Úszás: Kiss László speciális átigazolási szabályozást szeretne

A magyar úszósportban – amely a MOB által nyilvánosságra hozott 2014-es eredményességi sorrendben toronymagasan végzett az első helyen – új és egyre szembetűnőbb jelenség a sportolók klub- és edzőváltása. Olimpián is szereplő válogatott versenyzők, világ- és Európa-bajnokok mellett folyamatosan növekedik azoknak a kiskorú – delfin, utánpótlás, gyermek és serdülő korcsoportos – reménységeknek a száma, akik mostanában álltak tovább, és új környezetben igyekeznek boldogulni. Olyanokról van szó, akik csak szülői beleegyezéssel választhatnak, illetve válthatnak klubot. Ezt viszont egy ideig évente is megtehetik. Nem csoda, hogy közülük néhányan már a negyedik, sőt az ötödik egyesületüket „fogyasztják”…

A Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Kiss László válogatott szövetségi kapitánynak erről a tendenciáról az a véleménye, hogy mielőbb változtatni kell az átigazolás jelenlegi szabályzatán, illetve úszásra szabott, új előírásokat kell megfogalmazni.

„Mindenképpen különbséget kell tenni a már befutott, tehát hivatásosnak számító versenyzők, valamint a szüleik oltalmát élvező, illetve a sportapukák és -anyukák elhatározása szerint cselekvő ifjú sportolóink között. Előbbieket, ha menni akarnak, a szerződésük lejárta után semmi és senki sem tarthatja vissza, röghöz kötöttségre tehát nem lehet panasz. Itt csak azt érdemes boncolgatni, hogy a szakítást az edző és a versenyző közötti kapcsolat elszürkülése vagy megromlása, a csodavárás, esetleg a magasabb fizetés vagy a jobb edzéslehetőségek váltották-e ki. A gyerekekkel merőben más a helyzet. Amíg kicsik, jobbat remélve akár évente hátat fordíthatnak edzőjüknek, és még az is megkönnyíti a dolgukat és persze a szülőkét is, hogy átigazolni évente két alkalommal is, januárban és szeptemberben lehet.”

Ez viszont csak az egyre kényesebb kérdés egyik megközelítése. Újabban a sportágba áramló és tetemesnek számító állami támogatásának is köszönhetően már nem csupán arról van szó, hogy az egyik nevelőegyesület elveszít egy ifjú reménységet, aki aztán – kivárás nélkül ˜– egy másiknak hozza a dicsőségeket, hanem az ígéretes teljesítményeket honoráló egyesületi támogatás „transzferjéről” is. Ahol a tehetség és a jó helyezés, ott a pénz – sarkosan így is lehet fogalmazni.

„Nehéz eligazodni az átigazolások sűrűjében, de a kárvallott műhelyek vezetői mind gyakrabban panaszkodnak arra, hogy elcsábították a versenyzőiket, akiknek felnevelésébe nagyok sok energiát fektettek – folytatta a mesteredző. – Egy olyan sportágban dolgozunk, amelyben a tizennégy-tizenöt éves úszók már évekkel ezelőtt is világraszóló eredményeket értek el. Ahogy 1988-ban Szöulban kis tiniként Egerszegi Krisztina, majd 2004-ben Athénban Gyurta Dániel. Ma pedig, amikor már a tizenegy-tizenkét éves kislányok is elképesztő eredményekkel bizonygatják, hogy belőlük is nagy bajnok lehet, hirtelen a nevelőegyesületek védelmének kérdése is előtérbe került. A tendencia összefüggésbe hozható azzal is, hogy a nagyszerű sportágfejlesztő programjainknak köszönhetően látványosan gyarapodik a kis úszók száma, miközben egyre élesedik a versengés a műhelyek között. De sajnos nemcsak élesedik, hanem azzal is fenyeget, hogy néhány tehetség vándormadárrá válik. Megoldást és védelmet jelentene a sportágspecifikus átigazolási szabályzat megfogalmazása, ami azt is figyelembe veszi, hogy – más versenysportokkal ellentétben – nálunk olykor már a 14 éven aluliak is egészen kimagasló értékeket képviselnek. Méghozzá nem csupán sportszakmai, hanem gazdasági szempontból is.”