Tokió 2020: korábbi klasszisok csinálták a show-t – olimpiai napló

Ahány ház, annyi szokás: a mondás tökéletesen illik erre az olimpiára, mert még így, a finisben is van olyan helyszín, ahol minden teljesen másként működik, mint azt eddig megszokhattuk.

Az öttusa helyszínéül szolgáló stadionnál már a beléptetés is eltér a korábbiaktól, de ezzel inkább nem fárasztanék senkit, ám a kezdeti nehézségek után a létesítményen belül is egymást követik a bájos (khm...) jelenetek.

Kezdjük például azzal, hogy az újságírók nem léphetnek be az interjúzónába – az meg hogy lehet?

Végül persze csak kibogozzuk, hogy időkorlátok vannak, és este hét után szabad a vásár. Addig marad a labirintus, amelyben ember legyen a talpán, aki kiigazodik.

Nagy nehezen találunk aztán egy liftet, mellette pedig ott virít a felirat, melyik szinten mit találunk.

Megkönnyebbülünk, ám az igazi show csupán ezután kezdődik.

A liftajtó csukódik, majd hirtelen mégis kinyílik, és belép rajta egy olimpiai bajnok.

Aztán még egy.

Őket kíséri két stábtag.

„Gyerekek, akkor mi is médiamunkások leszünk, a sajtótribün jó lesz?”    – kérdezi egyikük. Választ persze nem vár, a liftajtó meg becsukódik, és már süvítünk is a harmadik emeletre.

A liftben a jókedv uralkodik, egymást követik a poénok, az  „Ugye tudjátok, hogy ti írjátok ma a cikkemet?”   kérdésre csak tovább fokozódik a hangulat.

A harmadikon a két stábtag balra indul, Martinek János (a felső képen jobbra) és Fábián László viszont tényleg megcélozza a médiaszektort – mire mi is belépünk, már találnak is maguknak helyet, s mikor Martinek meglát minket, előkapja a laptopját, felcsapja, és mint a csínytevésen ért diák, mondja:  „Mi is dolgozunk ám!”

Egyébként tényleg így van, hiszen a női öttusaverseny minden pillanatát „versenyzőfejjel” követik: ott ülnek a lovon ők is, lendül kicsit a testük minden egyes akadálynál.

A tokiói öttusaviadalon a lovaglás alaposan felbolygatja a mezőnyt, a pályán elképesztő jelenetek zajlanak: a lovak egyre csak ellenszegülnek, egymás után omlanak az akadályok, esnek a hölgyek – egyáltalán nem szívderítő a látvány.

Akkor meg aztán pláne elkeseredünk, amikor Gulyás Michelle lova is megbotlik. Egyszer, kétszer, többször. Az állat ellenáll, Michelle újra próbálkozik, de nem és nem jut előrébb.

„Következőőőőőő!”   – a stadionban nincsenek nézők, így Martinek János üvöltése beborítja az egész arénát: az utasítást, mely szerint hagyja ki azt az akadályt, amelyiket már kétszer sem akart a lova, hallja egyébként Gulyás Michelle is (ezt később mondja el a vegyes zónában), de amúgy is ekképp vezeti a lovát, és végül teljesíti a pályát.

Kovács Sarolta viszont szépen megy, így a kombinált számot a harmadik helyről várhatja.

Martinek eltűnik a tribünről, Fábián marad, de e helyütt inkább nem idéznénk a véleményét, legyen elég annyi, hogy a régi öttusaversenyeknél lyukadunk ki hamar – amikor a legendás úszóedzőhöz, Száll Tóni bácsihoz érünk, Fábián László szeme könnyes is lesz.

És ott vannak a könnycseppek a szemében úgy fél órával később is, amikor Kovács Sarolta bronzérmet szerez.

A két olimpiai bajnok újra nagyot fut, de immár a stadion egyik alsó lelátóján – Martinek felmászik a korlátra, úgy öleli át Fábiánt és mondja: „Végre egyszer magasabb vagyok, mint Joël!”

Inkább nem figyelmeztetjük, hogy ha nincs ott Fábián, bizony leesik...