Fucsovics döntő játszmában kikapott a harmadik kiemelttől Antwerpenben

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.16. 23:58
Fucsovics végül búcsúzott Antwerpentől (Fotó: Imago)
A világranglista 93. helyén álló Fucsovics Márton az Antwerpenben zajló 250-es besorolású férfi tenisztorna 2. fordulójában az első játszmát még megnyerte, ám döntő játszmában végül kikapott a két éve még a rangsorban hatodik, jelenleg 21. helyet elfoglaló kanadai Felix Auger-Aliassime-től.

A két napja a szabadkártyás belga ellenfele elleni papírforma-győzelmet követően már jóval nehezebb dió várt Fucsovics Mártonra, igaz, a 24 éves Felix Auger-Aliassime ellen eddigi négy meccséből kettőt megnyert: az elsőt még hat éve Bécsben, majd a legutóbbit Sanghajban tavaly októberben. A korábban a világranglista hatodik helyéig jutó kanadai a párizsi olimpián elért negyedik helye óta az ATP Touron kemény pályán mindössze két mérkőzést nyert, igaz, Fucsovicsnak is csupán eggyel több nyert meccse van az elmúlt két hónapból ezen a borításon, igaz, a US Openen feladott elsőkörös meccse óta derékproblémái miatt nem játszott.

Az első játszmában mindkét játékos ügyelt a saját adogatójátékára, Fucsovicsnak kettő, Auger-Aliassime-nek egy bréklabdát kellett hárítani, s miután ezt sikerrel tették, jöhetett a rövidítés: ebben a magyar játékos volt a jobb, miután ő háromszor, ellenfele pedig kétszer szerzett pontot fogadóként, így majd' egy óra játék után Fucsovicsé lett az első szett.

A második játszmát jobban kezdte a 32 éves magyar teniszező, de a két semmire hozott adogatása között hiába volt két fogadóelőnye, ezekkel nem tudott élni – jóllehet 2:2-nél a kanadai sem használta ki saját két bréklehetőségét. Nem úgy két játékkal később, s a 3:3-nál elcsent játék elég volt az egyenlítéshez – még úgy is, hogy Fucsovics 5:3-as hátrányban három játszmalabdát is hárított adogatóként, ám nem tudott visszajönni a szettbe, így következett a döntő játszma.

Ebben megint a kanadai volt jobb: előbb 2:2-nél, majd 4:2-es vezetése után is elvette Fucsovics adogatójátékát, utóbbi ebben a felvonásban nem jutott el egyetlen fogadóelőnyig sem, így esélye sem volt a visszazárkózásra. Auger-Aliassime kiszerválta a 2 óra 37 percig tartó mérkőzést, s ő került be a legjobb nyolc közé.

ATP 250-ES TORNA, ANTWERPEN (690 135 euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Felix Auger-Aliassime (kanadai, 3.)–Fucsovics Márton 6:7 (4–7), 6:4, 6:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik