Junior úszó-vb: két arany- és egy ezüstérem a magyarok csütörtöki mérlege

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 08:43
null
Pádár Nikolett a 4x100-as mix gyorsváltóval és 100 méter gyorson is győzött Limában (Fotó: Kovács Péter)
A magyar versenyzők két aranyérmet és egy ezüstérmet nyertek csütörtökön a Limában zajló junior úszó-világbajnokság harmadik versenynapján – írja az MTI.

A perui világesemény honlapja szerint a 16 éves Pádár Nikolett 100 méter gyorson diadalmaskodott, valamint a 4x100 méteres vegyes gyorsváltó tagjaként, Mészáros Dániellel, Bóna Benedekkel és Molnár Dórával kiegészülve nyert.

Molnár Dórának nem sok hiányzott az újabb elsőséghez, ugyanis 200 méter háton – amely számban két héttel ezelőtt bronzérmes volt a felnőttek között a római Európa-bajnokságon, júniusban a Duna Arénában rendezett vb-n pedig döntőt úszott – második lett úgy, hogy a lehető legkisebb különbséggel, egyetlen századmásodperccel maradt el győztes japán riválisától. Érdekesség, hogy a 16 éves magyar úszó egy nappal korábban, 100 méter háton ugyanilyen minimális előnnyel nyert aranyérmet egy japán versenyző előtt.

Legfrissebb hírek

A Ferencvároshoz szerződött Molnár Dóra kétszeres Európa-bajnok úszó

Úszás
2025.02.10. 15:25

Úszás: kiöregedett tinédzserek

Utánpótlássport
2025.01.14. 09:01

Úszás: Pádár Nikolett a BVSC-ben folytatja

Úszás
2024.12.20. 17:25

Ugrai Panna: Fogalmam sem volt, hogy világcsúcson belül vagyunk, nekem ez testen kívüli élmény volt!

Úszás
2024.12.12. 22:28

„Mindenkinek az olimpiai arany az álma, nekünk is” – úszóváltónk a vb-ezüst után

Úszás
2024.12.12. 21:11

Csodaezüst a javából: csak a világcsúcsot repesztő amerikaiak előzték meg a 4x200-as magyar váltót

Úszás
2024.12.12. 20:42

Megérdemeljük a sok karácsonyi sütit – Senánszky a női gyorsváltó országos csúcsa után

Úszás
2024.12.10. 20:56

Világ- és országos csúcs is született a rövid pályás úszó-vb első napján délelőtt

Úszás
2024.12.10. 12:24
Ezek is érdekelhetik