75 éves a riporterlegenda, Török László

DOLGOZOTT a Ganz-Mávag bronzöntödéjében, volt az OSC módszertani előadója, a jégsportszövetség főtitkára, a Székesfehérvári Volán hokicsapatának technikai vezetője, hangtechnikai betanított munkás a Magyar Rádióban, mígnem 1982-ben főállásban felvették a rádió sportosztályára. Ahol is Szepesi Györggyel, Novotny Zoltánnal, Radnóti Lászlóval, Vass István Zoltánnal, Molnár Dániellel és Deák Horváth Péterrel közösen alkották a nyolcvanas-kilencvenes évek rádiós sportriporteri „álomcsapatát”.
A hoki és a vizes sportok hangjaként ismerte meg az ország, nevéhez fűződik minden idők egyik legérzelmesebb sportközvetítése, az akkor 14 éves Egerszegi Krisztina aranyat érő úszásának közhírré tétele a szöuli olimpia 200 méteres hátdöntőjében. E közvetítés közben hangzott el a mára szállóigévé lett „Ilyen nincs! Ilyen nincs és mégis van!” örömkiáltása is. 1985 és 2006 között a jégkorong, az úszás és a póló világversenyein történtekről, a hetedhét országra szóló magyar sikerekről rendre az ő emocionális bejelentkezéseiből értesülhettünk. Nem véletlen, hogy – egyetlen magyar sportújságíróként – a jégkorongozók és a vizes sportok képviselői is beválasztották sportáguk halhatatlanjai közé.
A Bródy Sándor utcából 2007-ben – az akkori rádióelnök rovására írhatóan – mégis keserű szájízzel távozott, de nem lett megkeseredett ember, másik csatornákon, másik hullámhosszokon még évek át szólt jellegzetes hangja. Munkásságát – más egyéb elismerések mellett – a Magyar Sportújságírók Szövetsége életműdíjjal honorálta, és megkapta a barátjáról, mentoráról, Szepesi Györgyről elnevezett rangos díjat is. Az MSÚSZ-szel a mai napig aktív a kapcsolata, lapunk főszerkesztője, a sportújságíró-szövetség elnöke, Szöllősi György épp a minap kérte fel az elnökség megbízásából a nemrég elhunyt televíziós riporter, Kopeczky Lajos utódjaként a szolidaritási bizottság vezetésére.
„Ez a háromnegyed évszázad már a zsákban van” – mondta lapunknak ironikusan a születésnapja kapcsán. Noha manapság már nehezen jár, azért heti rendszerességgel úszik, szobakerékpározik, sőt, két síbot segítségével túrázik is kedvenc helyén a Normafánál, és persze a jégkorong-válogatott budapesti mérkőzéseiről sem hiányozhat. Feleségével, Szeles Katalin asszonnyal – akit szintén a hokinak köszönhetően ismert meg 55 évvel ezelőtt – már túl vannak a Katalin-nap (utólagos) és a születésnap (előre hozott) közös megünneplésén.
Merthogy Török László, a magyar (sport)rádiózás egyik ikonja december 4-én, csütörtökön 75 éves.

100 éve született Bozsik József – képösszeállítás

Mestere volt a zsákolásnak – Losonczy Árpád 75 éves

A mester és az ő kottája – 90 éves Pézsa Tibor




