Tenisz: Gauff és Badosa is hozta a közelezőt a pekingi mestertornán

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.03. 17:35
Paula Badosa a döntőbe jutásért játszhat (Fotó: Imago Images)
Két negyeddöntőt játszottak le a női teniszezők pekingi mestertornáján (WTA 1000), s mindkét meccsen az esélyesebbnek vélt versenyző diadalmaskodott.

Elsőként a negyedik kiemelt Coco Gauff lépett pályára, s általános meglepetésre nagyon könnyen szetthátrányba került a selejtezőkből érkező, a világranglista 115. helyén álló Julija Sztarodubceva ellen. A folytatásban viszont magához tért az amerikai, s két játszmában összesen négy játékot engedélyezett az ukránnak, így bejutott a legjobb négy közé.

Gauff elődöntős ellenfele Paula Badosa lesz, aki két szettben (egyszer simán, egyszer rövidítéssel) verte a szabadkártyás Csang Suajt. A másik ág mérkőzéseit pénteken rendezik: az első helyen kiemelt Arina Szabalenka Karolína Muchovával, míg a hazai közönségkedvenc Cseng Csin-ven az orosz csodatinivel, Mirra Andrejevával csap össze.


Elkezdődtek a férfiak sanghaji mestertornájának küzdelmei is, ahol az első figyelemreméltó eredményt Stanislas Wawrinka szállította. A 39 éves, háromszoros Grand Slam-győztes svájci játékos a világranglista 236. helyezettjeként kapott szabadkártyát az eseményre, s ha már ott volt, akkor élt is a lehetőséggel, miután két rendkívül szoros szettben, mind a kétszer rövidítéssel múlta felül a világranglista 50. helyén tanyázó Giovanni Mpetshi Perricard-t.

TENISZ
WTA 1000-es torna, Peking 
NEGYEDDÖNTŐ
Gauff (amerikai, 4.)–Sztarodubceva (ukrán) 2:6, 6:2, 6:2
Badosa (spanyol, 15.)–Csang Suaj (kínai) 6:1, 7:6 (7–5)

ATP 1000-es torna, Peking
Wawrinka (svájci)–Mpetshi Perricard (francia) 7:6 (7–2), 7:2 (8–4)

 

Legfrissebb hírek

Gauff lenullázta Kenint Miamiban, Szabalenka is továbbjutott

Tenisz
2025.03.20. 21:15

Bencic a harmadik kiemeltet is elbúcsúztatta Indian Wellsben; Babosék kiestek a negyeddöntőben

Tenisz
2025.03.12. 23:30

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01

Badosa és Szvitolina is győzelemmel kezdett a dubai 1000-es tornán

Tenisz
2025.02.16. 18:36

Australian Open: itt a meglepetés, Madison Keys lesz Szabalenka ellenfele a döntőben!

Tenisz
2025.01.23. 14:25

A sirálytoll sem zavarta meg, Zverev újra elődöntős az Australian Openen

Tenisz
2025.01.21. 07:57

Szabadkártyával indul az Australian Openen a 2014-es győztes

Tenisz
2024.12.13. 10:11

Továbbra sincs kínai WTA-világbajnok, Gauff megfordította a döntőt Cseng ellen

Tenisz
2024.11.09. 20:45
Ezek is érdekelhetik