Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.11.09. 11:46
null
Babos Csaba és Babos Tímea (Fotó: NS-archív)
Negyedszer játszhatott döntőt a WTA-vb-n párosban a kétszeres Australian Open-győztes és ugyancsak kétszeres Roland Garros-bajnok Babos Tímea, aki a korábbi három győzelme után Luisa Stefani oldalán nem járt sikerrel. Edző-édesapja, Babos Csaba így is nagyon büszkén értékelt vasárnap a Nemzeti Sportrádióban Szabó Szilviának, Kovács Erikának és Erdei Márknak.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a teljesítményéről, arról, amin az elmúlt pár évben keresztülment, és hogy sikerült visszakapaszkodnia. Ezt nagyon kevesen csinálták meg, nagy büszkeség ez számunkra – mondta Babos Csaba a lányáról, aki hat WTA-vb-n szerepelt öt teniszező partnereként, négyszer a fináléig menetelt, és háromszor győzött. – Timi sok játékossal is jól játszott együtt, az idei évet másképp terveztük, de az eredetileg kijelölt partnere, az amerikai Nicole Melichar nem illett hozzá. Aztán a véletlen hozta össze Luisa Stefanival, akivel egyből tornát nyertek Linzben, és úgy döntöttünk, hogy vele csináljuk végig az idényt.”

Babos Csaba beszélt a felkészülés részleteiről, az idényről, a sikerekről és Babos Tímea szerepéről a nemzetközi teniszben.

A WTA-vb döntője után Babos Tímea azt mondta, talán utoljára áll a mikrofon mögött ilyen eseményen, jövőre ugyanis nem teljesít teljes szezont.

„Timi jövőre 33 éves lesz, ezt az őrült menetelést, amit már 12 éves kora óta, azaz húsz esztendeje csinál, hogy egy bőröndből élve, szállodáról szállodára járja a világot, nem biztos, hogy egész éven át szeretné folytatni – fogalmazott Babos Csaba. – Egy nőnek ilyen korban megfordulhat a fejében, hogy más elfoglaltságot is keressen, de egyelőre megünnepeljük ezt a sikeres évet. A múlt idő csak ennek az évnek szól, Timi pályafutásáról nem szeretnék múlt időben beszélni, majd ő eldönti, hogyan folytatja, és mit hoz a jövője, erről neki kell beszélnie.”

Babos Csaba hozzátette, a jelenlegi terv az, hogy rövid pihenés után elkezdik a felkészülést az Australian Openre, de hogy kivel alkot egy párost Babos Tímea, azt később kommunikálják majd.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Egész Európában problémák vannak a sportszakember-képzéssel

Egyéb egyéni
2025.12.01. 12:18

Száz év rádiózás: számtalan sportsiker története

Egyéb egyéni
2025.12.01. 11:23

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18

Nemzeti Sportrádió: Buffon a XXI. század legnagyobb kapusa

Minden más foci
2025.11.20. 12:05

Pekler Zalán: A vébé előtt vakon aláírtam volna ezt az egyéni szereplést

Egyéb egyéni
2025.11.18. 18:16

Csank János: Az utolsó percben történteknél az érzelmek általában nagyon elszabadulnak

Magyar válogatott
2025.11.17. 20:42

„Nincs elég merítési lehetőségük, sem olyan játékosaik, akik felnőnek a feladathoz” – a Sunday Times szakírója a magyar válogatottról

Magyar válogatott
2025.11.17. 18:10

Babos Tímea: Ez még nem a végleges búcsú pillanata

Tenisz
2025.11.17. 13:33
Ezek is érdekelhetik