Az én olimpiám: Kis Gábor életre szóló sikere

A pekingi olimpián történelmet írt a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely első csapatként sorozatban harmadszor nyerte meg az ötkarikás játékokat. Az országot és túlzás nélkül a világot is bejárta az a kép, amelyen az immár kétszeres győztes Madaras Norbert és a néhány másodperce olimpiai bajnok Kis Gábor a medencébe taszítja Kemény Dénest, a válogatott sikerkapitányát.

„Két-három perccel a vége előtt cserélt le a kapitány Madaras Norberttel együtt, akkor már három góllal vezettünk  – emlékezett vissza Kis Gábor az amerikaiak ellen 14–10-re megnyert döntő utolsó perceire. – Abban a pillanatban esett le, hogy ezt megnyertük, egészen addig nem foglalkoztam a téttel, úgyhogy odakiáltottam Madinak, hogy olimpiai bajnok leszek, majd egymás nyakába borultunk. Nem sokkal később pedig jött a beugrás.”

A világklasszis center sokat várt az aranyéremre, a 2008-as pekingi játékok előtt öt világversenyen is dobogón állt a válogatottal, de sosem a tetején.

„Igazából minden létező döntőben játszottam a válogatottal, a világkupától a világbajnokságig, és egy aranyérmet nyertem, éppen az olimpián – futott át az éremgyűjteményén a 38 éves, két éve visszavonuló pólós. – Azonban nem emiatt különleges nekem ez az eredmény, mert tök mindegy, hogy hány Európa-bajnoki vagy világbajnoki aranyérmed van, az olimpia mindent visz. Persze ugyanannyit kell dolgozni érte, mint egy világbajnoki címért, de mindenkinek az a legnagyobb vágya, hogy olimpiai bajnok legyen.”

A pekingi csapatban hemzsegtek a kétszeres győztesek, a hat duplázó mellett hárman egyszer nyertek, és ott volt még a négy „újonc”, köztük Kis Gábor. A center amondó, a bekerülő játékosok éhsége és lendülete is kellett ahhoz, hogy a csapat harmadszor is a csúcsra érjen – amit aztán kissé rendhagyó módon ünnepelt meg.

„Jó barátommal, Aaron Felthammel együtt játszottam Egerben, ő a kanadai válogatottal volt ott Pekingben. Amikor véget ért a nap, szólt, hogy van egy karton söre, igyuk meg valahol  – mesélte a válogatott centere. – Úgyhogy kerestünk egy csendes dombot az olimpiai faluban, leültünk, és csendben söröztünk. Szeretem megélni a pillanatot, olykor szívesen elvonulok, és végigpörgetem magamban, hogy milyen úton jutottam el odáig. Na persze ünnepelni is szeretek, de annak máskor volt az ideje. Aaron egyszer csak megkérdezte, milyen érzés olimpiai bajnoknak lenni, én pedig azt válaszoltam, hogy fogalmam sincs. Amikor hazaértem, akkor szembesültem vele, hogy mekkora érzelmeket váltott ki a teljesítményünk nekem ismeretlen emberekből.”

Az olimpiai bajnoki cím amellett, hogy végigkíséri a mindig jókedvű pólóst az egész életén, segített neki abban, hogy valamelyest megkomolyodjon.

„Egy olimpiai bajnoknak felelősségteljesebb életet kell élnie  – ismerte el Kis Gábor.  – Utána odafigyeltem olyan dolgokra, amelyekre korábban nem, hiszen előfordult, hogy valakinek a példaképe lettem. Ez a siker támaszt ad nekem az életem végéig, elértem valamit, ami nagyon-nagyon kevés sportolónak adatik meg. Nem érzem magam többnek, mint mások, viszont tudom, hogy valamit letettem az asztalra, ami csak keveseknek sikerült.”