Szepesi: Miért nem kértek bocsánatot?

– Felkereste szerkesztőségünket – egy levéllel a kezében. Egy levéllel, melyet a Nemzetközi Úszószövetségtől kapott, s amelyben a FINA doppingvétség miatt eltiltja egy évre a versenyzéstől, mert a visszatérését nem jelentette be kilenc hónappal az első rajtkőre lépése előtt.
– Igen, behoztam ezt a levelet, mert szeretném, ha az emberek úgy emlékeznének rám, mint az úszóra, s nem úgy, mint akit doppingvétség miatt eltiltottak. Szeretném, ha látnák, tudnák és megértenék, hogy nem doppingoltam! Ugyanakkor nem is balhét akarok...

– Akkor mit?
– Válaszokat a sok miértre. Bár tulajdonképpen már azokra sem vagyok kíváncsi igazán. Az én álmom úgyis összetört, mert nem lehetek ott Londonban, a harmadik olimpiámon.

– Haragszik valakire?
– Nem. Csak sok mindent nem értek. Amikor két évvel ezelőtt bejelentettem, hogy befejezem a pályafutásomat, tulajdonképpen csak pihenni, feltöltődni akartam – ezt így utólag már beismerem. De nem kaptam pihenőt. Néhány hónap után azonban hiányzott az úszás, így aztán szóltam edzőmnek, Turi Györgynek, hogy folytatni szeretném. Nem nagyon lelkesedett a bejelentésemtől...Türelemre intett, s azt kérte, gondoljam át újra a döntésemet. Hozzátette azt is, újra ki kell majd vívnom a támogatást, s azt, hogy úgy kezeljenek, mint a válogatott úszókat. De én ezt akartam! Így aztán meg sem vártam, míg a többiek elkezdik a munkát, már augusztusban ott voltam az uszodában.

– És innentől elindult a sikertörténet.
– El, mert minden hátúszószámot megnyertem a novemberi rövid pályás országos bajnokságon, visszakerültem a válogatottba, ott lehettem a decemberi isztambuli rövid pályás Európa-bajnokságon, bár azt végig éreztem, hogy már nem tartozom Gyuri bácsi kedvencei közé. Kiestem a pikszisből.

–Egy éve kiderült, végleg...
– Az isztambuli Eb után nem sokkal Gyuri bácsi hívott a rossz hírrel: kiderült, hogy a visszatérésem után csak kilenc hónappal versenyezhettem volna újra. Már akkor sem értettem semmit. Egy sportoló dolga az edzés, a pihenés, az étkezés és a versenyzés, nem? Szerintem a papírmunka nem ránk tartozik, ráadásul a szövetség ki is adta a versenyengedélyemet, hogyne hihettem volna azt, hogy minden rendben van? Hát nem volt...

– A FINA eltiltotta egy évre doppingvétség miatt, ám nem adta fel, folytatta az úszást, holott már akkor érvényben volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozata, amely szerint azt, akit a pekingi olimpia után hat hónapra vagy annál hosszabb időre doppingvétség miatt eltiltanak, a letiltást követő játékokon nem vehet részt.
– Az igazi katasztrófát ez a hír jelentette számomra – jól jelzi a kitaszítottságomat, hogy ezt meg Kovács Istvántól kellett megtudnom. Kicsit belerokkantam abba is, hogy az eltiltásom után néhány héttel, hónappal Gyuri bácsi közölte, már nem tud velem együtt dolgozni, de abból a pofonból még felálltam. Ebből már nem tudtam.

– A szövetségtől senki sem kereste ez ügyben?
– Nem, én pedig nem gondoltam, hogy nekem kellene felemelnem a telefont. Ezek után én a Magyar Olimpiai Bizottsághoz fordultam, de Molnár Zoli bácsi elég határozottan a tudtomra adta, hogy nincs esélyem. Most már látom, hogy az álmaim akkor szertefoszlottak, amikor a Magyar Úszószövetség nem fellebbezett az eltiltásomat kimondó határozat ellen. Pedig volt rá huszonegy napjuk. Abban az időben elég sokszor érdeklődtem a sorsom felől, de mindenki nyugalomra intett, mondván, várjunk még, s majd kérik az eltiltásom mérséklését. Ez sem történt meg... De miért nem? Folyton ez a kérdés kattog az agyamban. Emberek vagyunk, hibázhatunk, ezt meg is értem, de miért nem állt elém soha senki, s mondta azt: bocs, Szepi. Miért nem kértek bocsánatot?

A TELJES CIKKET – AMELYBEN MEGSZÓLAL A MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG DOPPINGELLENES FELADATOKAT ELLÁTÓ BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE ÉS GÜTTLER KÁROLY, AKI A DOPPINGÜGYEK ÉS -JELENTÉSEK KEZELŐJE A SZÖVETSÉGBEN – A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.