőbe GS-tornán (Fotó: Getty Images)
A Wimbledonban zajló füves pályás Grand Slam-torna első hetének a végén, vasárnap a férfi egyes 4. fordulójában a korábbi világelső, az ötödik kiemelt orosz Danyiil Medvegyev mindössze 39 percet játszott a 10. kiemelt bolgár Grigor Dimitrov ellen, miután a bolgár megsérült, és az első játszmában 5:3-as hátrányban feladta a mérkőzést. A nőknél kiesett a 2021-es US Opent megnyerő Emma Raducanu, akit a selejtezőből induló új-zélandi Lulu Sun győzött le döntő játszmában.

 

Nem tartott sokáig a nap harmadik férfi meccse: 3:3-nál Grigor Dimitrov megcsúszott egy labdamenet során, s hosszabb ápolás után megpróbálkozott a folytatással, ám az orosz 5:3-as vezetésénél kezet nyújtott, Danyiil Medvegyev így a negyeddöntőben készülhet a világelső Jannik Sinner ellen.

A nőknél a selejtezőből induló Lulu Sun írja az idei tündérmesét, miután sorozatban a hetedik meccsén is győzött, ezúttal a US Open 2021-es bajnokát, Emma Raducanut múlta felül döntő játszmában eldőlő mérkőzésen. A 23 éves új-zélandi születésű játékos édesapja horvát, édesanyja kínai, és idén áprilisig svájci színekben versenyzett; a mostani tornát megelőzően csak egyetlen mérkőzést játszott Grand Slam-tornán a főtáblán, az idei Australian Open első fordulójában Elisabetta Cocciarettótól szenvedett sima, kétjátszmás vereséget. Sun ellenfele a negyeddöntőben a Paula Badosát döntő szettben felülmúló Donna Vekic lesz.

A nap utolsó női meccsén nagy meglepetésre búcsúzott a második kiemelt amerikai Coco Gauff, akit a világranglistán 17. helyen álló honfitársa, a 23 éves Emma Navarro győzött le egy szorosabb és egy könnyebben megnyert játszmában. Navarro ezzel a győzelemmel pályafutása legnagyobb sikerét érte el – legalábbis, ami a Grand Slam-tornákon való szereplését jelenti. A US Open tavalyi bajnoknője rengeteg hibával játszott, adogatóként 60 százalék alatt hozta a pontokat, míg fogadóként 40 százalék alatt volt a hatékonysága. Navarróra a folytatásban a hetedik kiemelt olasz Jasmine Paolini vár – aki egyébként az egy hónappal ezelőtti Roland Garroson döntőt játszott.

WIMBLEDON (50 millió font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, 4. FORDULÓ
Medvegyev (orosz, 5.)–Dimitrov (bolgár, 10.) 5:3-nál Dimitrov feladta
Paul (amerikai, 12.)–Bautista (spanyol) 6:2, 7:6 (7–3), 6:2
KORÁBBAN
Alcaraz (spanyol, 3.)–Humbert (francia, 16.) 6:3, 6:4, 1:6, 7:5
Sinner (olasz, 1.)–Shelton (amerikai, 14.) 6:2, 6:4, 7:6 (11–9)
NŐI EGYES, 4. FORDULÓ
Vekic (horvát)–Badosa (spanyol) 6:2, 1:6, 6:4
Sun (új-zélandi)–Raducanu (brit) 6:2, 5:7, 6:2
Navarro (amerikai, 19.)–Gauff (amerikai, 2.) 6:4, 6:2
KORÁBBAN
Paolini (olasz, 7.)–Keys (amerikai, 12.) 6:3, 5:7 (6–8), 5:5-nél Keys feladta

 

Legfrissebb hírek

Gauff lenullázta Kenint Miamiban, Szabalenka is továbbjutott

Tenisz
2025.03.20. 21:15

Brutális sorsolás: ellenük játszhat Marozsán Miamiban

Tenisz
2025.03.17. 20:31

Holger Rune jutott be elsőként az Indian Wells-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2025.03.15. 23:34

Bencic a harmadik kiemeltet is elbúcsúztatta Indian Wellsben; Babosék kiestek a negyeddöntőben

Tenisz
2025.03.12. 23:30

A wimbledoni bajnok Indian Wellsben és Miamiban sem indul

Tenisz
2025.02.26. 12:22

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01

Óriási meglepetésre kiesett a 64 között a tavalyi döntős Medvegyev

Tenisz
2025.01.16. 17:14

Ilyet sem láttunk még: a hálón állt bosszút a volt világelső – videó

Tenisz
2025.01.14. 09:31
Ezek is érdekelhetik