Úszás: 3 milliárdból épül uszoda Gödöllőn

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.06. 12:19
Nemzetközi úszó- és vízilabda-események megrendezésére is alkalmas, 50 méteres medencével ellátott versenyuszoda épül Gödöllőn.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csütörtöki sajtótájékoztatón a bejelentést azzal indokolta, hogy miközben Budapest északkeleti agglomerációjában az elmúlt 50 évben a lakosság száma megduplázódott, addig az infrastruktúra-fejlesztés a sportban elmaradt ettől az ütemtől, ezért is szükséges az új vizes létesítmény.

A miniszter hozzátette: a versenyuszoda mellé egy 1000 fős lelátó, egy bemelegítő-tanmedence, valamint egy wellness-részleg is épül. A beruházás Gödöllő központi részén, állami tulajdonú, a Szent István Egyetem vagyonkezelésében lévő területen valósul meg, teljes mértékben állami forrásból.

A környező települések lakóival együtt mintegy 100 ezer fő úszásigényét kielégítő projekt teljes költsége várhatóan 2.5-3 milliárd forint lesz.

Legfrissebb hírek

A lovak tisztelete – kiállítás Gödöllőn a párizsi olimpia alkalmából

Képes Sport
2024.08.03. 16:33

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

Egyéb egyéni
2024.06.29. 10:14
Ezek is érdekelhetik