Fucsovics döntő szettben kikapott Corentin Moutet-től Cincinnatiben

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.12. 20:02
Fucsovicsnak nem jött össze a főtábla (Fotó: AFP)
A világranglistán 84. helyen álló Fucsovics Márton döntő játszmában vereséget szenvedett a rangsor 71. helyét elfoglaló francia Corentin Moutet-től a Cincinnatiben zajló ATP 1000-es torna selejtezőjének második fordulójában.

Nem is olyan régen, áprilisban találkozott egymással a magyar és a francia teniszező, akkor Fucsovics nemcsak legyőzte a bukaresti salakon a negyeddöntőben Moutet-t, meg sem állt a 250-es besorolású torna megnyeréséig. Erre most azért jóval kevesebb esély mutatkozott, már csak azért is, mert egy ezres tornán jóval erősebb a mezőny – a bukaresti tornán az első kiemelt Francisco Cerúndolo a 21. volt a világranglistán, míg Cincinnatiben a világranglista első 10 helyezettje közül csak a második Novak Djokovics és a 10. Alex de Minaur hiányzik. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ezúttal csak a selejtező második körében csaptak össze a felek egymással, így a tét az elődöntő helyett a főtáblás szereplés volt.

Fucsovics az olimpián a Rafael Nadaltól elszenvedett döntő játszmás veresége óta első versenyén szerepel, a selejtező első körében a kazah Alekszandr Sevcsenkót verte meg két szettben, ám a Párizsban nyolcaddöntőző Moutet ellen hamar brékhátrányba került, alig fél óra alatt elveszítette az első játszmát. A másodikban viszont jól kezdett, hamar ellépett 3:0-ra, és miután tartotta az előnyét, 5:2-nél újra elvette ellenfele adogatását, ezzel pedig 42 perc játék után egyenlített. A döntő játszma az előzőekhez képest nagy csatát hozott, és több mint egy órán át tartott. 3:3 után már nem osztottak több lapot a magyar teniszezőnek, nem tudott több játékot hozni, a francia meg kétszer is elvette az adogatását, így 6:3-ra megnyerte a szettet, ezzel a mérkőzést is.

A világranglistán 50. helyen álló Marozsán Fábián alanyi jogon tagja a 64-es főtáblának, az első körben a selejtezőből érkezik ellenfele, a meccs győztesére pedig a 8. kiemelt bolgár Grigor Dimitrov vár majd.

ATP 1000-ES TORNA CINCINNATI (6 795 555 dollár, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Moutet (francia)–Fucsovics 6:2, 2:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik