Úszás: Szilágyi Liliána 150 méterig vezetett, végül 5. lett

Vágólapra másolva!
2020.08.13. 21:55
null
Szilágyi Liliána 150 méterig vezetett, de csak 5. lett (Fotó: Tumbász Hédi)
Százötven méterig vezetett, végül az ötödik helyen végzett Szilágyi Liliána 200 pillangón Rómában.

 

Azért ez még nem az, amire várunk...

Szilágyi Liliána 2:13.64-es idővel az ötödik helyen végzett 200 méter pillangón a Hét Domb elnevezésű viadalon.

Az időeredmény jónak semmiképpen sem mondható, de (még) megmagyarázható. Merthogy Szilágyi Liliána és Shane Tusup edző, kihasználva a koronavírus-járvány miatti leállást, darabjaira szedték az úszó technikáját.

„Amikor először próbálkoztunk az új technikával, előfordult, hogy másfél órán át nagyjából két méteren keresztül tudtam úgy haladni, ahogy azt Shane kérte. Legfeljebb két tempót sikerült megtenni...” – mondta a kezdetekről Szilágyi.

Ennél azért már jóval jobban állnak, hiszen Rómában Szilágyi százötven méterig vezetett, aztán viszont elfogyott minden ereje. Megijedni persze még ettől sem feltétlenül kell, hiszen az évek óta rögzült mozdulatok helyett újakat elsajátítani, s azt rögzíteni, több mint nehéz feladat.

„Nehéz falat ám újra összerakni valakinek a technikáját, pláne ebben az életkorban – erősítette meg mindezt Sós Csaba szövetségi kapitány. – Nem tűnt rossznak Lilu úszása, csak éppen nem bírta végig. Az új út keresgetésénél előfordul az ilyen. Göröngyös az út, amelyen Lilu és Shane járnak, de mindannyian drukkolunk nekik!”

A 200 pillangót egyébként az olasz Ilaria Cusinato nyerte meg, aki néhány hónapon keresztül Shane Tusuppal készült.

„Kicsivel jobb időt úszott Cusinato, mint a Négy Nemzet-versenyen a mi fiatal Nyírádi Rékánk, szóval az olasz lánytól nincs félnivalónk. Semmi” – jegyezte meg a kapitány.

A Hét Domb elnevezésű verseny utolsó napján az úszósport nagy klasszisa újra megmutatta magát, no meg persze azt is, hogy még mindig nagyszerű teljesítményre képes: az elmúlt 15 év egyik gyorsúszó ikonja, Federica Pellegrini kedvenc számában, 200 gyorson villogott csütörtökön – hogy övé lesz az olasz bajnoki cím ezen a távon (merthogy a viadal egyben az olaszok nemzeti bajnoksága is volt egyben), valójában már a rajtnál egyértelműnek tűnt, még akkor is, ha a 20 éves belga Valentine Dumont végig ott loholt a nála 12 esztendővel idősebb Pellegrini mögött.

Hogy 1500 méter gyorson Gregorio Paltrinieri nyer, szintén nem volt kérdés, elvégre a szám riói győzteséről beszélünk, ám arra senki sem számított, hogy a Hét Domb elnevezésű viadalon Európa-rekordot látunk – pedig láttunk. Paltrinieri saját, a 2016-os londoni kontinensviadalon elért rekordját írta felül Rómában, egyébként a verseny utolsó számában.

HÉT DOMB NEMZETKÖZI VERSENY, RÓMA
Magyar érdekeltségű eredmények. Férfiak. 200 m gyors:
1. Marco de Tullio (olasz) 1:46.56, ...17. Verrasztó Dávid 1:51.83. 1500 m gyors: 1. Gregorio Paltrinieri (olasz) 14:33.10 – Európa-csúcs, régi: 14:34.04, Paltrinieri, 2016, ...5. Gyurta Gergely 15:10.28. 200 m hát: 1. Luca Mencarini (olasz) és Matteo Restivo (olasz) 1:57.98, ...11. Földházi Dávid 2:01.91, ...13. Verrasztó Dávid 2:02.93. Nők. 200 m gyors: 1. Federica Pellegrini (olasz) 1:57.80, ...8. Verrasztó Evelyn 2:01.29. 200 m pillangó: Ilaria Cusinato (olasz) 2:10.53, ...5. Szilágyi Liliána 2:13.64, ...18. Nagy Réka 2:18.85

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

Egyéb egyéni
2024.06.29. 10:14

Betlehem Dávid: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2024.06.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik