Srácok, érinthetetlen vagyok! – Djokovics keményen beleállt a közönségbe Wimbledonban

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 10:18
Day Eight: The Championships - Wimbledon 2024
Novak Djokovics úgy érezte, a közönség trükközött azért, hogy pfujolhassa őt (Fotó: Getty Images)
A 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovics úgy ítélte meg, hogy a közönség tiszteletlen volt vele szemben hétfőn, a wimbledoni tenisztorna nyolcaddöntőjében, s ezt nem is hagyta szó nélkül a mérkőzés után.

„Mindazoknak, akik úgy döntöttek, nem tisztelik a játékost, jelen esetben engem, azt üzenem: »jóóó éjszakát!«” – kezdte Novak Djokovics a Holger Rune ellen hétfőn sima három szettben megnyert nyolcaddöntőt követően. Angolul egész pontosan így hangzott a mondat vége: „Goood night!” 

Djokovics ezzel a közönség mérkőzésen tanúsított viselkedésére tett utalást – félig-meddig viccesen –, hiszen úgy szurkoltak Runénak, hogy hosszan elnyújtották az u-betűt a nevében – a 24-szeres Grand Slam-győztes szerb legenda ezt úgy vette, hogy őt szándékosan így pfujolták ki.

Az elég egyértelmű beszólására immár palást nélkül érkeztek a pfujoló reakciók a közönség soraiból, amire ő további két alkalommal megismételte: „Jóóó éjszakát! Jóóó éjszakát!”

A 37 éves klasszissal interjút készítő helyszíni riporter megjegyezte, hogy reméli, a közönség csak Runénak szeretett volna szurkolni, és nem akart tiszteletlen lenni Djokoviccsal szember, amire a szerb rögtön reagált: „De, tiszteletlenek akartak lenni. Ezt nem fogadom el. Tudom, hogy Runénak szurkoltak, de ez egyben ürügy is volt a pfujolásra. Több mint húsz éve vagyok a szakmában, hidd el, az összes trükköt ismerem, tudom, miként működik ez. De ez rendben van, én a tiszteletteljes emberekre fókuszálok, akik kifizették a jegyet, és azért jöttek ide, hogy élvezzék a teniszt és értékelik a játékosok erőfeszítését – fogalmazott Djokovics, majd hozzátette: – Ennél sokkal ellenségesebb környezetben is játszottam már. Srácok, érinthetetlen vagyok!”

WIMBLEDON, NYOLCADDÖNTŐ
FÉRFIAK
Djokovics (szerb, 2.)–Rune (dán, 15.) 6:3, 6:4, 6:2

Tenisz
2024.07.08. 20:43

Feladta Udvardy legyőzője, Djokovics magabiztosan nyert Wimbledonban

Jelena Ostapenko két szettben megverte a 2021-es budapesti győztes kazah Julija Putyincevát.

 

 

Legfrissebb hírek

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

A 20 legjobb férfi és női teniszező nyílt levelet írt a GS-tornáknak – a díjazás növelését szeretnék

Tenisz
2025.04.03. 18:36

Mensík majdnem visszalépett a miami ATP-tornától

Tenisz
2025.03.31. 10:13

Djokovicsnak még várnia kell a 100. tornagyőzelmére, Mensík lett Miami bajnoka

Tenisz
2025.03.31. 06:38

Fritz kikapott, 19 éves cseh meccsel Djokoviccsal Miami trónjáért

Tenisz
2025.03.30. 00:02

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
2025.03.29. 08:20

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22
Ezek is érdekelhetik