Úszás: Ryan Lochte egy Los Angeles-i versenyen tér vissza

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 11:23
E hét végén Los Angelesben versenyez ismét Ryan Lochte hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó, akinek június végén járt le a riói olimpia után kapott tíz hónapos eltiltása.

A viadalt azon a dél-kaliforniai egyetemen rendezik, ahová Lochte a riói ötkarikás játékokat követően tette át székhelyét Észak-Karolinából, és ahol azóta is készül. Az elmúlt időszakban csak egy áprilisi öregfiúk-viadalon indult, amelyre nem vonatkozott az eltiltása.

Lochte és három társa a tavaly nyári olimpia idején Rióban randalírozott: megrongáltak egy benzinkutat, és összetűzésbe kerültek az alkalmazottakkal. A történteket követően viszont azt állította, hogy fegyveres rablótámadás érte őket. A videofelvételek alapján kiderült, hogy nem mondott igazat.

Lochte tíz, a másik három sportoló pedig egyformán négy hónapra szóló eltiltást kapott. Emellett Lochte elveszítette azt a 100 ezer dolláros jutalmat, amelyet a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett riói aranyéremért kapott volna, továbbá 20 óra közhasznú munkára is kötelezték.

Lochte – akinek június 8-án született meg Caiden nevű kisfia – egy hónappal ezelőtt elmondta: nagyon nehéz időszakon van túl, amelynek során a visszavonulásra és az öngyilkosságra is gondolt, viszont immár kellő motivációt is érez magában, hogy kiharcolja a részvételt a 2020-as, tokiói olimpiára.

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

Egyéb egyéni
2024.06.29. 10:14

Betlehem Dávid: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2024.06.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik