Marozsán, miután sikerrel rajtolt Almatiban: Leginkább a szervámat emelném ki

R. D. P.R. D. P.
2025.10.13. 14:34
null
Marozsán Fábián készülhet a következő körre (Fotó: Getty Images)
Sikerrel rajtolt Marozsán Fábián a kazahsztáni Almatiban zajló ATP 250-es keménypályás tornán. A világranglista 52. helyezettje két szettben, 7:6, 6:3 arányban múlta felül az olasz Luca Nardit (83.), akit korábban már három alkalommal is legyőzött.

„Nem volt könnyű meccs, mert ugyan korábban háromszor is megvertem már Nardit, nagyon jól ismerjük egymást és felkészült belőlem. Örülök annak, hogy győzelemmel kezdtem itt Almatiban, ez volt az első sikerem. Leginkább a szervámat emelném ki, ami jól működött a mai napon” – kezdte értékelését Marozsán Fábián a menedzsmentje sajtóközleményében.

A magyar játékos szerint a mérkőzés nem volt különösebben látványos, de ezek a győzelmek is fontosak.

„Az első szett végén hullámvölgybe kerültem, nehéz helyzetben voltam a rövidítésben, de sikerült fordítani és elhoznom a játszmát, ami kulcsfontosságú volt. A folytatásban is agresszív maradtam fogadóként, kevesebb volt a hiba, így összejött két szettben a siker” – folytatta.

Tenisz
2025.10.13. 09:43

Marozsán két szettben jutott tovább Almatiban

A nyolcaddöntőben az ötödik helyen kiemelt amerikai Brandon Nakashima (34.) vagy a szerb Hamad Medjedovic (64.) lesz az ellenfele.

Marozsán azt is megjegyezte, hogy a magaslati fekvés és a meleg nem kedvezett neki, de gyorsan alkalmazkodott az almati körülményekhez.

A győzelem nemcsak a továbbjutás miatt volt értékes: ez volt Marozsán Fábián 25. sikere az idei ATP-szezonban, amivel a nyílt érában mindössze a harmadik magyar teniszező lett Taróczy Balázs és Fucsovics Márton után, aki elérte ezt a mérföldkövet.

A nyolcaddöntőben Marozsán a torna ötödik kiemeltje, a világranglista 34. helyén álló amerikai Brandon Nakashima vagy a 64. Hamad Medjedovics ellen lép majd pályára – várhatóan szerdán.

Tenisz
2025.10.13. 09:15

Marozsán és Fucsovics a legjobb ötven közelében a világranglistán

A rangsort továbbra is a spanyol Carlos Alcaraz vezeti az olasz Jannik Sinner és a német Alexander Zverev előtt.

 

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44