Ne csak ma – Malonyai Péter jegyzete

Roppant könnyű kiemelni az elnökváltó úszóközgyűlés lényegét, elegendő csak átfutni a nyilatkozatokat, máris kiderül: mindenki optimista.

Ennél többet aligha lehetett remélni az összejöveteltől, legalábbis ha a legfontosabb teendőkre gondolunk, a sorban elsőként a nyári világbajnokságra. És most nem feltétlenül az infrastruktúrára, a világ minden tájáról érkező befolyásos vagy befolyással hencegő vendégekre gondolok (lásd még: olimpiai pályázat), hanem arra, amiért végül is megszólalnak a harsonák: lesz itt egy verseny is, nevezetesen a földkerekség legjobbjaival.

Magyar indulókkal, magyar esélyesekkel, magyar reményekkel. Pontosan tudom, mekkora tett, ha egy-egy nagy eseményen minden részlet a helyére kerül, az alkatrészek passzolnak, a homokszem ijedten menekül a gépezet láttán, ám mit sem ér majd a világraszóló dicséret, ha a mi lányaink, fiaink nem kényeztetnek el bennünket – érmekkel, leginkább aranyakkal.

Nos, a margitszigeti küldöttek optimizmusa nálam ezért biztató. Még úgy is, hogy pontosan tudom, hogy a nagy egyetértés, a mindent elsöprő támogatás csak addig élhet, amíg Bienerth elnök úr és stábja nem jut el a döntésig – különféle ügyekben. Mert itt műfaji sajátosság, hogy vannak vesztesek, akik – ez pedig már magyar szokás – szívesen mondogatják majd, hogy „nincs demokrácia", merthogy nálunk mindig ezzel él, aki ellen döntöttek.

Tallózok a vélemények között, olvasom, hogy az elnök úrnak a szakmára kell támaszkodnia, mert ha ő akarja irányítani a szakmát, abból nem sül ki semmi jó. Meg hogy akkor lesz jó dolguk a vízből élőknek, ha teljesíti az ígéreteit, ha viszont nem teszi, akkor keresni kell mást. No lám, némi fenyegetés is belefér a bizakodásba, úgy persze végképp, hogy tulajdonképpen – szembesülünk vele – felesleges „hacacáré", ami az elmúlt fél évben történt, noha soha annyi negatívum nem került felszínre, mit most.

Jó, hogy vége – ezt sem én mondom még, hanem az egyik küldött. Megjegyzem, régi uszodai hagyomány, hogy még a legnagyobbak is számolhatnak – a saját soraikban is – ellenzékkel, néha ellenséggel. Most még erősebben él az ókori Róma vívmánya, a ius murmurandi, a morgolódáshoz való jog, köszönhetően a pénznek. Ami ezután sem csurran-cseppen egyformán... A többi képzelhető.

Hiszik, nem hiszik, mindezek ellenére én is bizakodom. Elsősorban az elnök személye miatt. Bienerth úr bonyolultabb közegben is helytállt már, mint a víz, tovább lát a medence túlsó partjánál. Ha vállalkozott a megméretésre, pontosan tudja, mit akar – nem szívjóságból vállalta a jelölést, s a rá szavazók nem tettek neki szívességet.

Ő az elnök – ezt kéretik komolyan venni.

És ne csak ma.