Úszó-vk: A 400. érem a Duna Arénában, ennél szebb nem is lehetne – Hosszú Katinka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.04. 21:11
A rövid pályás úszó világkupa-sorozat budapesti állomásának első napja után a 100 vegyesen a 400., majd 200 pillangón a 401. vk-érmét is megszerző Hosszú Katinka, valamint a 100 pillangón 5. helyen célba érő Cseh László és a 200 pillangón 6. Kapás Boglárka beszélt az NSO Tv-nek a teljesítményéről, továbbá a magyar közönség fergeteges szurkolásáról. Mellettük a gyors egymásutánban két számban is induló Bernek Pétert, valamint Telegdy Ádámot, Dudás Dánielt, Földházi Dávidot és Holló Balázst is megszólaltattuk. 




Hosszú Katinka a 100 méter vegyesen aratott győzelmét tartotta nehezebbnek, már csak azért is, mert nagy riválisa, Sarah Sjöström nem titkoltan le akarta győzni a budapesti közönség előtt.


Hosszú Katinka a 100 méter vegyesen aratott győzelmét tartotta nehezebbnek, már csak azért is, mert nagy riválisa, Sarah Sjöström nem titkoltan le akarta győzni a budapesti közönség előtt.

„Rövid pályán azért nem fáradtam el annyira, mert itt inkább agyban kell odafigyelni, nincs az a savasodás, mint az 50 méteres medencében. Sarah Sjöström hangoztatta a futam előtt, hogy nyerni akar ellenem, elég közel is voltunk egymáshoz a végén, nem voltam benne biztos, hogy nekem sikerült elsőnek célba érnem.”

Ahogy a többiek, úgy Hosszú Katinka is kiemelte, hogy a hazai közönség milyen remek atmoszférát teremtett a Duna Arénában.

„Ennél szebb nem is lehetne, hogy a négyszázadik világkupaérmemet itthon szereztem meg. Nagyszerű volt a közönség, remélem, a következő két napban még többen lesznek és még hangosabbak. A külföldi versenyzők is el vannak ájulva, ők is nagyon élvezik a versenyt, de nyilván mi, magyarok a legjobban.”

Bernek Péternek a glasgow-i Európa-bajnokságot betegség miatt ki kellett hagynia, viszont a rövid pályás világbajnokságon természetesen szeretne rajtkőre állni. Hogy hol tart a felkészülésben, azt Budapesten 400 gyorson és 200 háton is kipróbálta.

„Különösebb cél nélkül indultam el, hiszen a betegségem miatt három hónapot kellett kihagynom. Próbálok visszakapaszkodni és visszatalálni a régi formámhoz, ami nem lesz egyszerű, de úgy érzem, jó úton haladok. Négy hét munka után két vk-döntőt úsztam, ez felemelő érzés. Ma ötször úsztam, mindenféle gond nélkül, így kijelenthetem, a betegség a múlté. A decemberi vébén már a legjobb formámat akarom hozni.”

Az NSO Tv-nek arról is beszélt, hogyan kérte meg a nyáron kedvese, Mutina Ágnes kezét, aki kicsit habozott a válaszadáskor...

Legfrissebb hírek

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06

Vízen, majd szárazon – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.01.11. 23:06

Hosszú Katinka: Mosolyogva fejezem be

Úszás
2025.01.10. 06:40

Hosszú Katinka pályafutása számokban

Úszás
2025.01.09. 12:58

„Visszavonult minden idők egyik legjobbja” – nemzetközi sajtóvisszhang Hosszú Katinka bejelentéséről

Úszás
2025.01.09. 10:05
Ezek is érdekelhetik