Kós Hubert: Maradok, aki voltam

– Visszaszokott már a szürke hétköznapokba?
– Három hete jöttem vissza, vagy várjunk csak: három hete jöttem vissza? – kérdezett vissza Kós Hubert.

– Ezt tőlem kérdezi?
– Kicsit összefolynak a napok, és már ott tartunk az úszással, hogy lassan visszatérünk a korábbi menetrendhez, csak kevéssel visszafogottabb a tempó, mint az megszokott.

– Ez mit jelent?
– Öt-hat ezer méter között járunk már, ez rendszerint hat-hét ezer szokott lenni. Vagyis némiképp kisebb még egy-egy adag, ám az elvárások… Nos, azok ugyanazok, sőt, talán még magasabbak.

– Mindezt rögtön az elején közölte a csapattal Bob Bowman edző?
– Az egyetemi orientációs napok idején még nem voltak edzések, de volt egy csapatmegbeszélés. Ezt imádom, mert ilyenkor Bob többet beszél, mint utána az egész évben összesen. Elmondta, mik az elvárások a csapattal szemben, és azt is, az egyes úszóktól mit vár el a jövőben. Ez a néhány nap még lazább volt, ám jól is jött, jó volt kicsit ismerkednem az új környezettel.

– Arizona után mennyivel másabb Texas?
– Nagyon más itt. Ennek az egyetemnek van amerikaifoci-csapata, így aztán pénz is van.

– Ön mindezt úszóként is érzékeli?
– Igen – minden más, minden jobb. Például az étkezőben nemcsak kétféle lehetőségből választhatunk a vacsora során, hanem mire végigérünk a soron, szükségünk van egy második tányérra is. De nem csak emiatt tökéletes minden. Fedett és nyitott medencénk is van, mindkettő gyönyörű és gyors, ennek kifejezetten örülök. Én azért a Duna Arénából ugrottam Arizonába, az uszoda kapcsán az nem volt nagy előrelépés, sőt, inkább hátrafelé haladtam e tekintetben… Igaz, a váltásnál nem a körülmények számítottak, hanem az, hogy Bob Bowmannel dolgozhatok.

– Az előbb említette, hogy a csapatmegbeszélésen egyénenként is elhangzott, kitől mit vár a mester. Önnek mit mondott?
– Először is azt, hogy térjek vissza arra a szintre, ahol jártam – szerintem ehhez elég közel vagyok már, bár az egyik szombati edzésen pillangón majdnem megfulladtam, konkrétabban: elsüllyedtem a vízben… Emellett Bob azt is kérte, hogy ússzak továbbra is jól. Persze ennél konkrétabbakat is megbeszéltünk, így azt is, hogy ebben a fél évben a rövid pálya kapja a főszerepet, hiszen Budapest rendezi decemberben a rövid pályás világbajnokságot. Azt is átvettük, milyen számokat úszom majd a Duna Arénában. És azt kell mondjam, jobban örül nekem, mint korábban, egyértelműen boldog, hogy itt vagyok vele, hogy Arizona után követtem Texasba.

– Hirtelenjében több fontos információt is megosztott velünk, menjünk végig rajtuk: először is árulja már el, milyen az, amikor egy olimpiai bajnok majdnem megfullad a vízben?
– Ez akkor van, amikor nem használja az eszét… Egy nehezebb feladatot kaptunk, olyat, amelyiket általában akkor úszunk, amikor már formában vagyunk. Na, én ennek megfelelően kezdtem neki, nem csoda, hogy gyorsan jött a hirtelen halál: az első sorozatban gyorson úsztunk, aztán jött a pillangó, de ha nem vagy formában, ez nem olyan könnyű, mint az kívülről látszik – főként nem ugyanolyan sebességgel.

– Milyen számokban láthatja önt a hazai közönség a rövid pályás vébén?
– A száz és a kétszáz hát biztos, és biztosnak tűnik a száz pillangó is. A továbbiakról, vagyis arról, mely váltókban számít rám a kapitány, még egyeztetnem kell Sós Csabával. Azt nem gondolom, hogy további számokat kellene vállalnom, fontosabb, hogy végre érmet szerezzek a magyar nézők előtt.

– Mit jelent az, hogy jobban örül önnek Bob Bowman?
– Máshogy kezel, mint korábban, mégiscsak olimpiát nyertem. Ezzel egy olyan kasztba jutottam, amelyikben ott van például Michael Phelps is. Várható volt, hogy még jobban figyel rám – eddig is így tett, csak most ez még inkább így van.

– Netán ön is változott Párizs óta?
– Nem hiszem. Persze, elértem a célomat, hiszen gyerekkorom óta arról álmodom, hogy olimpiai bajnok leszek – de ezt magamnak csináltam, magam miatt volt igazán fontos. Azért azt is tudom, hogy amint visszatér közénk Léon Marchand, ő ugyanis indul a világkupa-sorozatban is, újra csak második leszek a sorban, hiszen neki négy aranya van, nekem meg csak egy… Azt pedig vallom, hogy pusztán azért, mert jól úsztam nyáron, mert olimpiát nyertem, nem kell megváltoznom. Örülök, hogy az olimpiai aranyérmesek közé léptem, ám maradok ugyanaz, aki voltam. Szerintem az igazi bajnokot nemcsak a sportban mutatott teljesítménye határozza meg, hanem az is, hogy az életben milyen. Ezért is jó, hogy nekem mindig is Cseh László volt a példaképem – tanultam tőle sokat e tekintetben is. Laci a medencén kívül is jó ember, szerethető. Ezért is nézek fel rá.