Úszás: kabalapályázatot hirdet a magyar szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.15. 15:58
A Magyar Úszószövetség nyílt kabalapályázatot hirdet, mely során a jelentkezőknek a magyar úszósport állandó „kísérőjét” kell megtervezniük.
A MÚSZ hétfői közleménye szerint a győztes félmillió forintos jutalmat kap.

A rajzos ötletekkel, tervekkel május 26-án 12 óráig lehet pályázni. A kabalafigurákat a jövőben a magyarországi viadalokon érmes versenyzők vehetik át, illetve a közönség is megvásárolhatja, a bevételt pedig az utánpótlás-nevelésre fordítja a szövetség.

A beérkezett pályamunkákat egy bírálóbizottság értékeli, tagjai között lesz Kovács Ágnes olimpiai bajnok, az úszó Olimpiai Bajnokok Testületének delegáltja, a MÚSZ és sportolói bizottságának képviselője, továbbá két neves művész, egyetemi oktató: Koós Pál, egyetemi docens, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézetének Igazgatója és Auth Attila grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének egyetemi adjunktusa, valamint – a praktikussági és megvalósíthatósági szempontok okán – a korábbi világversenyek kabaláinak gyártásában fontos szerepet vállaló Kéri Kft. képviselője.

A bizottság hat pályaművet választ ki első körben, az alkotóknak ezután egy még részletesebb, mindenre kiterjedő tervet kell benyújtaniuk, miközben online is indul egy közönségszavazás, az itt szerzett első hely egy szavazatot ér a végső bírálási folyamatban. A győztest a Magyar Úszás Napján, június 16-án jelenti be a MÚSZ. A részletes pályázati kiírás megtalálható a szövetség honlapján.
Legfrissebb hírek

Sportrádió: Nagyon sokat jelent az Év Sportolója Gála – Kovács Ágnes

Úszás
2022.09.27. 19:22

Az Operaházba költözik az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála

Egyéb egyéni
2022.09.27. 16:55

Kép: nagy bejelentés! Olimpiai bajnok úszónk, Kovács Ágnes babát vár

Úszás
2022.07.09. 10:54

NS-klub: Kovács Ágnes elsős gimnazistaként mosolygott az NS címlapján

Úszás
2022.03.29. 10:10

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok Csollány Szilveszter

Egyéb egyéni
2022.01.24. 17:29

Gyász: Székely Éva testesítette meg nekem az igazi sportembert – Szabó Tünde

Úszás
2020.02.29. 18:58

Úszás: Kovács Ágnes volt a díszvendég a máltai gálán

Úszás
2020.02.26. 10:03

Képek: mézeskalácsot sütöttek az olimpiai és világbajnokok

Egyéb egyéni
2019.11.19. 11:16
Ezek is érdekelhetik