Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

A világranglistán 63. magyar játékos a főtáblán kezdett a spanyol fővárosban, a nyitó körben legyőzte a svájci Viktorija Golubicot, majd meglepetésre a hetedik helyen kiemelt, korábbi világbajnok ukrán Elina Szvitolinát, aztán a szabadkártyával induló cseh Laura Samsont is.
A 16 között a kilencedik kiemelt orosz Mirra Andrejeva várt Bondárra, akit legyőzött korábbi egyetlen összecsapásukon, még 2023-ban Lausanne-ban. Hiába csupán 18 éves Andrejeva, már öt WTA-s tornagyőzelem szerepel a neve mellett – köztük a két ezres torna tavalyról, ráadásul tavaly júliusban ötödik volt a világranglistán.
Andrejeva Madridban az előző körben Gálfi Dalmát, azt megelőzően pedig Udvardy Pannát búcsúztatta – a magyarok elleni összetett mérlegét ezzel pozitívra fordította.
Bondár az első felvonásban jól tartotta magát, az első tíz játék bréklabdát sem hozott, aztán viszont gyors brékváltás után rövidítés döntött a játszmáról: ebben Bondár már 5–1-re is elhúzott, majd a harmadik játszmalabdáját kihasználva megnyerte azt. A szett 61 percig tartott.
A folytatásban Bondár lélektanilag fontos játékot nyert meg az első adogatásánál, amikor Andrejeva bréklabdáját is hárítani tudta, igaz, az orosz hárította később az ő fogadóelőnyeit, majd a hatodik játékban már sikerrel vette el a szeghalmi születésű teniszező adogatását, és a harmadik játszmalabdáját érvényesítve egyenlített.
A harmadik, döntő szett nem kezdődött valami jól Bondár számára, Andrejeva 1:1 után ugyanis kétszer elvette az adogatását, és 5:1-re is meglépett, ám a magyar játékos ekkor megtáltosodott, az orosz meg elkezdett hibázni – csak a döntő szettben ütött hat kettős hibát. A 28 éves honfitársunk zsinórban kétszer is brékelte Andrejevát, egyenlített, sorozatban öt játékot nyert meg, ám a meccsben maradásért szerváló Andrejeva megoldotta a feladatot, így a döntő szett is rövidítésben dőlt el. Éspedig az orosz lány javára, aki 4–4 után két meccslabdához jutott, és a másodikat már kihasználta, megnyerve az öt perc híján három óráig tartó összecsapást.
ÖSSZEFOGLALÓ
Ami Bondárt illeti: karrierje legjobb eredményét érte el ezres tornán, korábbi legjobbja a 2023-as római tornán jegyzett harmadik körös szereplése volt. Remek madridi teljesítményének köszönhetően a következő világranglistán várhatóan bejön a legjobb hatvanba.
WTA 1000-ES TENISZTORNA, MADRID (8 235 540 dollár, salak)
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Mirra Andrejeva (orosz, 9.)–Bondár Anna 6:7 (5–7), 6:3, 7:6 (7–5)

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz: Gálfi Dalma kikapott Andrejevától Madridban

Bondár Anna nyolcaddöntőbe jutott a madridi tenisztornán

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost








