Wimbledon: elképesztő mérkőzésen jutott döntőbe Paolini Vekic ellen

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.11. 18:08
Paolini Párizs után Londonban is döntőbe jutott (Fotó: Getty Images)
Az idei Wimbledon előtt a főtáblán még meccset sem nyerő hetedik kiemelt Jasmine Paolini a döntőbe jutásért léphetett pályára a világranglistán 37. horvát Donna Vekic ellen, s végül egészen elképesztő, közel három órán át tartó, minden idők leghosszabb wimbledoni női elődöntőjének végén legyőzte az olasz az erejével teljesen elkészülő riválisát.

Jobban kezdett a horvát teniszező, rögtön két bréklabdához is jutott, de nem tudta kihasználni. Paolini nehezen hozta az első adogatását, nem nagyon találta sem a ritmust, sem a szerváját, a horvát meg 2:2 után begyújtotta a rakétékat és kétszer is brékelte ellenfelét, ezzel pedig meg is nyerte az első játszmát. 

A második felvonásra aztán már megérkezett Paolini is a mérkőzésbe, és ha el is jutott fogadóelőnyig az egyre többet hibázó Vekic, Paolini rendre hárította ezeket, míg a saját adogatásait üzembiztosan szállította, végül pedig a legjobbkor, 5:4-es vezetésénél kihasználta a játszmalabdáját, s ezzel egyenlített. 

A döntő szett igazán fordulatosan alakult, hiszen Paolini elbukta az első adogatását, és úgy tűnt, a feljavuló Vekic ünnepelheti első GS-tornadöntős szereplését, ám a szett közepén kitört a brékfesztivál: Paolini kétszer, Vekic egyszer nyert játékot fogadóként, így egálban fordultak az utolsó négy játékra. Paolini 5:4-es vezetésnél meccslabdához jutott, ezt azonban Vekic hárította, a következő játékban pedig két bréklabdát hárítva tartotta meg az adogatását az olasz. A térfélcserénél Vekic zokogva konstatálta, hogy egy challenge-dzsel nyerte meg az előző játékot Paolini, s végül újabb meccslabdát hárítva harcolta ki a 70 perce tartó szett végén a rövidítést.

Ebben pedig mindketten viszonylag stabilan hozták szerváikat, csupán egy-egy fogadópontot szereztek, és az erejével teljesen elkészülő Vekic 8–7-re is vezetett már, ám Paolini ezt követően ismét hozta a két adogatását, s fogadóként meccslabdához jutott, s mivel Vekic széleset ütött, Paolini megnyerte a Wimbledonban valaha lejátszott leghosszabb női elődöntőt.

A két óra 54 percig tartó mérkőzés után tehát Paolini a Roland Garros után Wimbledonban is döntőbe jutott egy idényen belül – hasonlóra a nők mezőnyében eddig utoljára Serena Williams volt képes, aki 2016-ban tudta ezt megcsinálni.

WIMBLEDON (50 millió font, füves pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Jasmine Paolini (olasz, 7.)–Donna Vekic (horvát) 2:6, 6:4, 7:6 (10–8)
KÉSŐBB
Barbora Krejcíková (cseh, 31.)–Jelena Ribakina (kazah, 4.)
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik