Wimbledon: megismétlődik a tavalyi döntő, Djokovics lesz Alcaraz ellenfele

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.12. 21:04
Djokovics 10. döntőjére készül Wimbledonban (Fotó: Getty Images)
A bő másfél hónapja a Roland Garros negyeddöntőjében térdsérülést szenvedő, a tornán másodikként rangsorolt Novak Djokovics 2 óra 47 perc alatt három játszmában felülmúlta a 25. kiemelt Lorenzo Musettit és karrierje során 10. alkalommal jutott be a wimbledoni döntőbe.

 

Az összecsapás elején a pályafutása során először a wimbledoni centerpályán játszó, első Grand Slam-tornás elődöntőjét vívó Musetti idegesebben kezdett – érthető is, hiszen korábban ilyen magasságokban nem szerepelt még a 22 éves olasz és top 5-ös teniszező ellen sem nyert még GS-viadalon. Ami viszont nehezen érthető, hogy Djokovics már az első játszma közepén úgy nézett ki, mint aki elfáradt és nem bírja a tempót – ez főleg annak fényében volt meglepő, hogy az előző körben Alex de Minaur csípősérülés miatt nem állt ki ellene, így játék nélkül jutott a legjobb négy közé. Ettől függetlenül azért a játszma közepén mintegy rutinból elvette az olasz adogatását, majd a végén egy brékváltást követően hozta is az első szettet.

Musetti rögtön a második elején elvette Djokovics adogatójátékát, és nagy nehézségek árán végül, de mögé tette a sajátját, amivel megerősítette az előnyét. Érezni lehetett Djokovicson ekkor, hogy továbbra is törekszik a minél rövidebb labdamenetekre, az olasz pedig erre ráérezve próbálta elhúzni a meneteket. A felvonás közepén viszont a szerb váltani tudott, s mintha a korábban látott fáradtsága eltűnt volna, semmire brékelve ledolgozta a hátrányát. A folytatásban aztán látványos labdamenetekkel tarkított tenisszel jutottak el a felek a rövidítésig, amelyben Djokovics mindössze két pontot engedett Musettinek, s ezzel kétszettes előnybe került.

Innen pedig már csak a papírformát kellett érvényesítenie a szerbnek, mert hosszú pályafutása során csupán egyetlen alkalommal fordult elő vele, hogy kétjátszmás fórról vesztesen hagyja el a pályát: a 2010-es Roland Garros negyeddöntőjében az osztrák Jürgen Melzer volt az egyedüli, aki ilyen vert helyzetből fordítani tudott ellene. Nem csatlakozott hozzá azonban Musetti, miután a döntő szettben rögtön az első adogatójátékát elvesztette, és már nem tudott kiegyenlíteni a folytatásban. A szerb végül a negyedik meccslabdáját használta ki, és ezzel pályafutása során tizedik alkalommal készülhet Wimbledonban a döntőre.

A vasárnap délután 15.00 órakor kezdődő fináléban a Danyiil Medvegyevet négy játszmában felülmúló Carlos Alracaz lesz az ellenfele, vagyis megismétlődik a tavalyi döntő. Djokovics visszavághat a fiatal spanyolnak és sikerével beállíthatja Roger Federer rekordját a wimbledoni tornagyőzelmek tekintetében – a svájci legenda nyolcszor nyerte meg a londoni tornát, a szerb hétnél tart.

WIMBLEDON (50 millió font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Novak Djokovics (szerb, 2.)–Lorenzo Musetti (olasz, 25.) 6:4, 7:6 (7–2), 6:4
KORÁBBAN
Carlos Alcaraz (spanyol, 3.)–Danyiil Medvegyev (orosz, 5.) 6:7 (1–7), 6:3, 6:4, 6:4

Tenisz
2024.07.12. 18:06

Wimbledon: Alcaraz megvédheti a címét, szetthátrányból győzte le Medvegyevet

A spanyol kiválóság pályafutása során először jutott be két GS-torna döntőjébe egy naptári éven belül.

 

Legfrissebb hírek

Djokovics megdöntötte Nadal rekordját

Tenisz
2025.03.24. 08:33

Djokovics már a második fordulóban kiesett Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.09. 10:18

Djokovics túl van a sérülésén és duplázna az Egyesült Államokban

Tenisz
2025.03.07. 10:21

A wimbledoni bajnok Indian Wellsben és Miamiban sem indul

Tenisz
2025.02.26. 12:22

Novak Djokovics folytatja a munkát Andy Murrayvel

Tenisz
2025.02.18. 19:54

Tenisz: Djokovics kihagyja a dánok elleni Davis-kupa-meccset

Tenisz
2025.01.29. 09:58

Australian Open: a versenyigazgató bízik benne, hogy Djokovics jövőre visszatér

Tenisz
2025.01.27. 11:31

Australian Open: Djokovics egy szett után feladta, Zverev az első döntős

Tenisz
2025.01.24. 07:02
Ezek is érdekelhetik