Vizes vb: Kemény szerint nem szabad a kapitányt stresszelni

Vágólapra másolva!
2015.07.21. 10:31
Két és fél éve, amikor Kemény Dénest a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnökévé választották, kilencven körül volt a klubok száma, most 139-et jegyeznek, ami mutatja, óriási az igény országszerte a sportágra.

E megállapítás abban az interjúban olvasható, amelyet a sikeres kapitányból lett sportvezetővel a szövetség honlapja, a waterpolo.hu készített.

A szövetségi kapitányként a férfiválogatottal sorozatban háromszor olimpiai bajnoki címig jutott Kemény a közelgő oroszországi világbajnokságról azt mondta: biztos benne, hogy a magyar játékosok egytől egyig jól akarnak szerepelni.

„Megvan az ehhez szükséges személyes becsvágy bennük – tette hozzá, majd így folytatta: – A saját véleményemet nem lenne elegáns célkitűzésként aposztrofálni, edzői mivoltomban kaptam éppen elég ilyet, elnökként pontosan tudom, nem kell, nem szabad a kapitányt ilyennel feleslegesen stresszelni.”

Az elnök kijelentette: nem dobálózik érmek színeivel, számokkal, nem fogalmaz meg konkrét elvárást, a lényeg, a játékosok érjék el azt, amit maguk elé kitűznek.

A beszélgetésben szóba került a 2017-es magyarországi vizes világbajnokság is, amelyről Kemény Dénes azt mondta: cseppet sem aggódik.

„Már nem egyszer megmutattuk, mire vagyunk képesek, az ingujjakat feltűrve, de önbizalommal várjuk a feladatokat. Jövőre nálunk lesz a Bajnokok Ligája final six a Margitszigeten, a mi szentélyünkben, aztán újra Vodafone-kupa, majd olimpia Rióban, amit 2017-ben újabb final six, majd a hazai világbajnokság követ, csupa öröm az élet” – fogalmazott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik