Marozsán még mindig nincs jó formában

Vágólapra másolva!
2024.10.21. 18:38
Marozsán Fábián még mindig nem érzi a csúcsformát (Fotó: Getty Images)
Saját bevallása szerint betegsége után még mindig nincs jó formában Marozsán Fábián, aki szerdán kezdi meg szereplését Bécsben, a 2.5 millió euró (1 milliárd forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán.

 

A világranglista jelenlegi 56. helyezettje egy hónapja influenzaszerű tünetek miatt nem állt ki a nyolcaddöntőre a kínai Hangcsouban rendezett viadalon, a pekingi versenytől pedig visszalépett, és hazautazott. Egy héttel ezelőtt Almatiban tért vissza, de az első fordulóban két szoros játszmában kikapott a horvát Borna Corictól.

A bécsi torna első körében a világranglista 27. helyezettje, a cseh Tomás Machác lesz az ellenfele, aki Sanghajban elődöntős volt. „Örülök, hogy visszatérhettem a versenyzéshez, de Kínában nagyon komolyan megbetegedtem, és ez teljesen átírta a programomat. Nem mondom, hogy teljesen egészséges, de már tünetmentes vagyok” – nyilatkozta Marozsán a Nemzeti Sportrádiónak.

Hozzátette, Almatiban még nem volt jó érzés pályára lépnie és mérkőzést játszania, de meg kell tanulnia valahogy átvészelnie a nehezebb időszakokat is. Hangsúlyozta, sokkal több idő kell, hogy ismét százszázalékosan tudjon teljesíteni, ez látszott a mozgásán és a kondícióján is Kazahsztánban. Érzése szerint azóta némileg javult a formája és a mozgása is, de még közel sem olyan, amire azt mondaná, hogy ezen a szinten elég lehet.

„Sokkal jobb, hogy kijöttem, és ebben a közegben vagyok, itt edzek, és próbálok visszazárkózni, mintha csak edzenék otthon. Nem biztos, hogy akkor ilyen gyorsan át tudnám vészelni ezt a nehezebb időszakot” – magyarázta.

Marozsán úgy vélekedett, Machác – akit jól ismer, hiszen szoktak együtt edzeni – nagyon jó formában van, nagy önbizalma van, okos játékos, nagyon jól mozog, és jól lát a pályán.

„Biztos vagyok benne, hogy ő egy picit talán fáradtabb a nagyon jó szereplése után. Bízom benne, hogy ha kifogok egy jó napot, akkor esetleg meg tudom verni. Ha pedig nem, abból is tanulni kell, és egy jobb játékostól nem szégyen kikapni” – közölte. Ha a magyar teniszező nem jut negyeddöntőben Bécsben, szombaton már a párizsi torna selejtezőjében lép pályára. A Marozsán Fábiánnal készült teljes interjú kedden 14 órától a Nemzeti Sportrádió Fonák és tenyeres című podcastjében hangzik el.


Fucsovics kikapott az első fordulóban

 

Fucsovics Márton nem jutott be a 16 közé a bécsi tenisztornán, miután a hétfői első fordulóban két játszmában kikapott az olasz Matteo Berrettinitől.

A selejtezőből ékezett, világranglistán 88. magyar játékos jól tartotta magát a 41.-ként rangsorolt riválisával szemben, 5:5-nél azonban Berrettini brékelt, és 50 perc alatt hozta az első játszmát. A folytatásban 3:3-ig haladtak fej fej mellett, ekkor Fucsovics ismét elveszítette adogatását, majd 3:5-nél magabiztos játékkal maradt versenyben. Berrettini azonban a következő játékban lezárta a 1 óra 48 percig tartó összecsapást.

ATP BÉCS (2.5 millió euró, kemény pálya)
1. forduló (a 16 közé jutásért)
Matteo Berrettini (olasz)–Fucsovics Márton 7:5, 6:4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik