Uszonyosúszás: Senánszky 50 és 100 méteren is indul Egerben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.18. 14:38
A világcsúcstartó és Világjátékok-győztes Senánszky Petra egyéniben 50 és 100 méteren áll majd rajthoz a szombaton és vasárnap sorra kerülő egri uszonyosúszó világkupán.

A 26 éves, többszörös világ- és Európa-bajnok sportoló az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden azt mondta, izgatottan várja a versenyt, mert legutóbb ősszel volt éles megméretése, azóta edzésmunkát végzett.

„A legutóbbi Világjátékokon elért siker után nem volt könnyű újra belelendülni a nagy munkába, de most a 2021-es, egyesült államokbeli Világjátékokon való részvétel motivál a leginkább” – jelentette ki a 2017-es lengyelországi eseményen 50 és 100 méteren is világcsúccsal győztes Senánszky Petra, aki a hétvégi egri vk-n két váltószámban is versenyez majd.

A debreceni uszonyosúszó edzője, Kókai Dávid azt mondta, tökéletesen sikerült a versenyző felkészülése, nyárra pedig remélhetően eljutnak odáig, hogy Senánszky tovább tudjon javítani a világcsúcsain.

„Most minden mutatóban jobb, mint 2017-ben, amikor azokat a bizonyos, máig érvényben lévő világcsúcsokat úszta” – mondta Kókai Dávid, és kiemelte, Senánszky esetében már a pályafutása korai szakaszától kezdve szem előtt tartotta, hogy fokozatosan építsék őt fel.

Az egri CMAS uszonyosúszó világkupára a magyar szövetség tájékoztatása szerint 18 országból 559 résztvevő jelentkezett, és ők 58 versenyszámban mérhetik össze tudásukat. A viadalon négy kontinens képviselteti magát, az európai országok mellett érkeznek sportolók az Egyesült Államokból, Indonéziából és Tunéziából is.

A magyar csapatban ott lesz Senánszky mellett az ugyancsak világ- és Európa-bajnok, 43 éves Kanyó Dénes és a 2017 óta magyar színekben versenyző felvidéki, világ- és Európa-bajnok Bukor Ádám is.

Legfrissebb hírek

Úszás: Kós Hubert a legjobb idővel döntős 200 háton a vb-n

Úszás
2024.12.15. 11:26

Rövid pályás úszó-vb: egyéniben csak Szabó Szebasztiánnak sikerült a továbbjutás

Úszás
2024.12.14. 11:47

Megérdemeljük a sok karácsonyi sütit – Senánszky a női gyorsváltó országos csúcsa után

Úszás
2024.12.10. 20:56

Világ- és országos csúcs is született a rövid pályás úszó-vb első napján délelőtt

Úszás
2024.12.10. 12:24

Betlehem Dávid országos csúccsal olimpiai döntős 1500 gyorson!

Párizs 2024
2024.08.03. 13:00

Senánszky: Húsz évig más sportban versenyeztem, nem szabad szomorkodnom

Párizs 2024
2024.08.03. 11:48

Senánszky Petra 24. lett 50 gyorson

Párizs 2024
2024.08.03. 11:33

Milák Kristóf 200 pillangón, Senánszky Petra 50 gyorson Európa-bajnok és győzött a 4x200-as mix gyorsváltó is!

Úszás
2024.06.22. 18:20
Ezek is érdekelhetik