Nyílt vízi úszás: Olasz Anna Párizsig lát előre

– Visszarázódott a munkába?
– Igen, és egyelőre élvezzük a szegedi uszodát. Sajnos december tizenkilencedikétől március elejéig bezárják a létesítményt – válaszolta Olasz Anna, a Szegedi Úszó Egylet vb- és Eb-ezüstérmes, olimpiai 4. nyílt vízi úszója.

– Hogyan készülnek abban az időszakban?
– Nekem és a másik válogatottnak, Pádár Nikolettnek csak január első három hetét kell túlélnünk, aztán edzőtáborba utazunk.

– De hogyan élik túl, megvan már a forgatókönyv?
– Addig azért még bármi történhet, és persze vannak elképzeléseink a megoldásról, egyelőre jobban aggódom a hétvégi magyar bajnokság és az azt követő versenyek miatt.

– Merthogy?
– Túl korán van ez a hosszútávúszó medencés ob, a nyári pihenés után betegeskedéssel indítottam a szezont, vagyis a szeptemberi edzésmunkám elég gyengécske volt. Nagyjából két hete tudok normálisan dolgozni, messze vagyok még a jó formától.

– Azt sokszor elmondta már, csak akkor bízik magában egy-egy verseny előtt, ha tudja, jól felkészült, ha jól mentek az edzések.
– Na, ez az! Emellett nagyon nem szeretem ezt a hosszútávúszó medencés ob-t, s ezt nem is rejtem véka alá. Kétszáz hossz, százkilencvenkilenc forduló – hát, ez nem én vagyok... De tudom, hogy ez egy magyar bajnokság, azt is, hogy a klubomnak nem mindegy, hogyan szerepelek, úgyhogy mindezek ellenére természetesen komolyan veszem, ám magam is kíváncsian vagyok, mire leszek képes.

– Egy nyílt vízi úszóval folytatott beszélgetés során gyakorta felvetődik, sokszor bizony unalmas lehet a tíz kilométer – medencében ugyanez a táv talán még inkább. Egyáltalán: mi történik a kétszáz hossz alatt?
– Semmi, ezért utálom. De mégis csak meg kell találni a motivációt, ráadásul edzésnek nagyon is tökéletes lesz az a pénteki tíz kilométer Veszprémben.

– Jó sok holtponttal...?
– Csak az van – végig. Ne kérdezze, hogyan alakult ki, mert magam sem tudom, de az a taktikám, hogy hat­ezer-négyszáz méterig nem nézek ki a táblára, csak utána ellenőrzöm, hol is tartunk. Addig próbálom számolni a hosszokat, ám ebben nem vagyok túl jó. Az utolsó háromezer méter amúgy mindig a legnehezebb – az például végig holtpont. De egyszer mindig a végére érünk ennek a távnak is. A medencében is.

– Vagyis ezúttal nem is láthatunk mosolygós Olasz Annát a rajtnál?
– De, hiszen ott lesznek a többiek, velük mindig jó találkozni, ám a végén biztos, hogy jobban fogok mosolyogni! Nem akarok azonban folyamatosan panaszkodni, hiszen tényleg fontos verseny, meg aztán csütörtökön még beszélgetek egyet a sportpszichológusommal, neki hetek óta „sírok” az ob miatt – szerintem megkapom a megfelelő lelki fröccsöt tőle, és akkor végképp nem lesz gond.

– Ez lesz a hétvége, aztán jön a rövid pályás országos bajnokság és az eilati nyílt vízi világkupa-viadal – ennél előrébb is lát?
– Igen, egészen a párizsi olimpiáig.

– Tehát folytatja?
– Nagyon szeretném. Olyan jól sikerült Tokió, Párizs pedig tényleg nincs már messze. Továbbra is szeretek úszni, és a nyári világversenyek is megnyugtattak, talán mégsem csinálom olyan rosszul ezt a nyílt vízi úszást. A jövő évi fukuokai világbajnokság három érmese kvótát szerez, aztán a dohai vébé első tizenhárom helyezettje, ehhez jön még a kontinensenkénti legjobb a sorban, illetve a rendező ország egy képviselője.

– Előbb azonban túl kell lennie pénteken tíz, vasárnap öt kilométeren a medencében. Viszont a köztes napon is lesz programja.
– Lesz bizony! Hiszen az ob-t Veszprémben rendezik, szombaton pedig a férfi kézilabda-bajnokságban Veszprém–Szeged rangadót rendeznek. Rasovszky Kristófnak bérlete van, de ő egyébként is a hazaiaknak szurkol – a sportágunk közös, ám ezeken a meccseken riválisok vagyunk.