Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

NÉMETH ANDREANÉMETH ANDREA
Vágólapra másolva!
2024.07.07. 16:37
2021, Tokió: a 800 és az 1500 gyors aranyával, a 400 és a 4x200-as váltó ezüstjével (Fotók: AFP, Getty Images)
Nincs nála eredményesebb női úszó: 10 érme van olimpiáról, köztük 7 arany; 26 érme világbajnokságról, ebből 21 arany. 16 alkalommal úszott világcsúcsot. Kizárólag gyorsúszásban versenyez. És még csak 27 éves…

 

Fotó: MANAN VATSYAYANA

Katie Ledecky nem ismeri a kudarc szót. Amióta 15 éves, 4 hónapos, 10 napos korában, az Egyesült Államok valaha volt legfiatalabb olimpiai résztvevőjeként megjelent a 2012-es londoni játékokon, csak nyer, nyer és nyer. A világ pedig nem győzi csodálni.

Az 1997. március 17-én Washingtonban született Kathleen Genevieve Ledecky a marylandi Bethesda külvárosában nőtt fel, s csak azért kezdett úszni hatévesen, mert a bátyját, Michaelt „majmolta”. A nyári tábort követően aztán az uszodában ragadt, mert tehetségesebbnek tűnt a fivérénél… A család egyébként cseh, zsidó és ír gyökerű: Katie nagyapja, a közgazdásznak tanuló cseh Jaromír Ledecky 1947-ben, diákként érkezett New Yorkba, s megnősülve le is telepedett. 1956-ban vette feleségül a brooklyni Berta Ruth Greenwaldot, aki holokauszttúlélő rokonaival menekült az Egyesült Államokba. Katie édesapja, David New Yorkban született, ahogyan testvére, Jon Ledecky, aki ma a New York Islanders NHL-együttesének társtulajdonosa. Mivel Katie édesanyja, Mary Gen Hagan szigorú ír katolikus családból származik, a kislányt is katolikusnak nevelték – gyakran láthatjuk imádkozni a versenyei előtt.

A középiskolák közötti úszóversenyeken minden létező rekordot megdöntő tehetség élete első felnőttversenyén, a nebraskai Omahában rendezett amerikai olimpiai válogatón megnyerte a 800 méteres gyorsúszást, és kvalifikálta magát a londoni ötkarikás játékokra.

Hogy aztán első világversenyén, Londonban is győzzön 800-on, a táv akkori második legjobb idejével (8:14.63), mindössze 53 századra elmaradva a világcsúcstól. Ami kissé bosszantotta is…      

„Amikor kiszálltam a medencéből a döntő után, realizáltam, hogy nem döntöttem meg a világrekordot. Meg azt is, hogy fogalmam sincs, mi ilyenkor a dolgom – mondta mosolyogva. – Aztán elmagyarázták, mit kell tennem, hová kell mennem az eredményhirdetésre, hogy utána vár még rám a doppingvizsgálat, meg jó néhány interjú. Az egyik tévéinterjú előtt sminkeltek ki életemben először. Minden furcsa volt. Az is, hogy olimpiai bajnok vagyok. Az aranyérmemet a szüleimre bíztam, nem mertem vele sétálni a faluban.”

2012, London: első felnőttvilágversenyén, 15 évesen olimpiai aranyat nyert 800-on 

Az amerikai tiniből egy csapásra szupersztár lett: a 2013-as barcelonai világbajnokságon nyert 400, 800 és 1500 gyorson, tagja volt hazája győztes 4x200-as gyorsváltójának; a 2015-ös kazanyi vb-n e négy szám aranyához a 200 gyorsét is hozzátette. A 2016-os riói olimpián „csak” négy aranyat akasztottak a nyakába (200, 400, 800, 4x200 gyors), mert még nem szerepelt az ötkarikás programban a női 1500 méter gyors… A 2017-es budapesti vb-ről ismét öt aranyat vitt haza (400, 800, 1500, 4x100, 4x200 gyors), de a 2019-es kvangdzsui vb kissé kilóg a sorból. Katie megbetegedett, visszalépett a 200 és az 1500 gyorstól, 400-on második lett, 800-on viszont nyert – sorozatban negyedik vb-címét besöpörve a távon.

A 2021-re csúsztatott tokiói olimpián övé lett a 800 aranya (egymás után harmadszor) és a végre műsorra vett 1500 méteré, de óriási csalódására csak 5. lett 200-on, második 400-on és a 4x200-as gyorsváltóval. Azért a humoránál maradt: „Miután végeztem, ünneplés gyanánt megettem egy hamburgert. Nagyon ízlett!”

És a legnagyobb kihívást jelentő 200-at elhagyva a 2022-es budapesti vb-n a 800, az 1500 és a 4x200 után csendült fel neki a himnusz a Duna Arénában. A 2023-as fukuokai vb-n a 800 és az 1500 sikerét újfent kipipálta, ám 400-on és a 4x200-as váltóval „csupán” ezüstérmes lett. Egyeduralma 800 gyorson azért is különleges, mert soha senki sem tudta sorozatban hatszor megnyerni ugyanazt a távot a vb-k történetében!

2016, Rio: a 200, a 400, a 800 és a 4x200 aranyával, valamint a 4x100 gyors ezüstjével 

Mivel a 2024. június 15. és 23. között Indianapolisban megrendezett amerikai olimpiai válogatón 200, 400, 800, 1500 gyorson is nyert, Párizsban tovább írhatja káprázatos sikertörténetét – 800-on egymás után negyedik ötkarikás aranyát gyűjtheti be. És valószínűleg nem éri be ennyivel: mivel négy év múlva még csak 31 éves lesz, biztosra vehetjük, hogy kitart a 2028-as „hazai”, Los Angeles-i olimpiáig.

Amellett pedig, hogy az uszodában elképesztő munkát végez, kifejezetten jó koponya: 2020-ben diplomázott pszichológiából, 2021-ben politikatudományból a világhírű Stanford Egyetemen. Az utóbbi években arra is volt ideje, hogy megírja önéletrajzát, a június 15-én piacra dobott Just add water (Csak adj hozzá vizet!) című kötetét.

 

LÉON MARCHAND (francia, 22 éves)
Úszónak született: édesanyja, Céline Bonnet háton és vegyes úszásban versenyzett, részt vett az 1992-es olimpián, édesapja, Xavier Marchand 200 méteres vegyes úszásban vb-ezüstérmes (1998), Eb-ezüst- (1997) és -bronzérmes (2000). Léon vegyes és pillangóúszásban veri a világot: már ötszörös világbajnok, s hazai pályán készül az olimpiai áttörésre. Az Arizona State University csapatában Bob Bowman tanítványa, Kós Hubert edzőtársa.

 

DAVID POPOVICI (román, 19 éves)
A 190 centis gyorsúszó­csillag szeptemberben lesz húsz, de már kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok. Juniorévei alatt is uralta a mezőnyt 50, 100 és 200 méteren, a tokiói olimpián 16 évesen 0.02 másodperccel maradt le az éremszerzésről. A királyszám, a 100 méter gyors világcsúcsát (46.86 mp) 2022. augusztus 13-tól idén februárig tartotta.

 

SUMMER MCINTOSH (kanadai, 17 éves)
Édesanyja, Jill Hor­stead kiváló pillangóúszó volt, részt vett az 1984-es olimpián. Summer nővére, Brooke McIntosh műkorcsolyázó, a 2022-es junior-vb-n bronzérmes volt. Bár Summer még csak tini, már a 2021-re csúsztatott tokiói olimpián is 4. lett 400 gyorson, 2022-ben pedig a budapesti Duna Arénában, 15 évesen világbajnok 200 pillangón és 400 vegyesen. A 2023-as kanadai válogatóversenyen előbb a 400 gyors világrekordját döntötte meg (3:56.08), néhány nappal később pedig a 400 vegyesét (4:25.87), amelyet Hosszú Katinka tartott a 2016-os riói olimpia óta (4:26.36). A 2023-as fukuokai vb-n megvédte címét 200 pillangón és 400 vegyesen is, majd 2024. május 16-án, a kanadai olimpiai válogatón ismét káprázatos világcsúcsot úszott, a 400 vegyes világrekordját immár 4:24.38 perccel tartja.

FÓKUSZBAN A FIATALOK 

A magyar úszósport 29 olimpiai aranyérmét 21 versenyző gyűjtötte, Egerszegi Krisztina ötszörös, Darnyi Tamás négyszeres, Hosszú Katinka háromszoros, Hajós Alfréd, Halmay Zoltán és Szőke Kató kétszeres olimpiai bajnok.

A párizsi játékokon 23 úszó képviseli a magyar színeket, huszonegyen medencében, hárman nyílt vízen versenyeznek, Betlehem Dávid mindkét műfajban rajthoz áll. A küldöttségben egy olimpiai bajnok van: Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban védheti meg címét.

MAGYAROK AZ OLIMPIÁN

 

Medencés számok
Időpont: 2024. július 27.–augusztus 4.
Helyszín: Párizs, Paris La Défense Arena
Nyílt vízi úszás
Időpont: 2024. augusztus 8–9.
Helyszín: Párizs, Szajna, a Pont Alexandre III ívhídtól
MIKOR? HOL? 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. július 6-i lapszámában jelent meg.)   

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik