Stan Wawrinka elbúcsúzott az ausztrál közönségtől

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
• Melbourne
2026.01.24. 11:23
null
Stan Wawrinka elbúcsúzott a melbourne-i közönségtől (Fotó: AFP)
A címvédő Jannik Sinner alaposan megszenvedett a 40 fokos hőségben a továbbjutásért szombaton az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, de négy játszmában legyőzte amerikai ellenfelét, Eliot Spizzirrit. Novak Djokovics három játszmában nyert Botic van de Zandschulp ellen, Taylor Fritz pedig kiejtette a 40 éves Stan Wawrinkát.

Még annál is melegebb volt szombaton, amit előzetesen vártak. Harminchat helyett egészen harminckilenc fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála, és a korai esti órák sem hoztak enyhülést. Kis híján megfőtt ebben az időjárásban a címvédő Jannik Sinner is, akinek az volt a szerencséje, hogy a hőség éppen akkor érte el a kritikus határértéket, amikor ő egy egyes szettállásnál, 3:1-es hátrányban volt. A tetőt behúzták a Rod Laver Arenában, emiatt szünetet tartottak, így Sinner, aki görcsölt és szédelgett, feloldozást nyerhetett. Ellenfele, Eliot Spizzirri persze nem örült a döntésnek, ami egyébként azzal is járt, hogy a szabadtéri pályák mindegyikén szünetelt a játék. Ugyan mind a négy szettben volt brékhátrányban Sinner, mégis nyert 3:1-re a Marozsán Fábián által Aucklandben felülmúlt amerikaival szemben, de az egyértelmű, jól jön neki a pihenő – és hogy hétfőn játszik, nem a keddi 44 fokban.

Jannik Sinner a szombati mérkőzésen (Fotó: Getty Images)

Az esti program elején a szintén befedett John Cain Arenában az Australian Open 2014-es győztese, a 40 éves Stan Wawrinka csapott össze a top 10-es Taylor Fritzcel. Az esélyek egyértelműek voltak, de a svájci ikont ez egyáltalán nem érdekelte. Az első szettet ugyan rövidítésben elbukta, a másodikban elképesztő tenyeres elütéssel három szettlabdához jutott 5:2-nél, amelyből a másodikat értékesítette is. A közönség, a nagyjából 11 ezer néző döntő többsége megőrült, hiszen csodára készültek ezen a napon, a történelem továbbírására. Fritz kiment a mosdóba, hogy rendezze gondolatait, nagyjából sikerült neki. Ez a mérkőzés viszont nem tűnt megnyerhetetlennek Wawrinka szempontjából, nem voltak hosszú labdamenetek, ő is parádésan szervált, akárcsak riválisa. A harmadik szettben három háromnál viszont megbicsaklott az adogatása, Fritz brékelt, és persze végig is vitte előnyét, kettő egy neki. Wawrinka is tartott egy hosszabb szünetet, de ez sem mentette meg attól, hogy 1:1-nél két kettős hibát üssön és bukja a szervagémjét. Innentől kezdve Fritz nem ingott meg, amúgy sem nagyon, hozta azt a játékát, ami miatt oszlopos tagja a top 10-nek, szórta az ászokat és a labdamenetek során sem jött zavarba. Wawrinka mindent megtett, magas színvonalat hozott, az utolsó gémben minden addiginál nagyobb segítséget kért a publikumtól, volt is egy olyan nyerő egykezes fonákja, hogy mindenkinek elállt a szava, a visszabrék azonban nem jött össze. Természetesen méltó búcsút kapott, videóval emlékeztek az ausztráliai tetteire, ő meg úgy döntött, ahogyan az Arthur Géa elleni találkozóját követően, úgy most is megérdemel egy sört. Ezúttal viszont elő is kapott a holmijai közül két gyömbérsört, az egyiket kibontotta, a másikat odaadta Craig Tiley versenyigazgatónak.

Novak Djokovics: Jó, hogy három szett alatt le tudtam zárni a meccset. A harmadik játszma nehéznek bizonyult, ellenfelem remekül és agresszíven játszott, megfelelő tesztet jelentett az a felvonás, és mentálisan fontos volt, hogy meg tudtam nyerni. Büszke vagyok arra, hogy barátomnak és riválisomnak mondhatom Stant, aki az utolsó mérkőzését játszotta ezen a napon a tornán. Egyértelműen inspirált engem a hosszú pályafutásával, a játék iránti elkötelezettségével és szenvedélyével. Ahogy a második fordulóban a maga javára fordította a négyórás mérkőzését, az méltó lezárása volt az itteni karrierjének.
Taylor Fritz: Amilyen atmoszférában játszottam, örülök, hogy vége lett… Nehezek voltak a körülmények, természetesen megértem, hogy Stan mögött állt a közönség és hajtotta őt, megható volt ránézni a végén, mondtam is neki, hogy amit véghez vitt, az lenyűgöző. Egyrészt, hogy mire volt képes az ő korában, másrészt, még inkább a mentalitása, amennyire szereti a teniszt, a versenyszelleme és a kemény munka, amit beletett a pályafutásába. Remélem, hasonlóan nagy szenvedély lesz bennem majd, ha már idősebb leszek.
VÉLEMÉNYEK

A sajtótájékoztatóján elmondta, igyekszik megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy versenyképes legyen ebben az évben azokon a tornákon, amelyeken elindul, ugyanakkor élvezni is tudja a fellépéseit, hiszen jövőre már nem szerepel a profi mezőnyben.

Ugyanez nem mondható el a legalább a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig tervező Novak Djokoviccsal, aki szettveszteség nélkül jutott be a negyedik körbe, szombat este a holland Botic van de Zandschulppal bánt el, ezzel megszerezte az egészen elképesztő 400. győzelmét a Grand Slam-tornákon. Ha a cseh Jakub Mensíket is felülmúlja a legjobb 16 között, Roger Federert lehagyva egyedüli csúcstartó lesz Melbourne-ben 103 sikerrel. A 24-szeres majorbajnok szerb a második szett alatt dühében majdnem eltalált egy labdaszedő kislányt – ha így lett volna, azonnal kizárják a tornáról, de szerencséje volt, ezek szerint nem tanult a 2020-as US Openből, amikor egy vonalbírót trafált telibe. A harmadik játszmában orvosi szünetet kért, úgy tűnt, megsérülhetett a bokája, a talpát is kezelték, s bár kellett szettlabdákat hárítania a rövidítés előtt, a mozgásán egyáltalán nem látszott, hogy komoly gondja lenne.

A női mezőny legnagyobb szenzációja az volt, hogy esti összecsapása előtt néhány órával hasfalsérülés miatt bejelentette visszalépését a japán Oszaka Naomi, így az ausztrálok üdvöskéje, Maddison Inglis játék nélkül jutott be a legjobb 16 közé.

Stollár Fanny vasárnap 2.30 tájban kezdi el nyolcaddöntős mérkőzését női párosban a japán Kato Miju oldalán.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (111 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
3. FORDULÓ
FÉRFI EGYES
Sinner (olasz, 2.)–Spizzirri (amerikai) 4:6, 6:3, 6:4, 6:4
Musetti (olasz, 5.)–Machác (cseh) 5:7, 6:4, 6:2, 5:7, 6:2
Shelton (amerikai, 8.)–Vacherot (monacói, 30.) 6:4, 6:4, 7:6 (7–5)
Darderi (olasz, 22.)–Hacsanov (orosz, 15.) 7:6 (7–5), 3:6, 6:3, 6:4
Fritz (amerikai, 9.)–Wawrinka (svájci) 7:6 (7–5), 2:6, 6:4, 6:4
Djokovics (szerb, 4.)–Van de Zandschulp (holland) 6:3, 6:4, 7:6 (7–4)
Mensík (cseh, 16.)–Quinn (amerikai) 6:2, 7:6 (7–5), 7:6 (7–5)
Ruud (norvég, 12.)–Cilic (horvát) 6:4, 6:4, 3:6, 7:5

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Alcaraz (spanyol, 1.)–Paul (amerikai, 19.)
Bublik (kazah, 10.)–De Minaur (ausztrál, 6.)
A.  Zverev (német, 3.)–F. Cerúndolo (18.)
Medvegyev (orosz, 11.)–Tien (amerikai, 24.)
Musetti (olasz, 5.)–Fritz (amerikai, 9.)
Djokovics (szerb, 4.)–Mensík (cseh, 16)
Shelton (amerikai, 8.)–Ruud (norvég, 12.)
Darderi (olasz, 22.)–Sinner (olasz, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11
Ezek is érdekelhetik