„A legerkölcsösebb élet nélkül nincs nagy eredmény”

Az alig egy hete Ferenc pápa látogatásával és miséjével záruló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kapcsán rendre megemlítették, hogy legutóbb (egyúttal először) 1938 májusa végén adott otthont Magyarország a katolikus egyház nagy ünnepének, világtalálkozójának, amelynek középpontjában az Oltáriszentség, az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus áll. Sokan talán azért vettek részt a kilencnapos eseményen, mert 83 esztendeje valamelyik déd- vagy nagyszülőjük meghatározó lelki élménnyel gazdagodott, egy sportlapban ugyanakkor érdekes lehet, ha egy hajdani legendás versenyző szerepvállalására derül fény. Nos, nem akárki lépett pulpitusra 1938. május 27-én az Iparcsarnokban délelőtt fél 11-től megtartott magyar ifjúsági gyűlésen: a magyar sporttörténet egyik legnagyobbika, az 1936-os olimpián 100 méter gyorson emlékezetes diadalt arató Csik Ferenc (1913–1945) tartotta meg előadását „Az Oltáriszentség a férfias önnevelés iskolája” (más források szerint: „Az Oltáriszentség, mint a férfias nevelés eszköze”) címmel.

Nem mellékes körülmény, hogy a 24 éves, buzgó katolikus Csik élete 1938-ban új szakaszba lépett, miután 1937. november 20-án doktorrá avatták. Ahogy úszósikereire, az orvosi pályára is elhivatottan, nagy akarattal és kitartó szorgalommal készült (a sportorvoslás és a belgyógyászat érdekelte), állami ösztöndíjasként 1938 januárjától négy hónapot töltött Németországban: a berlini Siebeck klinikán és a Reichssportfeld, vagyis a birodalmi sportközpont sportorvosi intézetében képezhette magát. De hogy mennyire fontosnak tartotta aktív részvételét az eucharisztikus kongresszuson, bizonyítja, hogy szinte az utolsó pillanatban esett be. A NEK első napja estéjén ért be a vonata, másnap délelőtt edzett egy jót, május 27-én, pénteken pedig fülemülefüttyös, madárcsicsergős délelőttön igyekeztek cserkészek, gimnazisták, főiskolások tömegei, hogy meghallgassák a nagy bajnokot. Ám mielőtt felidéznénk az elhangzottakat, nézzük meg, milyen fogódzói lehettek az istenhitében megerősödő Csiknak.

Az első világháborúban, 1914 novemberében hősi halált halt édesapját 11 hónaposan elvesztő, róla személyes emléket nem őrző Ferkó lelkét minden bizonnyal érzékennyé tette a tragikus hiány (egyik anyai nagybátyja, Csik László 1923-ban a nevére vette, így lett Lengváriból Csik). Amikor három fiút nevelő édesanyja ötévesen elvitte Engelbert Humperdinck meseoperájára, a Jancsi és Juliskára, s a színpadon pazar módon megelevenedett a mennyország (megannyi lépcső vezetett felfelé, minden lépcső szélén két angyal állt, legfelül Gábor arkangyal), Ferkó kikerekedett szemekkel érdeklődött: „Mi ez, anyukám?” „A mennyország” – hangzott a válasz, mire a fiú csak fészkelődött a helyén, aztán szomorúan mondta: „De nem látom az apukámat!”

Az ég felé tekintő, apját kereső gyermek később a keszthelyi Premontrei Rendi Katolikus Gimnáziumban tanult, ahol – mint a Mária-kongregáció kör tagja – hatodikosként a missziós szakosztály vezetője volt, nyolcadikosként dicséretben részesítették  „Mit köszönhet Magyarország a katholicizmusnak?” című vallástani pályaművéért. A gimnazista korában néhány évig vezetett naplójából kiderül, hogy rendszeresen gyakorolta vallását: 1930. február elsején áldozott a misén, sőt másnap is ott volt a templomban:  „Ma is gyóntam, mert megbeszéltük az Öcsivel, persze a Bucival is. Tegnap ugyan gyóntam, de mégsem voltam biztos, hogy nincs-e bűnöm. Hála Isten, nem volt semmi bűnöm, és nem is lett volna szükséges a gyónás.” A lelki tisztaság iránti vonzalma, tökéletességre törekvése, maximalizmusa ebből a feljegyzésből is kiviláglik.

Fegyelmezett életmódot folytatott, már Európa-bajnokként és Európa-csúcs-tartóként arról beszélt, hogy a versenyek előtti napokon tizenöt órát is szokott pihenni, ellensége az alkoholnak és a cigarettának; amikor pedig már olimpiai aranyérmesként készített vele interjút a Magyar Cserkész, egy aszkéta vagy szerzetes alakja derengett fel szavai nyomán: „A nagy sportteljesítményhez három dolog szükséges: testi adottság, lelki adottság és szakszerű vezetés mellett folytatott céltudatos munka. (...) Még sokkal fontosabb azonban ennél az erkölcsi kellék. Kitartás, következetesség, kötelességtudás, fegyelmezettség, aszkéta életmód, a legszigorúbb tartózkodás mindennemű kilengéstől, szűzi életmód, alkohol- és nikotintilalom, tehát a legerkölcsösebb élet, mely nélkül nincs nagy eredmény. És éppen ebben rejlik a versenysportnak óriási nevelőhatása, mert a fiatalságot észszerű életmódhoz és igazi keresztény férfiúi erényekhez szoktatja.”

Ízlelgetve mondatait nincs semmi csodálnivaló abban, hogy éppen őt kérték fel az előadásra (először 1938 februárjában adtak hírt róla az újságok). Hogy ki és milyen indokkal kereste meg, sohasem derült ki, miként több mint nyolc évtized múltán azt is hiányoljuk, hogy beszédéről sem ő, sem más nem nyilatkozott, nem írtak róla, az eucharisztikus kongresszusról, ottani vállalásáról nem mondta el benyomásait. Annyit tudunk, hogy nagy taps és – mintha az uszodában csobbant volna vízbe – „Huj, huj, hajrá!” kiál­tások közepette lépett fel a szónoki emelvényre, magyaros szabású fekete ruhában hajolt meg az előkelőségek emelvénye előtt, majd a tömeg felé fordulva többek között a következőket mondta: „A férfi lelkében olthatatlanul él a vágyódás, hogy kitűnjék, hogy szépet, maradandót, értékeset teremtsen. Ennek a benső ösztönzésnek nagy jelentősége van az emberiség kultúrájának kialakulásában. Ezt az ösztönt az Istentől kaptuk. A mai férfi a sport, a munka és a szociális szellem tisztelője. A hivatás gyakorlásában az örök életű keresztény elvek adják a helyes irányt. A kor válságából is csak a krisztusi elvek igazságai vezethetnek ki bennünket. A mai férfinak, hogy hivatását teljesíthesse, az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztushoz kell fordulnia. Keresztény ifjúság, meríts erőt az eucharisztiából, a haza, az emberiség javára és Isten dicsőségére.”

Hiteles ember gondolatai.

Csik Ferencet is az eucharisztia erősítette, az erősek kenyerét vette magához. Hogyan másként lehetett volna képes a katonai behívó átvétele után – a 31. életévét sem betöltve, higgadtan gondolva a legrosszabb forgatókönyvre – jó előre levélben elbúcsúzni feleségétől és két pici gyermekétől?! „Bármennyire is szeretnék élni, köztetek maradni és élvezni azt a melegséget, szeretetet, amit Tőletek és a Családtól kaptam, mégis nyugodtan nézek az elmúlás elébe is” – írta 1944. október 6-i keltezéssel hitvesének, és szűk fél év múlva, 1945. március 29-én értelmet nyertek megdöbbentő sorai: Sopronban katonaorvosi szolgálatot teljesítve bombatámadás (légnyomás) következtében elhunyt.

Nagycsütörtökön, az utolsó vacsora napján.