Gyurta Dániel: Nem az jár a fejemben, hogy visszavonulok

– Visszavonul?!
– Ilyet mondtam volna…? – kérdezett vissza Gyurta Dániel.

– Mondani nem mondott, de egyrészt az uszodák világában tartja magát ez a pletyka, másrészt kedden az egyik bulvárlap is foglalkozott a kérdéssel.
– Sok minden megjelent már rólam az elmúlt időszakban, legutóbb például az, hogy nem indulok el a budapesti világbajnokságon – az igaznak bizonyult?

– Nem.
– És most sem az jár a fejemben, hogy visszavonulok. Az igaz, hogy mostanság olyan lehetőségeket kapok az élettől, amelyek rengeteg időmet és energiámat elveszik, de nem bánom. Feladataim közül legnagyobb presztízse a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói, valamint sport és aktív társadalom elnevezésű bizottságában betöltött tagságomnak van, de szeretnék bekerülni a WADA bizottságába is. Most minden ekörül forog, esélyem van rá, hogy februártól ennek az egyébként legmegosztóbb bizottságnak is tagja legyek. Természetesen fontosnak tartom a többi feladatomat is, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Úszószövetség és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnökségi tagságát is.

– Tetszik önnek ez az új világ?
– Persze, tetszik, de ez tényleg más világ, teljesen más hozzáállás kell hozzá, mint a sporthoz. Szeretném nyomatékosítani: én a medencében érzem magam a legjobban, viszont nagy kihívás, és nagy felelősség, hogy a magyar sportot, a magyar sport érdekeit tudom képviselni.

– Mit gondol, miért kelt ezúttal is szárnyra egy pletyka önnel kapcsolatban?
– Ebben biztosan közrejátszik az is, hogy elmaradnak a jó eredmények. Négy évvel ezelőtt már bekerültem az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába, az a NOB kistestvére, akkortájt is sok volt a feladatom, sokat is utaztam, mégsem gondolta senki sem, hogy az a fontosabb nekem, és emiatt nem tudok az úszásra figyelni. Persze, akkor volt egy világbajnoki aranyam, egy világcsúcsom, majd egy rövid pályás vébéaranyam – az más helyzet volt…

– Vagyis ha van eredmény, nincsenek rosszindulatú megjegyzések?
– Az, hogy most nem jönnek az eredmények, felerősítik ezeket a hangokat. Viszont ha valaki végignézte volna a felkészülés során csak egyetlen napomat is, nem mondana ilyet – nagyon keményen készültem, Nagy József edző sok mindent megváltoztatott bennem, rajtam, a technikámon, és az áprilisi országos bajnokságon úszott 2:09-es eredmény azt mutatta, jó úton járunk. Én azt gondoltam, hogy a világbajnokságon még egy-másfél másodperccel jobb lehetek, aztán ennyivel lettem – rosszabb.

– Kerek és teljes a pályafutása, akár…
– …de én nem vagyok az a megfutamodós fajta! Igen, azt el kell ismernem, hogy sok a feladatom, ez nagy felelősséget jelent, és azt is kijelenthetjük, hogy a pályafutásom teljes: én már nem tudok semmi újat megnyerni, legfeljebb az érmeim számát növelni, ettől függetlenül a hozzáállásom ugyanolyan, mint korábban. Én a medencében érzem a legjobban magam, az a közegem huszonnégy éve, így fel sem vetődött, hogy a rövid nyári pihenés után ne menjek le edzeni a Komjádi uszodába, az pedig külön kihívás, hogy kétszáz mellen 2:08-on belül ússzak, az régóta nem sikerült…

– Bosszantja?
– Ha az edzések alapján nem tudnám, hogy bennem van ez az idő, nem bosszantana, de tudom, hogy képes vagyok rá. És nem csak én gondolom így. A korábbi edzőim és a mostani is tudja és mondja, hogy a világversenyen úszott időeredményeim köszönő viszonyban sincsenek azzal a munkával, amelyet beleteszek a felkészülésbe.

– Miből vagy éppen kiből merít erőt?
– Volt egy Cseh László, aki szintén volt mélyponton, most pedig újra ott van a világ legjobbjai között, nekem ő jelenti a példát.

– Nem bőszíti fel a sokszor névtelenül megírt sok-sok negatív vélemény sem?
– Nem foglalkozom vele, mindenkinek jogában áll bármit gondolni. A riói olimpia és a budapesti világbajnokság után is voltak, akik negatívan, és voltak, akik pozitívan nyilatkoztak rólam, azért többségben voltak az utóbbiak, azok, akik bátorítottak. A sport ilyen. Az eredmény magasra emeli az embert, de ha nincs eredmény, nincs, ami felemeljen... Volt időszak, amikor szinte csak nekem ment a magyar úszósportban, akkor rólam szólt minden, ez most másik időszak.

– De van még ereje, kedve úszni?
– Ó, az töretlen! A sport éppen erre tanít: nemcsak az a győztes, aki a verseny végén feláll a dobogó felső fokára, hanem az is, aki végigküzdi magát az odáig vezető úton, aki kínkeserves munkával eléri, hogy feljusson rá. Volt öt év, amikor veretlen voltam, ha annak az volt az ára, ami most van, elfogadom. Én akkor, abban az öt évben elértem mindent, nincs hiányérzetem. Persze, szerettem volna jól úszni a világbajnokságon hazai közönség előtt s legalább bejutni a döntőbe – hogy nem sikerült, azért bánt. De voltam már a csúcson, mert olimpiát nyerni világrekorddal az. Nem érzem, hogy bármit is meg kellene magyaráznom. Igen, lehetett volna jobb, de nem kell a könnyeimmel küszködnöm azért, mert a budapesti vébé úgy sikerült, ahogy.

– Hogyan tovább – és leginkább kivel?
– Csakis Nagy Józseffel. Senki mással nem tudom elképzelni a folytatást, csak vele.

– Társai közül többen úgy fogalmaztak, könnyebb év következik, hiszen „csak” Európa-bajnokságot rendeznek jövőre. Ön is így gondolkozik?
– Ha a világbajnokság jól sikerült volna, talán én is ezt mondanám, de én most nem Európa és nem a világ ellen küzdök, nekem most a stopperóra lehet az ellenfelem.

– Vagyis a vetélytársait sem figyeli?
– Most ennek nincs realitása. Majd ha visszajutok arra a szintre, amelyen négy-öt éve voltam, újra lesz. A sportban benne van ez a hullámzás, a mellúszásban pedig kiváltképp: kevés olyan versenyző van, aki stabilan tartani tudja a szintet.

– Ha az elmúlt tizenöt évet nézzük, két ilyen mellúszó azért volt.
– Igen, Kitadzsima Koszuke és én.